Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Kenyeres István: A királyi Magyarország bevételei és kiadásai a 16. században / 59–103. o.

60 Közlemények A középkor végén a magyar király — csakúgy mint több más európai uralkodó — alapjában véve kétféle jövedelemmel rendelkezett: rendes (ordinaria) és rendkívüli (extraordinaria) bevételekkel.

4 A rendes jövedelmek közé tartoztak az ún, regálék és a domaniális jövedelmek. A regálék alatt a királyi felségjogból (jus regálé) származó jövedelmeket értjük: a pénzverésből (kamara haszna), az ércek és a só bányászatából és forgalomba hozásából (bánya- és pénzverökamarák, sókamarák, urbura) és a külkereskedelmi vámból (harmincad) származó jövedelmeket. A domaniális jövedelmek alá azokat az adótípusokat sorolhatjuk, amelyek az uralkodót mint földesurat illeték meg, illetve az egykori földesúri helyzetéből származtathatóak (szabad királyi városok, királyi uradalmak, egyes népelemek — szászok, románok, zsidók — külön adói). A rendkívüli jövedelmek közé tartozott az elsősorban katonai, honvédelmi célra szedett rendkívüli adó {subsidium, contributio, dicá), amelyet a rendek az országgyűlésen szavaztak meg. Ezt a tulajdonképpeni hadiadót, amelyet a kivetés módjáról rovásadónak is neveztek, a rendek hozzájárulása nélkül sem megszavazni, sem pedig behajtani nem lehetett.

5 A magyar királyság jövedelmeit már a 14. század közepétől a királyi (fő)kincstartó (summus thesaurarius) kezelte. A kincstartók — lévén főúri származásúak — a 15. század közepéig alig folytak bele a kincstár ügyeibe, azonban Hunyadi Mátyás kincstári reformjai (1467-1472) következtében egyre nagyobb befolyásuk lett a kincstári ügyekre. A kincstartó alá voltak rendelve — már amikor éppen nem voltak elzálogosítva vagy bérbe adva — a bánya- és pénzverőkamarák, a sókamarák, a külkereskedelmi vámot beszedő harmincadhivatalok vezetői. A királyi adószedőket és az időnként működő erdélyi jövedelemigazgatóság vezetőit is ő nevezte ki. Az 1518. évi 14. te. alapján a kincstartó alá tartozott Huszt vára (a máramarosi sókamarával), a pénzverő- és bányakamarák, sóbányák és sókamarák, a határvámok (harmincad és huszad), a szabad királyi városok, a szászok és az erdélyi ötvenedadó. Mátyás pénzügy igazgatási reformjai után a kincstartó vezetésével kialakult egy pénzügyi föhivatal, amelyet a kincstartók familiárisaikkal igazgattak. A kincstartó helyettese az alkincstartó volt, titkár és jegyzők is működtek mellette, a kincstárnak továbbá volt flzetömestere (pénztárosa, distributor pecuniarum Regiae Majestatis) és számvevője is. A kincstartó saját számadásainak és működésének ellenőrzésére azonban nem alakult ki hivatali szervezet, a kincstartó a királyi tanácsban, esetenként pedig az országgyűlés előtt számolt el. Annak ellenére, hogy a kincstartó hivatalában többnyire saját familiárisait alkalmazta, a 15. század végére, a 16. század elejére kialakult egy, a központi igazságügyi és pénzügyi szerveknél egyaránt érvényesülni tudó, szakképzett, állandó hivatalnokréteg.

6 Ugyanakkor ez egy alapjában véve a középkori familiaritásra és szemléletre épülő, a kora újkori követelményeknek megfelelni képtelen 4 STOLLEIS, M.: Pecunia nervus rerum, i. m. 107-108. BÓNis GYÖRGY: Standisches Finanzwesen in Ungarn im frühen 16. Jahrhundert. Nouvelles étucies historiques publiées a l'occassion du X/F Congrés International des Sciences Historiques par la Commission Nationale des Historiens Hongroi. 1. Szerk.: CSATÁRI, D -KATUS, L.-ROZSNYÓI, Á. Bp., 1965. 83-103. KUBINYI ANDRÁS: A kincstári személyzet a XV. század második felében. Mátyás király 1458-1490. Szerk.: BARTA GÁBOR. Bp., 1990. 62-79.; UÖ: A királyi kincstartók oklevéladó működése Mátyástól Mohácsig. Levéltári Közlemények (=LK), 28. (1958) 35-36., 48-50.; KUBINYI ANDRÁS: A Mátyás-kori államszervezet. Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk.: RÁZSÓ GYULAMOLNÁR LÁSZLÓ, V. Bp., 1990. 97-104.