Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk.: Fodor Pál-Pálffy Géza-Tóth István György / 319–324. o.

Irodalom 323 Valójában egy önálló kötet terjedelmű Zimányi Vera és J. Újvári Zsuzsanna adat- és szempontgazdag történeti statisztikai vizsgálata, amely a Batthyány család hihetetlen gazdagságú levéltárából származó, a rohonc-szalónaki, németújvári uradalmak, illetve az utóbbihoz tartozó Őrség 1643. és 1648. évi urbáriumát dolgozza fel. Az 1643-as részletes népszámlálásként is használható, mivel a jobbágylakosság gyermekszámát, nemiés korösszetételét is megadja. Az 1648-as a német-horvát-magyar vegyes lakosságú vidéken összesen 114 falut és oppidumot, 4316 jobbágycsaládot, 11 278 gyermeket írt össze . Mára már vitathatatlan, a művelődéstörténeten belül a levéltári források bevonása megújította a könyv-, könyvtár és olvasástörténet ismeretanyagát. Monok István a francia könyvek 16-18. századi (1500-1750 közötti) magyarországi elterjedését vizsgálta. Hangsúlyozta: a francia szerzők munkái az olvasmányanyagban gyakran latin fordításban terjedtek el. Kiemelten szólt Batthyány Boldizsár nyomdászati kapcsolatairól, felhívta a figyelmet a menekült hugenottáktól lakott Heidelberg és a magyar peregrináció ilyen irányú összefüggéseire (Szenei Molnár Albert, Theodor de Béze), és jelezte: e város 1620. évi pusztulása a kulturális kapcsolatokban is új irányokat (Németalföld) hozott. A minőségi, mennyiségi elterjedés igazi korszakát a 18. században jelölíte toittgt tanulmányainak sorából egy nagyon karakteres egyháztörténeti blokk rajzolódik ki. Balázs Mihály az antitrinitáriusokkal kapcsolatos, 1566 március-1571 január között datálható erdélyi országgyűlési végzések gondos filológiai elemzése révén a négy bevett vallás intézményesülését vizsgálta. Egyrészt e folyamatban helyezi el az Elias Germidely szász prédikátor tanai ellen keletkezett, 1570 januári meggyesi tiltást, másrészt a fenti korszak törvénykezésére az egykorú erdélyi vallási viszonyrendszerhez koncepcionálisan más értelmezést hozott: e folyamatban nem a négy bevett vallás intézményesülését, hanem egy csaknem protestáns országban a reformáció győzelmének véglegesítését látja. Közel másfél évtizede, hogy a megújult katolikus egyháztörténetíráson belül szinte speciális irányként jelentkezett a 16-17. századi missziótörténet feltárása. Molnár Antal 2002-ben megjelent kitűnő monográfiája szerves műhelymunkájaként három, a 17. század első felében keletkezett jezsuita útibeszámolót tett közzé. Színi István 1612-ben Raguzából Claudio Aquaviva rendfőnökhöz írt levele, Bartol Kasic 1613-ban ugyancsak a rendfőnökhöz küldött írása, illetve Ignazio Tudisi ismeretlen bíboroshoz 1640-ben Belgrádból írott beszámolója fontos korjelző. A szerző hangsúlyozza: az egykori jezsuita fogalomhasználat az utazást és a missziót szinonimaként használta az újszerű lelkipásztori programban. Tóth István György nagy erudícióval felépülő munkái sorában most az 1582-1716 között török megszállás alatt lévő, az oszmán birodalom és az erdélyi fejedelemség határterületén fekvő Temesvár katolikus misszióit mutatta be. Kiemelte a bosnyák ferencesek és az 1649-ben kivonult jezsuiták rivalizálását, konfliktusait, és a missziók anyagi hátterének, a térítések eszközrendszerének a bemutatása mellett szólt a népi vallásosság megnyilvánulásairól, felvetve az egykori hétköznapi kommunikáció szintjeinek, nyelvezetének kérdését. A politika- és hadtörténet témakörében R. Várkonyi Ágnesnek a Wesselényi szervezkedésről szóló tanulmánya két, egymáshoz szervesen kapcsolódó részből áll. Egyrészt a szervezkedés roppant alapos — egykori munkákat és későbbi történetírói feldolgozásokat egyaránt taglaló — kritikai historiográfiáját adja, másrészt a vasvári béke