Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Ismeretlen inkvizíciós forrás a hódolt Budáról (Don Vincenzo di Augustino raguzai káplán jelentése a Szent Hivatalnak 1599-ből) / 191–220. o.

202 Forrásközlések Vincenzo di Augustino, akinek a Szent Hivatalhoz 1599-ben beterjesztett részletes jelentését az alábbiakban teszem közzé. A temesvári kereskedők papja az 1580-as években a kalandos életű fra Domenico Georgi domonkos szerzetes volt. Belgrád és Szendrö kivételével (ahol a boszniai ferences rendtartomány tagjai működtek) a kereskedötelepeken elsősorban a raguzai érseki tartomány világi papjai, illetve raguzai ferencesek, domonkosok és bencések látták el a lelkipásztori szolgálatot. A raguzai kereskedőkolóniák egyházigazgatási szempontból a raguzai érsek joghatósága alá tartoztak, a káplánokat az érsek nevezte ki és hívta vissza a kereskedők kérésére. A kolóniák lelkipásztori ellátása természetesen nem volt mindig könnyű feladat, hiszen a raguzai papok számára a balkáni káplánkodás nem jelentett vonzó állást. A papok a szegénység miatt nem akartak török területre menni, az érsekség pedig nem rendelkezett megfelelő anyagi eszközökkel a balkáni papok eltartására — panaszkodott Girolamo Matteucci raguzai érsek 1581-ben Tolomeo Galli bíboroshoz írott levelében. Másrészt viszont a raguzai (illetve a stagnói és a curzolai) egyházmegyékben több világi és szerzetes pap élt, mint amennyit a javadalmak el tudtak tartani, a „túltermelés" miatt mindig akadtak vállalkozó szellemű és javadalom nélküli egyháziak, illetve missziós hivatással megáldott szerzetesek, akik szívesen vagy jobb híján a török területre mentek. A raguzai érsekek balkáni joghatósága világosan tükrözte a raguzai egyház és állam szoros összefonódását: a kolóniák és kereskedötelepek a köztársaság alkotóelemeit képezték, tehát a városállam érseke gyakorolt felettük bizonyos jogokat, még ha hivatalosan sohasem tartoztak a raguzai főegyházmegyéhez.

29 4. A budai katolikusok és káplánjuk a 16. század végén: Don Vincenzo di Augustino és jelentése a hódoltságról A hódolt Buda és Pest keresztény felekezeteinek és templomainak történetét a 16. században a reformátorok (elsősorban Philipp Melanchton, Gyalui Torda Zsigmond és Melius Juhász Péter) írásaiból, és főleg a Budán megfordult utazók

30 beszámolóiból ismerjük. A török foglalás után a katolikus egyházi szervezet utolsó magyar képviselői, a ferencesek is eltávoztak Budáról, Pestre pedig a magyar szalvatoriánus rendtartomány 1542-ben küldött utoljára szerzeteseket.

31 A helyben maradt magyar lakosság nagy része mindkét városban a reformációhoz csatlakozott, kezdetben a lutheri-melanchtoni, majd Az itt elmondottakról részletesen írtam: MOLNÁR A.: Katolikus missziók, i. m. 47-74. (további bőséges irodalommal). Vö még: UŐ: A belgrádi kápolna-viszály (1612-1643). Kereskedelem és katolikus egyház a hódolt Magyarországon. Századok, 134. (2000) 2. sz. 373-429.; UŐ: A Szent Jobb és Raguza. Turul, 76. (2003) 1-2. sz. 7-11. 30 A fontosabbak időrendben: Hans Dernschwam (1555), Steían Gerlach (1573), Salomon Schweiger (1576), Melchior Besolt (1584), Reinhold Lubenau (1587), Mitrovicei Vratislav Vencel (1591), valamint Dávid Chytraeus „Oratio"-ja (1574) és Philippus Lonicerus török krónikája (Chronicorum Turcicorum tomus primus, 1584). A 12. jegyzetben idézett munkákon kívül 1. még: BALLAGI ALADÁR: Buda és Pest a világirodalomban 1473-1711. 1. Bp., 1925. 332., 352.; NEHRING, KARL: Iter Constantinopolitanum. Ein Ortsnamenverzeichnis zu den kaiserlichen Gesandtschaftreisen an die Ottomanische Pforte 1530-1618. München, 1984. (Veröífentlichungen des Finnisch-Ugrischen Seminars an der Universitat München. Serié C. Bánd 17.) 53-55. 31 KARÁCSONYI JÁNOS: Szí. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. 11. Bp., 1924. 22., 139— 140.