Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Molnár Antal: Ismeretlen inkvizíciós forrás a hódolt Budáról (Don Vincenzo di Augustino raguzai káplán jelentése a Szent Hivatalnak 1599-ből) / 191–220. o.

Molnár Antal: ismeretlen inkvizíciós forrás a hódolt Budáról 195 önálló, állami irányítás alatt működő inkvizíciós szervezettel rendelkező Spanyolországot és Portugáliát. A Szentszék azonban csupán Itáliában, Máltán és Avignonban tudta keresztülvinni a bíróságok felállítását, ami egyúttal azt is jelentette, hogy az inkvizíció ezen kívül — egyetemes joghatósága ellenére — csupán meglehetősen korlátozott cselekvőképességgel bírt. Itáliában viszont igen nagy szerepet játszott a katolikus reform Rómaközpontú, centralizációs modelljének megvalósításában. Szinte valamennyi itáliai egyházmegyében működött inkvizíciós bíróság, amely joghatóságát tekintve megelőzte a többi egyházi és világi fórumot. Egyedül a Luccai Köztársaság tudta megakadályozni a bíróságok megszervezését, a Velencei Köztársaság világi személyt delegálhatott az inkvizíció helyi testületébe, Szicília és Szardínia szigetén pedig a spanyol inkvizíció működött. A tartományi inkvizítorokat a domonkos és alkalmasint a ferences rend tagjai közül a Szent Hivatal nevezte ki, amely felé szigorú jelentési és elszámolási kötelezettséggel tartoztak. Helyetteseik a vikáriusok voltak, az egyes településeken pedig szerzetesek vagy plébánosok (vicarius foraneus minőségben) képviselték az inkvizíciót, ez utóbbiakat a helyi inkvizítorok nevezték ki.

15 Bírósági szervezet és intézményi hálózat hiányában az inkvizíció Itálián kívül gyakorlatilag nem működött, így a katolikus Európa egyéb országainak lakói csak sajátos esetekben kerültek kapcsolatba a hivatallal.

16 Az inkvizíció levéltárával kapcsolatban (magához az intézményhez hasonlóan) szintén számos misztikus, szenzációs, de alapjában véve teljesen téves elképzelés kapott lábra a szakkörökben és az érdeklődő nagyközönség berkeiben egyaránt. Ennek legfőbb okát az archívum hányatott sorsában és évszázadokig tartó hermetikus elzártságában kereshetjük. A Szent Hivatal iratait először 1559-ben égette el a rettegett és gyűlölt IV. Pál pápa halálát ünneplő tömeg, emiatt az intézmény történetének korai időszakából alig maradt ránk dokumentum. A legdrámaibb pusztulást a levéltár 1810 és 1817 között élte át. A központi császári levéltár és egy nemzetközi kulturális központ létesítését megálmodó Napóleon a vatikáni gyűjtemények anyagával együtt az inkvizíció levéltárát is Párizsba szállíttatta. A bukás után a Rómába való visszaköltöztetéshez viszont hiányzott a szükséges anyagi háttér. A szállítást szervező inkvizíciós hivatalnok a költségek előteremtése érdekében Párizsban drasztikus selejtezést hajtott végre, ennek eredményeként a kongregáció működése szempontjából haszontalannak ítélt pereket (John Tedeschi számításai szerint összesen 4158 kötetet!) csomagolópapírként adták el a párizsi fűszereseknek, elpusztítva ezzel az akkori levéltári anyag mintegy kétharmad részét. A hatalmas pergyűjteményböl csupán töredékek maradtak fenn. A korviszonyokra jellemző eset, hogy párizsi bankárok a boltosoktól megszerzett 37 kötetet jó pénzért eladták az egyházans de vie de la Congrégation du Saint Office. Archívum Históriáé Pontificiae, 30. (1992) 231-289. Magyarul jó áttekintés: TusOR PÉTER: AZ 1608. évi magyar törvények a római inkvizíció előtt: II. Mátyás kiközösítése. Aetas, 15. (2000) 4. sz. 89-105. (itt: 89-90.) ^ TEDESCHI, JOHN: Organizzazione e procedure dell'Inquisizione romána. UÖ: II giudice e l'eretico, Studi suU'Inquisizione romána. Milano, 1997. 93-123. Az inkvizíció vidéki bíróságainak levéltári anyagára: SEIDEL MENCHI, SILVANA: I tribunali dell'inquisizione in Itália: le tappe dell'esplorazione documentaria. L 'Inquisizione Romána ín Itália nell 'etá moderna. Archivi, problemi di metodo e nuove ricerche. Atti de! seminario internazionale Trieste, 18-20 maggio 1988. Roma, 1991. (Pubblicazioni degli Archivi di Stato. Saggi, 19.) 75-85. 16 Az inkvizíció Itálián kívüli tevékenységére jellemző, hogy egy Ludvvig von Pastor által közzétett dekrétumgyűjteményben csupán az ügyek alig másfél százaléka vonatkozott a német-római birodalomra: SCHWEDT, H. H.: Die römischen Kongregationen, i. m. 50-73.