Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Poór János: Egy recenzió és recenziója. Kovachich Márton György a magyar alkotmányról és hadszervezetről / 105–133. o.

116 Közlemények hogy a tollharcokban a fö tárgy áldozatul szokott esni, és olyanok kapcsolódnak bele, akik elriasztják a mértéktartó gondolkodókat. Egyébként is: „leo non capit muscas". De nehéz is megszólalni Magyarországon. Nincsenek a külföld tájékoztatására szolgáló tudományos lapok, tilos írásokat küldeni külföldre. Marad a nyomtatás és a terjesztés saját költségen. (10-11.) A Literaturzeitung recenziója azonban nem úszta meg a szokásos módon. Kovachich ízekre szedte. Részletesen taglalta a magyarellenes vagdalkozásokat, az alkotmányról és a hadszervezetről szóló részeket is. Sőt a szerző személyét is. 6. A recenzensről A recenzens, Kovachich véleménye szerint, nem az igazságot kereste, hanem egyrészt a Piringer iránti szenvedélyes elragadtatottságának akart hangot adni, másrészt a magyarokat akarta csipkedni. Piringer tudós müvet írt ugyan, de az eltúlzott dicsérettől — amelytől egy Montesquieu, Mably és Mabillon is elpirulna — a józanul gondolkodó emberek szemében nem emelkedett (egyébként megszolgált) értéke. (35.) Akár az a gyanú is felmerülhet, hogy miután az Ungarns Banderien — mint a második kötet címlapján áll — a szerző költségén jelent meg, a recenzens csak az eladási példányszámot akarta növelni azzal, hogy a mü tanulmányozására szólított fel. (36.) Kovachich eztán szinte pontról-pontra reagált a sértésekre. Azzal, hogy vajon vannak-e klasszikusok Magyarországon, nem óhajtott vitatkozni, mert vajon mi az a klasszikus? — kérdezte. De mi az, hogy Magyarország a legalacsonyabb szinten álló ország? Ilyen kijelentést — olvassuk — minden nemzet uralkodója gyalázásának fogna fel, és magyarnak is így kell felfognia. (37.) Mi az, hogy alig van nép Európában, amelyről olyan kevés történelmileg helytállót lehetne tudni, mint a magyarról? Kovachich számára nem volt különös tekintély August Ludwig Schlözer — az 1809-ben meghalt híres, magyar történelemről is sokat írt, göttingai történész-nyelvész-statisztikus —, akire hivatkozva a recenzens mesemondónak nevezte a régi magyar krónikásokat, vagy olyanoknak. akik a nemzeti büszkeségnek és hiúságnak hízelkedve írtak. Ha így lenne, honnan vette a recenzens az ismereteit, netán átnézte a magyar történelem minden forrását? — kérdezte. Netán mégiscsak a történetírásra támaszkodott? (39.) Hosszan foglalkozott a recenzió Werbőczyről szóló — egyébként szerinte főleg tudatlanságról árulkodó — részével, amely kizárólag a magyarok lejáratását szolgálta. (41-50.) Ugyanezt célozták azok a részek, amelyek a magyarokat az alkotmány be nem tartásával, nyakassággal, féktelenseggel vádolták, az országgyűléseket pedig, mint királyellenes, parttalan viták és civakodások fórumát mutatták be a német nyelvű olvasóközönségnek. (51-56.) A recenzens önszorgalmú, nem a Piringer-könyvre támaszkodó magyarellenes vagdalkozásainak és hangulatkeltésének taglalása a Kovachich-kéziratban, látjuk, nagy teret kapott, de annak legkevésbé fontos része volt. A lényegi megjegyzések az alkotmányra és a hadszervezetre vonatkoztak. Az alábbiakban előbb az alkotmányt illető megjegyzéseiről lesz szó.