Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Gyulay Lajos bizonyosságai és kétségei a népek tavaszán / 49–71. o.

Miskolczy Ambrus: Gyulay Lajos bizonyosságai... 55 és szavára kelt fel, most egy kőhalomszéki magyar kiskereskedő asszony, Varga Katalinra figyelt, hiszen ez vállalta, hogy közvetíti az uralkodónak a községek panaszait, amelyek a királyi kincstár nyomásának csökkentését kérték és követelték.

4 Varga Katalin az ügyvéd szerepét játszotta, viszont egyre veszélyesebb lett, mert a panaszos községek népe az ő bátorítására nem akarta szolgáltatásait teljesíteni. A főkormányszék el akarta fogatni, de a „lázító nő" a megyei hatóságok előtt nem akart megjelenni, és ezek nem is mertek hozzányúlni. Jósika Samu az ifjú román görögkeleti ortodox püspökhelyettesre, Andrei Lagunára bízta a kényes feladatot.

5 Gyulay nagy együttérzéssel írta le kétszer is a történteket. Tetszett neki, hogy Varga Katalin „mint valami Sibylla úgy tiszteltetett, és jósolva, lázasztva egy egész csoport népet ez egész vidéken uralkodott. Sajnálom szegényt, mert minden jellemet pártolok, ő pedig kétségen kívül az volt, olyan kit más országban litografiroztak volna. Varga Katalinnak még lakását sem tudták, csak időnként mutatkozott a hegyeken, és ott szónokolt a bucsumiaknak, hogy adót ne fizessenek, szóval szabadságukra emlékeztette." A naplóíró felháborodva rögzítette, miként fogta el az ifjú főpap a lázítót. Összehívta a bucsumiakat és szentelt vizet szórt a népre, amelynek a figyelmét így elterelte arról, hogy a szánjába ültette, és amikor valaki meg akarta állítani, akkor „áldást szórt mindenfelé", mire a nép megint leborult, ő pedig elhajtott. (40. k. 89-90.) A második elbeszélés is sokban hasonló, csakhogy abban „Varga Katalin így szólott a vikáriushoz »te engem ravaszság által elfogtál, és már nincs népemnek védelmezője, azért neked teszem, mint főpapnak kötelességeddé, hogy a bucsumiaknak légy oltalmazója. « Valóságos hősi asszony!" írja Gyulay, aki szerint Varga Katalin azért ment Búcsúmba, „mert oláhokat könnyebb ámítni, mint székelyeket és szászokat". (40. k. 109-110.) Márpedig észrevétlenül közelgett az ámítás korszaka, amikor Erdély a forradalom és ellenforradalom kereszttüzébe került. A helyzetet még súlyosbította az, ahogy az újkonzervatívok a legégetőbb kérdést: az urbáriumét rendezték. Ennek lényege: hol húzzák meg a határt a paraszti használatban álló úrbéri jellegű és a kizárólagos földesúri tulajdonban álló allodiális földek között. Magyarországon már az 1760-as években rendezték a kérdést, bár természetesen maradtak tisztázatlan mozzanatok, és folytak a perek a földesúr és jobbágy vagy jobbágyok közössége, a falu között. Erdélyben 1819-20-ban írták össze az úrbéres paraszti használatban álló földeket, és emellett még — az adóköteles földek nagyságát kimutató — évenkénti adóösszeírások álltak rendelkezésre. Mind hazug számok a liberálisok szerint, akik úgy vélték, hogy az említett összeírásokból a valóságban paraszti kézen lévő földek egyharmada kimaradt. Ők a történetileg „megalakult igényekre" hivatkozva, azt akarták elfogadtatni, hogy a ténylegesen jobbágyi használatban levő összes földet minősítsék úrbéri földnek, ha a földesúrnak nincsenek egyéb írásos bizonyítékai, me4 I. TÓTH ZOLTÁN: Parasztmozgalmak az erdélyi Erchegységben 1848-ig. Bp., 1951. 5 Varga Katalin pere. Szerk.: KISS ANDRÁS. Bukarest, 1979. 51.