Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Erdmann Gyula: A Ráday-ügy, 1839 / 33–48. o.

Erdmann Gyula: A Ráday-ügy, 1839 41 olyan erős soha nem lehet, hogy a nemzet bizalmát nélkülözhesse. Széchenyi István taktikus politikát folytatott. Nem érti — mondta —, miért a főrendi makacsság; fel kell terjeszteni az ügyet, Bécsben úgyis elbuktatják, a főrendek mutassanak végre függetlenséget. (Széchenyi valójában nagyon jól tudta, hogy Bécs éppen arra törekedett, hogy a magyar országgyűlés, illetve annak főrendi táblája buktassa meg a feliratot, és így a kormánynak ne kelljen deklaráltan állást foglalnia; Metternich a magyar országgyűlésen belül kívánta megtörni a jogvédelmet.) Július 28-án ismét királyi leirat érkezett az alsótáblához, amely újfent a törvényjavaslatok tárgyalását sürgette, kiegészítve azzal, hogy soha nem kívánta a megyéket törvényes jogaikban korlátozni. Az augusztus 10-i országos gyűlésen a rendek örömüket fejezték ki, hogy a király feliratukat megelőzve fordult hozzájuk. Szavai enyhítik ugyan az aggodalmakat, de nem szüntetik meg a sérelmeket, kitartanak tehát határozatuk mellett. Ugyanakkor egyértelművé tették: nem gátolják a propozíciók tárgyalását, de előbb a nyugodt tárgyalások feltételeit kívánják biztosítani. Jelezték, hogy megkezdődött a propozíciók második pontjának tárgyalása (hangsúlyozottan nem az elsőé, mivel érzékeltetni kívánták, hogy nem követik automatikusan a kormányzati indítványokat), és ezért adatokat fognak kérni a megyéktől, szétküldve az előző országgyűlés által kirendelt, a katonatartással foglalkozó választmány munkálatát. Deák ezúttal is remekül taktikázott: készséges partnernek mutatkozott, de közben minden lépése a halogatást, az időnyerést szolgálta: a választmányi munka lekérése Bécsből, majd a szétküldés, közgyűlési viták, utasítások — mindez hónapokat vehetett igénybe — közben pedig akár kedvező utasítások is születhettek Ráday vagy Wesselényiék ügyében Deák még azt is elérte, hogy a válaszfelirathoz csatolni kívánták a sérelmeket is. így aztán a főrendeknél természetesen ismét elakadt az ügy.

24 A mérsékelt ellenzék ekkor ismét megélénkült. Több új követutasítás futott be, és így az augusztus 1-jei kerületi ülésen 29:4 arányban határozati formát nyert a tudakoló felirat. Deák és Klauzál azonban kihúzta a mérsékeltek javaslatának méregfogát: a felirathoz hozzácsatolták a Ráday- és Wesselényi-féle sérelmek ügyét. Határozattá lett az is, hogy lehet tárgyalni a tudakolásra érkező adatokról, de érdemi feliratot az újoncozás ügyében csak a jogorvoslat után tesznek! Deák számítása megint bevált. A főtábla augusztus 13-án elégedetten vette tudomásul, hogy a rendek „mozdultak végre", de a tudakoló felirathoz nem voltak hajlandók olyan ügyeket csatolni, amelyekről még — úgymond — nem is tárgyaltak, ezért elvetették a feliratot. Deák elérte célját, a mérsékelt ellenzék pedig megint alulmaradt. Deák tehát elérte, hogy az egyre kedvezőtlenebb tartalmú (tehát a jogvédelmet feladó) követutasítások ellenére még mindig nem ment érdemi felirat Bécsbe, az idő telt, az alsótábla kitartott, a zászló még állt. Deák szerepe ebben 24 STULLER R: i. m. 131-159.; 1839dik Esztendei, i. m. 18-20.