Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Gecsényi Lajos: A Magyar Országos Levéltár 2001. évi tevékenysége / 321–340. o.

322 Beszámoló specifikussága nem is feltétlen itt a legnagyobb — mindenekelőtt és döntően a 20. század második felében keletkezett tömegiratok esetében jelentkeznek. Éppen azon a területen, ahol a levéltár mindmáig viseli a korábbi évtizedekben felhalmo­zódott olyan terheket, mint az 1970-es és 1980-as években selejtezés nélkül, ren­dezetlenül és segédletek nélkül átvett iratanyag problémája. Mindaddig, amíg nem sikerül szemléleti áttörést elérni, aligha lesz mód a hagyományos levéltári anyag nagyarányú növekedéséből, feldolgozatlanságából és az új információhordozók megjelenéséből eredő feladatok párhuzamos megoldására. Ez még akkor is így van, ha természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az intézmény munkájának javításához nem csupán a külső tényezők megváltozása a szükséges, hanem belső szervezeti, munkairányítási intézkedések is. Ezek megha­tározására folytattuk az egyes osztályok tevékenységének vezetői szintű átfogó vizs­gálatát, amelynek keretében a beszámoló évében az I. és a IV. osztályok „átvilá­gítására" került sor. Fiatal munkatársaink szakmai tájékozódását és kötődését a beszámolási évben tovább erősítették a külföldi tanulmányutak, a német, svájci és svéd levéltárakban — a szakminisztérium külön támogatásával — tett látogatások. Ezeket mind az általános szakmai kötődés erősítése, mind a konkrét, európai horizontú tapasztalat­szerzés szempontjából igen lényegesnek tartjuk. (Zárójelben utalunk arra a hasonló tájékozódási folyamatra, amelynek részeként a 20. század első felében a Magyar Országos Levéltár munkatársainak sora vett részt tanulmányutakon.) Az intézmény tevékenységét jellemző mutatókból, az éves munkaterv össze­függéseiben, a következő kérdéscsoportok emelhetők ki: - a levéltári anyag kutathatóságát elősegítő hagyományos és modern (CD-ROM) segédletek készítése, a honlap karbantartása és bővítése, - a levéltári gyakorlatban egyedülálló módon elvégeztettük a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága üléseiről kizárólag gyorsírásos for­mában fennmaradt 43 feljegyzés áttételét, - az ismételten növekedésnek indult kárpótlási/hadigondozási ügyek zökkenőmentes ügyintézésének a biztosítása, - az informatikai infrastruktúra fejlesztése: gépek beszerzése, adatbázi­sok (Kutinfo, Fond-X) korszerűsítése, - a levéltári anyag raktári rendjének további véglegesítése, a sérült do­bozok cseréje, a raktári egységek feliratozása, - a levéltári törvényből adódó központi feladatok megvalósítására — külső szakértők bevonásával — létrehozott munkacsoportok működteté­se (az elektronikus iratok megőrzése, a köziratok levéltári értékelésének tapasztalatai, iratértékelési szempontok a gazdasági levéltárügyben a rendszerváltozás utáni évtizedben és a korszerű levéltári segédletek) és

Next

/
Thumbnails
Contents