Levéltári Közlemények, 73. (2002)

Levéltári Közlemények, 73. (2002) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Várkonyi Gábor: Edward Barton konstantinápolyi angol követ jelentése az 1596. évi szultáni hadjáratról / 177–198. o.

186 Forrásközlések mögött álltak; ha a keresztények előrenyomultak volna, és csak egy kicsit is viszszaszorítják a Nagyurat, akkor az, a poggyászába belegabalyodva, teljesen összezavarodott volna. A keresztényeknek azonban akkor mindössze az volt a céljuk, hogy kipuhatolják a törökök erejét, és csak a folyó feléjük eső oldalának védelmére ügyeltek, egészen addig, amíg a Nagyúr, megtudván, hogy poggyásza egész nap fel mái hazátlanul állt,

39 jelt adott a visszavonulásra. A keresztények, ezen felbátorodva, még határozottabban törtek előre, zsákmányoltak a törököktől hat ágyút, és kisebb vérontás után mindkét fél visszavonult. A Nagyúr, visszatérvén a táborba, a sátrát felállítatlanul találta, ezért egy kisebb sátorban szállt meg, amely az elhunyt Szinán basa egyik emberéé volt, hasonló helyzetben volt a többi basa is. Mivel aznap éjjel elvesztettük az összes tevénket, kíséretemmel együtt étel, és a lovainknak takarmány nélkül [maradtunk], kénytelenek voltunk a sárban aludni, ugyanis egész nap és egész éjjel esett az eső. A nyugtalan éjszaka után pedig eljött október 26-a, ez a véres szombati nap, mely borzalmas volt a törökök, de még szerencsétlenebb a keresztények számára. Amikor reggel olyan hírek érkeztek, hogy a keresztények a zsákmányolt ágyúkkal visszavonultak a táboruk szívébe (mert bár előző nap részben elsáncolták magukat egy öreg templomnál, ami a párja volt annak, amelyet a törökök tartottak a folyó másik oldalán, a táboruk központja onnan egy mérföldnyire volt, közelebb az egri hegyekhez), a törökök között az volt az általános vélemény, hogy menekülnek. Erre a Nagyúr egész kísérete előre lovagolt — nem harcolni, hanem csupán kedvtelésként, hogy biztosabbat tudjon meg a keresztények meneküléséről, és hogy lássa, mi történt az előző napi csata során. Köztük voltam én is, ugyanolyan képzetlen, hadi tapasztalatok nélküli civil, mint a többiek, de ahogy kíváncsi voltam Eger elfoglalására, úgy az voltam erre a vállalkozásra is, és semmi nem történhetett, ami ne érdekelt volna. Kíséretemmel együtt lóháton nem csupán a török állásokat szemléltük meg, hanem egészen a folyópartig elmentünk, ahonnan részben megfigyelhettük (151/b) a keresztény tábort is, és úgy találtuk, hogy a hírekkel ellentétben a keresztények nem menekültek el, hanem csatarendbe állították erőiket, hogy megtámadják a Nagyurat. Ezt hallván és megértvén a Nagyurat, hogy ne mutatkozzam a sátramon kívül, ellentétben azzal, ahogy tájékoztattak (bár egyébként általában a legteljesebb szabadságot élveztem az egész török táborban, egyik helyről a másikra igyekezvén, hogy lássam, mi történt előző nap), és meggondolván, hogy milyen veszélyes olyan események nézőjének lenni, amelyek várhatók voltak, valamint keresztény lévén, elhatároztam, hogy visszahúzódom a sátramba. Alighogy ezt megtettem, hallhattuk, hogy bekövetkezett, amitől féltünk: a két fél összecsapott. Ez délelőtt tizenegy óra körül történt az említett szombaton: a törökök merészen átkeltek a folyón, és harcba bocsátkoztak egyes keresztény csapatokkal (a keresztény derékhad ugyanis csak délre állt hadrendbe), és mindkét fél vitézül hadakozott min39 Helyesen: a szultán poggyásza egész nap a málhásállatokon, felmálházva állt. Nyilvánvaló elírás.