Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - MÉRLEG - Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei : rendhagyó könyvismertetés : Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. / 261–273. o.

272 Mérleg vábbá Becsen, Lucon és Abádon működött kamara, illetve sóraktár. Vagyis az erdélyi bányák termékét Szatmár, illetve Szalacs mellett alkalmanként másutt is be lehetett szerezni.

43 A só nem csupán a nyírbátori árumegállító joggal kapcsolatban merül fel. Sopron a 14. század közepétől rendszeresen Ausztriából importálta ezt a terméket. 1402. januárjában árumegállító jogot kapott, amit Zsigmond ez év októberében felfüggesztett. A jog minden termékre kiterjedt, így a sóra is. 1440-ben Erzsébet királyné megtiltotta, hogy a Nyugat-Dunántúlon a Rábáig terjedő terület lakói sóért Ausztriába vagy Magyarországra menjenek. Elrendelte, hogy egyedül csak Sopron városát keressék fel, ahol a kereskedők áruba bocsátották ezt a cikket. 8-10 mérföldes körzetben tehát só esetében egyedül ez a város jutott az árulerakás jogához. Mátyás 1463-ban árumegállító jogot adott a településnek. A következő esztendőben megerősítette a soproniak kiváltságait, ám Erzsébet királyné oklevelét hiába keressük a privilégiumban. A soproniak 1464-ben még hoztak be sót, de 1464-65 táján a legális sóimportnak véget vetett az uralkodó.

44 Európában az árumegállító jogoknak számos változata fejlődött ki. Akadtak helyek, amelyek csak néhány órára tartóztathatták fel a kereskedőket, míg mások (pl. Bécs) arra törekedtek, hogy az árus emberek egyáltalán ne utazhassanak tovább. A privilegizált helység az áruk megállítására vonatkozó kiváltságát általában meghatározott területen érvényesíthette (Lipcse 15 mérföldes körzetre szerzett jogot a 16. században, míg például Lőcsét a Szepességen átutazók, Sopront 1463-tól a Sopron megyén keresztül utazók keresték fel). Gyakori volt az az eset, hogy csak egy meghatározott útirányt használó kereskedőknek kellett betérniük az árumegállító joggal rendelkező településre. Végül azt is elmondhatjuk, sokszor nem is minden cikket, csupán egyik vagy másik terméket kellett az árus embernek árulnia. Magát a megszerzett előjogot sem volt könnyű érvényesíteni, s gyakran a kiváltságolt településnek kellett engednie. A termékek között kiemelkedő hely illette meg a sót. Ausztriában vagy Bajorországban a sókereskedelemre árumegállító jogok hálózata épült rá. Akár a soproniaknak, akár a nyírbátoriaknak az igényét nézzük, nem állíthatjuk azt, hogy kívánságuk nem illeszthető bele az európai gyakorlatba, még ha nálunk rita is volt a sóhoz kapcsolódó eme előjog.

45 Kialakulását ugyanis akadályozta az uralkodó monopóliuma. Jelenlegi ismereteink alapján tehát Kubinyi András véleményéhez csatlakozhatunk, aki a település kiváltságát nem vonta kétségbe, és hangsúlyozta, területileg korlátozott jogról van sző. Az okmányokban megfogalmazott jog valóban messze elmaradt attól, amivel I. 43 KUBINYI A.: Königliches Salzmonopol, i. m. 225-226.; KUBINYI A.: Városfejlődés és vásárhálózat, i. m. passim. 44 Zsigmondkori oklevéltár. H/l. Összeáll.: MÁLYUSZ ELEMÉR. Bp., 1956. 1412-1414, 1949. sz., HÁZI JENŐ: Sopron szabad királyi város története. I. r. 1-7., II. r. 1-6. Sopron, 1921-1943.1/3. 207-208., 1/5. 78-81. 107-111, 127.; MOLLAY KÁROLY: Sopron várostörténeti kutatása. Soproni Szemle, 14. (1960) 332-335.; Pozsonynak Mátyás 1465-ben tiltotta meg a sóbehozatalt (KUBINYI A.: Königliches Salzmonopol, 1988. i. m. 223.). Mátyás az 1480-as években függesztette fel Sopron árumegállító jogát (HÁZI J.: i. m. 1/6. 192-193.) 45 GÖNNENWEIN, OTTÓ: Das Stapel und Niederlagsrecht. Weimar, 1939. passim.; KNITTLER, HERBERT: Salz- und Eisenniederlagen. Österreichisches Montanwesen. Hrsg. v. M1TTERAUER, MICHAEL. Wien, 1974. 206 skk.; PALME, RUDOLF: Rechts-, Wirtschafts- und Sozialgeschichte der innenalpinen Salzwerke bis zu derén Monopolisierung. Frankfurt/Main-Bern, 1983. 298-306, 344-350, 400-402.; WANDERWITZ, HEINRICH: Studien zum mittelalterlichen Salzwesen in Bayern. München, 1984. 244254. stb.; DOMANOVSZKY SÁNDOR: A szepesi városok árumegállító-joga. Bp., 1922. passim.; HÁZI J.: i. m. 1/5. 78-81.