Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - MÉRLEG - Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei : rendhagyó könyvismertetés : Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. / 261–273. o.

270 Mérleg találjuk meg benne a nevét, feltehetőleg azért, mert ezek voltak a leggyakrabban előforduló, legkeresettebb cikkek. Sónak, bornak, tiszta és szürke posztónak, lónak (s más nagyobb állatnak) állapítottak meg külön tarifát, miközben ezen kívül még a megterhelt mázsaszekér, illetve az üres szállító alkalmatosság után kellett fizetni. 1353-ban tokaji hospesek Részegei Miklóst s Istvánt vádolták azzal, hogy „in libera via" megtámadták őket, popringi és szürke posztójukat, hat lovukat valamint négy pokrócukat vették el.

37 Figyelemre méltó, hogy nyírbátori okleveleink csupán egyetlen árucikket — sót — neveztek meg, miközben a többiről csupán általánosságban szóltak. Borról, posztóról, élő állatról, bőrről vagy éppen fűszerről hallgattak. Ennek az ásványi kincsnek az említése az áruforgalomnak azt a szerkezetét tükrözi, amelyben errefelé a többi árut megelőzően a só számított a legszámottevőbb cikknek. A település lakói arra törekedtek, hogy ellátásuk biztosítása mellett ennek az árucikknek az elosztásában, továbbításában jussanak nagyobb szerephez. Mivel okleveleink kifejezetten szekéren szállított cikkekről szóltak, élő állatra elvben nem vonatkozott az előjog.

38 Sóra embernek és állatnak egyaránt szüksége van. A szakirodalom már régóta rámutatott arra, hogy a Felső Tisza vidékének a természeti viszonyai a földművelés mellett kiterjedt állattartásra is lehetőséget adnak. Sertésről, juhról, ökörről, lóról olvashatunk az oklevelekben.

39 Némelyik helységben különösen nagy méreteket ölthetett az állattartás. A Tisza beregi oldalára eső Badalóban például egy alkalommal (1359) 500 ökröt, 1200 juhot hajtottak el. A faluban sok sertést neveltek. A földesuraknak is voltak állataik. A Domahidiak és egy másik nemesi família 80 ökör, 2 ló elhajlása miatt pereskedett egymással (1352). A tehetős nemesi családok nagy számban neveltek lovat. Olvasunk olyan panaszról, hogy a lovak lelegelték a vetést. 1354-ben Bátor piacán 18 mészárszék található. A mészárszékek magas száma jelentős húsfeldolgozásra utal, ami magyarázza a só iránti helyi igényt. (Összehasonlításképpen megjegyezzük, Sopronban a Sópiacon, ahol halárusítás is folyt, 12-14 mészárosra illetve böllérre maradt fenn adat.)

40 A kutatás véleménye szerint Debrecen lakói számára épp a 14. században vált mind jelentősebbé az állattenyésztés. Továbbá ebben az évszázadban fejlődött ki olyannyira a gyapjúszövőipar, hogy 1395-re a posztókészítő mesterek céhbe tömörültek.

41 37 GYÖRFFY GY.: Az. Árpád-kori, i. m. I. 644.; Az Árpád-házi királyok, i. m. 3768. sz.; Posztóra adatok: Kállay levéltár, i. m. 220., 221., 249., 631., 645., 647., 862., 991., 1071., 1274. sz.; Anjou-kori oklevéltár, XII. Szerk.: ALMÁSI TIBOR. Bp.-Szeged, 2001. 104. sz. Károlyi oklevéltár, i. m. I. 215.; CSÁNKI D.: i. m. I. 484. szerint Részege vámszedő hely volt; A posztó nyugatról, illetve délről kerülhetett erre a tájra. 38 Maksay Ferenc már 1940-ben úgy vélte, az árumegállító jog elsősorban az erdélyi sót szállító szekereseket kényszerítette a helységbe. A 15. században Bátor lakói maguk is megfordultak Erdélyben (MAKSAY F.: i. m. 114.) Ugyanő ír arról, hogy ökröt hajtottak erre. A só azon termékek közé tartozott, amelyek fejletlen áruforgalom viszonyai közepette sem maradhattak le az árusok szekeréről. Vö. SZŰCS J.: i. m. 256. skk. 39 MAKSAY F.: i. m. 7-8.; SZÉKELY GYÖRGY: Vidéki termelőágak és árukereskedelem Magyarországon a 15-16. században. Agrártörténeti Szemle, 3. (1961) 314.; BELÉNYESY MÁRTA: Viehzucht und Hirtenwesen in Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert. Viehzucht und Hirtenlehen in Ostmitteleuropa. Ethnographische Studien, Hrsg.: LÁSZLÓ FÖLDES, Bp., 1961. 31-33. Természetesen nem gondolunk arra, hogy az állattartás már a 14. században elérte volna 15-16. századi méreteit. 40 Dl 96332, 96392, 97822; Anjou-kori okmánytár, i. m. VI. 91, 132, 150, 160, 301; Kállay levéltár, i. m. 335,417,563, 803,1241,1406,1471,1704,1743,1881. sz.; KISS ANDRÁS: Lappangó középkori oklevelek. Erdélyi Múzeum, 54. (1992) 86.; Sopronra: MOLLAY KÁROLY: Sopron a középkor végén. Soproni Szemle, 10. (1956) 33. 41 BALOGH ISTVÁN: Adatok az alföldi mezővárosok határhasználatához a 14-15. században. Hajdú-Bduir Megyei Levéltár Évkönyve, III. Szerk.: GAZDAG ISTVÁN. Debrecen, 1976. 17-21.; MAKKAI LÁSZLÓ: