Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Tóth István György: A remeterend vándormisszionáriusa : Vanoviczi János, az első pálos misszionárius levelei, 1642–1677 / 187–245. o.

208 Forrásközlések Vanoviczi karrierje a pálos rendben Vanoviczi a misszionáriusként elért sikerei nyomán gyorsan lépett előre a rendi hierarchiában. Sátoraljaújhelyen a kolostort és a templomot I. Rákóczi György hadjárata idején a katonák — Vanoviczi alighanem túlzó jelentése szerint —• „teljesen" elpusztították, és emiatt „az alapoktól" újra kellett építeni. Vanoviczi a kolostort — ismét csak saját, az érdemeit mindig kidomborító jelentése szerint, — fel is építette, és az újjáépített templomot a jászói száműzetésben élő egri püspökkel, Kisdy Benedekkel szenteltette fel. Vanoviczi 1647-ben ennek a sátoraljaújhelyi kolostornak lett a vikáriusa, és egyben a defínitor, azaz a rendfőnök mellett álló a rendi kormányzótanács tagja tisztét is elnyerte. 1651-ben pedig ő lett Ivanovich Pál rendfőnök, (a pálos terminológia szerint főperjel) „titkára és társa", ami a renden belül az egyik legmagasabb tisztséget jelentette. 1653-tól Vanoviczi (az éppen az ő kezdeményezésére létrehozott) nagyszombati pálos rendi papképző főiskolát vezette, ez az iskola — amelynek diákjai a jezsuiták nagyszombati egyetemét is látogatták, — a rendi utánpótlás képzéséről gondoskodott. Ez a nagyszombati rendi főiskola 1673-ban Vanoviczi sürgetésére — a többi jelentősebb szerzetesrendhez, pl. a ferencesekhez és a domonkosokhoz hasonlóan — megkapta a doktori címek adományozásának jogát is.

29 1658-ban a pálosok rendi káptalanja Vanoviczit a rend római főügyészévé (procurator generális) választotta. Rómában az egyes szerzetesrendeknek — a ferencesek esetében pedig külön az obszerváns, reformált és konventuális ágaknak — kúriai prokurátorai voltak, a rend ügyeinek képviselői, akik a szerzetesrend érdekében eljártak a szentszéki hatóságoknál: a magyarországi ferences missziók irataiban is gyakran találkozhatunk ezekkel a prokurátorokkal. A pálos rendben azonban a rend római képviselője még sokkal fontosabb szerepet töltött be, mint a többi szerzetesrend esetében, ugyanis — ellentétben a ferences, jezsuita, domonkos stb. rendfőnökökkel — a pálos rend generálisa, a főperjel nem Rómában lakott, hanem Magyarországon. Emiatt Vanoviczi feladata még felelősségteljesebb volt, mint a római anyakolostorokban, a curia generaliziákon élő rendfőnökök képviselőié. Ez utóbbiak könnyen kikérhették az ugyanabban a kolostorban lakó generálisuk véleményét, ám Vanovizi a felettesével csak mintegy két hónap alatt válthatott levelet. Vanoviczi markáns egyéniség, bátor hittérítő, éles szemű megfigyelő, egyszóval kitűnő misszionárius volt. Energikus fellépése azonban nemcsak elismerést, de féltékenységet és irigységet is kiváltott a pálos rendben, és a féktelen természetével, mindenkit félresöprő egyéniségével nem kevés ellenséget szerzett magának. A jelentéseiben a misszionárius minden eredményt sajátmagának tulajdonított: egyedül ő mentette meg a felégetéstől Nagyszombat városát, csakis őmiatta űzte el I. Rákóczi György fejedelem a puritánus prédikátorokat, Tolnai Dali Jánost és Medgyesi Pált, csak az ő buzgalma miatt tért katolikus hitre Báthory Zsófia és I. Rákóczi Ferenc, sőt került ehhez igencsak közel maga a református nagyasszony, Lorántffy Zsuzsanna is. Nem csoda, ha a magyarországi pálosok között Vanoviczinek nemcsak hívei és pártfogói, de esküdt ellenségei is akadtak. 1667-ben, amikor a Hitterjesztés Szent Kongregációja megalapította a pálosok apostoli rendi misszióját, természetesnek tűnhetett volna, hogy Vanoviczi legyen a misszió prefektusa, ehelyett azonban a rend Borkovich Márton korábbi rendfőnököt állította a prefektúra élére. Vanoviczit mellőzték, mert Ivanovich Pál főperjel, és a bécsi nuncius, Giulio Spinola 29 APF Acta SC Vol. 41. Fol. 46-47/v. Vol. 43. Fol. 396-397.