Levéltári Közlemények, 71. (2000)
Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - BESZÁMOLÓ - Bertényi Iván: A 2000. évi genealógiai és heraldikai világkongresszus : Besançon, 2000. május 2–7. / 309–311. o.
A 2000. ÉVI GENEALÓGIAI ÉS HERALDIKAI VILÁGKONGRESSZUS (BESANCON, 2000. MÁJUS 2-7.) Az ezredfordulón reprezentatív körülmények között rendezett, kiállítással is egybekötött 24. nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszusnak lényegében a „hogyan tovább" kérdésre kellett (volna) választ adnia. Az eddigi évtizedek (szakmai) iránymutató nemzedékének legtöbb tagja életének 70-es, 80-as éveibe lépett. Emellett új szervezeti keretként megjelent az a számos fiatal kutatót is csatasorba állító új tudományszak, az emblematika, amely (amint azt tavaly december 13. és 17. között Zaragozában tartott, ugyancsak nagy nemzetközi kongresszusa, továbbá folyóiratának, az Emblematának a rendszeres megjelenése bizonyítja) a demográfia keretei közt a genealógiát és a jelvények tárgykörén belül a heraldikát is művelési körébe tartozónak tartja. Besanconban egyelőre csak arra kaptunk választ, hogy a címertan és a genealógia, illetve a müvelésük körébe tartozó tudományok a hagyományos keretek közt is tartják állásaikat, és nemcsak a rendező franciák vonultak fel számos fiatal előadóval, hanem Olaszország, a távoli Kanada és az újonnan jelentkező Horvátország és Olaszország ifjú képviselői is színvonalas referátumokat tartottak. Magyar szempontból újdonságnak számított, hogy a korábbi évek nemzetközi rendezvényeivel szemben megszűnt az a nyomasztó fölény, amely az egy (illetve, ha a Svájcban élő argentin állampolgár, de mindig nemzeti értékeinket képviselő Vajay Szabolcsot is ide számítjuk, kettő) magyar résztvevővel szemben a főleg délkeleti (és nem egyszer északi) szomszédaink részéről felvonuló résztvevők számarányát illetően fennállt. Sajnos, ez a számarány azonban nem úgy változott meg, hogy több magyar résztvevő vagy előadó szerepelt volna az idei kongresszuson, hanem úgy, hogy a keletközép-európai régió heraldikájának két kiváló képviselőjét, a magyar heraldikai témák két állandó hozzászólóját, a román Dan Cernovodeanut és Ioan Manescut elszólította a halál. Ha az előadók között nem is, de a kongresszus keretében tartott monumentális kiállító résztvevői közt szerepelt további magyar: a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság támogatásával színes címeres szőtteseit bemutató Szabadiné Sinkó Ilona. A Nemzetközi Heraldikai és Genealógiai Konföderáció a kongresszus alkalmával a Bohus-Szögyén 2000 díjjal tüntette ki Gudenus Jánost, illetve a Magyarországi Főnemesség XX. századi genealógiája c. ötkötetes munkáját. Minthogy az előadások egy genealógiai (G) és egy heraldikai (H) szekcióban párhuzamosan folytak, e sorok írója érdeklődésének megfelelően a címertant kísérte figyelemmel. A legnagyobb érdeklődést ezúttal — a sokak által a világ 1. számú heraldikusának tekintett — Michel Pastoureau (párizsi egyetemi tanár, a Francia Címertani és Pecséttani Társaság alelnöke) átfogó témájú referátuma keltette, amelyet az utóbbi 30 év, az ezredforduló címerfejlődése összegzésének szánt, és a heraldika és a nagyközönség kapcsolatáról tartott. Keserűen állapította meg, hogy miközben a különböző nemzetközi rendezvényeken, ahol minden résztvevő állam szebbnél szebb nemzeti címerével, címeres zászlajával jelenik meg, épp a heraldika bölcsője, Franciaország az, amelyik kénytelen beérni trikolórja szerepeltetésével, hiszen a pajzsra alkalmazott nemzeti színek, illetve a Francia Köztársaságot szimbolizáló R. F. betűk távolról sem alkalmasak címerként való megjelenítésre.
