Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - VISSZAEMLÉKEZÉS - Borsa Iván: Emlékezések : 60 év levéltárban / 233–266. o.

244 Visszaemlékezés mája megoldódott, a bajai levéltár iratai viszont átkerültek a kerületi központ-jelölt pécsi állami levéltárba. Problémát okoztak azok a városok, amelyek megyei székhelyek voltak és mindkét törvényhatóságnak volt levéltárosa (Debrecen, Pécs, Székesfehérvár). Ezeket sikerült „diplomatikusan" megoldani. Ha egy városban vagy megyében két állami levéltár volt (pl. Budapest, Győr-Sopron megye), az egyik 1., a másik 2. számot kapta. A megyei levéltárakban a levéltáros mellett jó esetben volt egy raktárkezelő is, rossz esetben csak valaki takarított ugyanarról az emeletről a levéltár irodai helyiségeiben, legrosszabb esetnek az minősült, hogy a levéltáros egyedül volt ugyan, de nem jutott a levéltári feladatokhoz, mert a megye más igazgatási feladattal bízta meg. Ezen volt legkönnyebb segíteni, mert a LOK 1951. évi költségvetésében volt annyi lehetőség, hogy valamennyi állami levéltárba az igazgatón kívül minimum egy érettségizett kezelőnek és egy raktárkezelőnek kellett lennie, ami több esetben egy vagy két új segéderőt jelentett. Az immár állami levéltárak még mint törvényhatóságiak 1945 után végeztek iratmentéseket főleg családi levéltárak terén és vettek át a törvényhatóságuktól is iratokat, városi, járási és községi, 1945 előtti iratok átvételére azonban viszonylag ritkán került sor. Főleg a községi irattárak voltak veszélyeztetett állapotban, de gondolni kellett a közigazgatáson kívüli iratképzők irataira is, mert például a bíróságok iratainak levéltárba történő átadására csak az új tvr. nyitotta meg a lehetőséget. Az új állami levéltárak főfeladata a gyűjtőterületükön levő valamennyi állami és közületi irattár iratanyagának átvétele lett. Még 1950-195l-ben szerét ejtettem annak, hogy valamennyi állami levéltárat végigjárjak, hogy lássam helyzetüket, ideértve külső raktáraikat is, és megismerjem a régi és az új személyzetet. Több helyen még a háború okozta károk helyrehozatalával voltak elfoglalva. Szekszárdon megdöbbentett az az irathalmaz, amely szétesett iratcsomók irataiból jött létre, amely úgy keletkezett, hogy katonai célokra a harcok során szükség volt hevederekre és a katonák az iratcsomókat átkötő hevedereket vették le. Az így szétesett iratokat a rendcsinálás keretében a levéltárosok hordták egy halomba. Egyik pincéjükben több köbméter „lose Blátter" volt. — Ezzel szemben kellemes emlék volt Egerben a megyeháza egykori kápolnájában és a megyeháza egykor levéltárnak épített termében példás rendben sorakozó csomók és kötetek látványa. E két szélsőséges kép között helyezkedett el széles skálán a többi levéltár. Ezek közül ki kell emelni a Fővárosi Levéltár történeti iratanyagát, amelyet a háború vége felé tárgyi óvóhelyre, a budapesti Bazilika altemplomában helyeztek el, s így megmenekült a tűzhaláltól, viszont évtizedeket kellett eltöltenie az ideálisnak nem mondható óvóhelyen. Egyértelmű volt a helyzet abból a szempontból, hogy a levéltári átvételre érett iratanyagot minél előbb át kell vennie a levéltáraknak és a teljes iratanyagról — mint az Országos Levéltárban — alapleltárt kell készíteni. A Levéltárak Országos Központja mint a levéltárak fenntartója nem csak a rendelkezésére álló anyagiakkal, hanem a Központ levéltáros kiküldötteinek szakmai tanácsával is igyekezett segíteni. Itt meg kell említenem a Központban legfiatalabb levéltáros, Vörös Károly lelkes munkáját, aki a legjobban tudta kiépíteni személyes és levéltárosi kapcsolatát az állami levéltárakkal.