Levéltári Közlemények, 71. (2000)

Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Molnár Antal: Az andocsi jezsuita misszió, 1642–1684 : adatok a hódolt Dunántúl egyháztörténetéhez / 3–31. o.

14 Közlemények működött Andocson.

63 Külön ki kell emelnünk a két segítőtestvér, Csomafay Pál és Tóth Gergely andocsi működését, akik a hódoltsági licenciátusokhoz hasonlóan aktívan részt vállaltak a magyar katolikusok lelkigondozásában, ami szintén nem volt általános gyakorlat a rendben.

64 A missziós szolgálat, különösen a török területeken, sokkal több nélkülözéssel és fáradsággaljárt, mint a kollégiumi tanítás és lelkipásztorkodás. Emiatt Andocsra általában rögtön tanulmányaik befejezése és a harmadik probáció után, esetleg néhány év kollégiumi tapasztalat birtokában, harminc-harmincöt évesen indultak a páterek. Kivétel természetesen akadt, öt misszionárius 10-15 éves kollégiumi munka után került a hódoltságba. Különösen is feltűnő, hogy a misszionáriusok túlnyomó része, 17 fő csupán 1-3 évet töltött a misszióban, 4 évnél tovább mindössze öten bírták, közülük egyetlen jezsuita (Horváth Miklós) töltött 15 évet Andocson. Nem tekinthető az sem véletlennek, hogy a misszionáriusok majd fele, 9 fő Andocson vagy utána Pécsett hunyt el. Mindez azt jelzi, hogy a misszióban végzett munka nem mindennapi megerőltetést és sokszor elviselhetetlen idegi terhelést jelentett. A misszionáriusok nagy része csak rövid tapasztalatszerzésnek, próbának vagy a kollégiumi rutinból való kizökkenésnek tekintette az andocsi munkát, többen egy év után feladták. A török misszió jó ajánlólevél lehetett ugyan a későbbiekben, az Andocson megfordult atyák túlnyomó többsége mégis a magyarországi katolikus restauráció közkatonájaként tevékenykedett tovább. Legtöbben rezidenciákban és kollégiumokban lelkipásztorkodtak, szinte évente váltva állomáshelyeiket, és csak kevesen jutottak be a rendi vezetés középmezőnyébe, egy-egy magyarországi rezidencia vagy kollégium elöljáróiként (Horváth János, Kausich Fülöp, Kereskényi István). Magasabb tanári beosztásba csak Kereskényi István került, aki retorikát és filozófiát is tanított Kassán és Nagyszombatban. A misszióban megfordult atyák közül hárman (Kereskényi István, Landovics György, Pusztabonyák István) irodalmi téren is alkottak.

65 63 A Jézus Társaságában három különböző fokozat (gradus) létezett a rendtagok számára: teljes jogú rendtagoknak (professi 4 votorum) azok számítottak, akik letehették a hármas szerzetesi fogadalmuk (szegénység, tisztaság, engedelmesség) mellé a negyediket (engedelmesség a pápának a missziókra) is; a kisebb képzettségű papok számára hozta létre az alapító a coadjutor spirituális fokozatot, amelynek birtokosai — mint nevük is mutatja — a négy fogadalmas rendtársaikat segítették (általában a gyakorlati lelkipásztorkodás területén), ugyanakkor a vezető funkciókból és a döntéshozatalból ki voltak zárva; a harmadik fokozat {coadjutor temporalis) a más szerzetekben is ismert segítőtestvéreket illette meg. A negyedik fogadalmat azok tehették le, akik elegendő (sufficiens) teológiai képzettséggel rendelkeztek, míg a coadjutor spirituálisok számára a grammatika mellett elegendő volt némi jártasság a kazuisztikában. A különbségtétel aló. század közepén Itáliában — tekintve az egyházi oktatás és a papság képzettségének igen alacsony színvonalát — teljesen ésszerű volt, hiszen valóban kevés jelentkező rendelkezett elegendő teológiai képzettséggel. A század végére és különösen a 17. század elejére azonban az egyházi viszonyok megváltoztak, és a rend papjai elvégezték a hosszabb-rövidebb teológiai kurzust. Ennek ellenére arányaiban egyre kevesebben kapták meg a negyedik fogadalom lehetőségét. Vö.: LUKÁCS, LADISLAUS: De graduum diversitate inter sacerdotes in Societate Iesu. Archívum Historicum Societatis Iesu, 37. (1968) 237-316. 64 Csomafayra 1. a fentebb elmondottakat. Tóth Gergely szintén képzett testvérnek számított, mivel belépése előtt a poétikai osztályt is elvégezte, valószínűleg szülőhelyének, Gyöngyösnek a jezsuita gimnáziumában. A katalógusok kifejezetten említik, hogy misszionáriusként és licenciátusként dolgozott a török misszióban. ARSI Austr. vol. 28. fol. 178r., vol. 30. fol. 135v. 65 Müveikre 1.: SOMMERVOGEL, CARLOS: Bibliothéque de la Compagnie de Jésus. IV. Bruxelles-Paris, 1893. 1009., 1458-1459., VI. Bruxelles-Paris, 1895. 1312-1313. Pusztabonnyák elogiuma így ír a jezsuita illír imakönyvéröl, amelyből egyetlen példányt sem ismerünk: „Ut autem etiam satis functus animabus prodesset, libellum precatorium catholicis pro pie vivendo institutionibus plénum illyrice edidit, qui et hoc temporis cum fructu lectorum avide comparatur." Pannonhalmi Bencés Főapátsági Könyvtár (= PBFK) vol. 118. D. lO.fol. 389v.