Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Katona Csaba: Budapest teljes utcanévlexikona. Bev.: Ráday Mihály, adattár: Mészáros György, utcanévtörténetek: Buza Péter. Bp., 1999. / 242–246. o.

Irodalom 245 A szócikkek egységességének hiányából táplálkozik a lexikon egy másik szerkesztési — és tartalmi — hibája, ez pedig az, hogy a MÉL-ben nem szereplő személyek esetében gyakorta fölösleges adatokkal terhelt a kötet. Erre a legjellemzőbb példaként Lotharingiai Károly szócikkét hozhatjuk fel (257.): „1686-ban a Buda felszabadítására összegyűlt hadak főparancsnoka. 1686. szeptember 2-án visszafoglalta Budát. 1687. augusztus 12-én Siklósnál megverte a Buda felszabadítására küldött török csapatokat, majd Szegedet és Szolnokot visszafoglalva Erdélynek fordult. 1687. október 27-én Balázsfalván aláírta Apafy Mihály fejedelemmel azt a szerződést, amelyben Apafy lemondott Erdély önállóságáról a császár javára". Érzésünk szerint — tekintve, hogy a lexikon eredendően tájékoztató kézikönyvül szolgált — elegendő lett volna rövidebben bemutatni a jeles hadvezért, valahogy úgy, ahogy például két oldallal hátrébb - igaz, a MÉL-ben is megtalálható — Lukács Györgyöt (259.): „Filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja". Más esetekben viszont a túlzottan visszafogott tájékoztatás okoz gondokat. Fürst Sándort például, a meghirdetett elvnek megfelelően, egyszerűen csupán tisztviselőként aposztrofálja a kötet (153.), ami kétségtelenül helytálló adat, ám az elmúlt rendszerben Fürst nem tisztviselő voltából fakadóan lett több fővárosi utca névadója, mint ahogy Fürst sorstársa, Sallai Imre esetében (336.) sem érhetjük be ennyivel: magántisztviselő. Számos más példát is hozhatunk még: Julianus barát nem azzal érdemelte ki, hogy utcát nevezzenek el róla, hogy domonkos rendi szerzetes volt (204.) és Lovassy László esetében sem azt kell hangsúlyozni, hogy jogász volt (257.). Ezeknél a példáknál épp a lényeg marad el az ismertetőkből. Az olvasók többsége nyilván azzal a szándékkal veszi majd kezébe a kötetet, hogy annak segítségével rövid, de azonnal használható információhoz jusson az utca névadójáról. Fenti példáink ezt az igényt nem elégítik ki, ezek esetében a kötet túlságosan szorosan kötődik a MEL-hez. Összefoglalóan a személynevekhez fűződő magyarázatokról azt mondhatjuk el, hogy véleményünk szerint szerencsésebb lett volna egységes és rövid tájékoztatásra törekedni, függetlenül attól, hogy a MÉL-ben szerepelnek-e az illető személy életrajzi adatai vagy sem, ugyanakkor követve azt a hasznosnak nevezhető gyakorlatot, hogy ahol ez lehetséges, megmaradjon a MÉL-re való hivatkozás is mint a további, részletesebb tájékoztatás lehetősége. A kötetet a jegyzetek és a felhasznált irodalom felsorolása zárja le. Sajnos azonban ezzel sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, hiszen a jegyzeteket áttekintve világosan kiderül, hogy az irodalomjegyzék nem teljes, a lábjegyzetekben jóval több műre hivatkoznak a szerzők, mint amit az irodalomjegyzékben feltüntetnek. Ennél is zavaróbb az irodalomjegyzéknek az a — bibliográfiailag sem pontos — tétele (466.), amely szerint a felhasznált irodalom részét képezik a „Budapest mai területén található települések 1950 előtti térképei". Ez a meghatározás azt sugallja, mintha a szerkesztők a teljességre törekedve valamennyi 1950 előtti fővárosi térképet felhasználták volna. A mű tartalma alapján azonban egyértelmű, hogy ez nem így van. A valóban forrásként használt térképek listáját a jegyzetek alapján lehet azonosítani. Tekintve, hogy ezek primer forrásai az utcanév-történetnek, indokolt lett volna az irodalomjegyzékben is tételesen felsorolni, és nem a fent idézett megtévesztő és túlságosan általánosító meghatározás mögé rejteni őket.