Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Fazekas Csaba: Csinálj hasonlót! Megjegyzések egy borsodi forráskiadvány-kísérlet kapcsán (Acta Archivistica) / 234–239. o.

Irodalom 235 talmaz egy egy-két oldalas előszót (minden esetben az említett szerkesztő tollából), majd hosszabb-rövidebb terjedelmű bevezetést, gerincüket a hozzávetőlegesen 120-150 oldal terjedelmű forrásközlés teszi ki. Utóbbi a gyakorlatban kizárólag az eredeti dokumentumok másolatainak (fakszimiléinek) sorszámozását és összetűzését jelenti. (A köteteket a levéltári jelzetek, rövid tartalommutató és egy-két kötet esetében idegen nyelvű összefoglalók zárják.) A bevezető tanulmányokon kívül a forrásokhoz értelmező, feldolgozó adalékokat, magyarázatokat nem fűztek, teljes egészében az olvasóra bízva az eredeti dokumentumokban való böngészést, olvasást, még a nyilvánvaló elírások feloldását is. Az egyes köteteket méretükön, szerkesztői elveik azonosságán kívül összeköti még, hogy kizárólag a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár különböző iratőrző helyein (Miskolc mellett Mezőcsát, illetve Sátoraljaújhely) tárolt dokumentumok válogatásait teszik közzé. Bizonyára a szerkesztő is érezte, hogy a szokatlan forráskiadvány-kísérletet mindenképp meg kell indokolnia, ezért a sorozat első kötetében így írt: „A dokumentumoldalt semmiféle magyarázattal, még levéltári forrás-megjelöléssel sem akarjuk megzavarni — csupán sorszámmal látjuk el —, hogy az olvasó úgy érezze, mintha az eredeti dokumentumot tartaná kezében." Korábban a kötetek egységes A/4-es méretét azzal indokolta, hogy „a dokumentumok legalább ilyen nagyságban érvényesülhetnek igazán. A feudális kori iratok általában A/3-as, sőt még nagyobb méretűek, de kiadványnak az eredeti méretek túl nagyok, nehezen kezelhetőek, könyvtárak polcaira nehezen raktározhatok lennének. A mostani méretben viszont kellően olvashatók, áttekinthetők, visszaadják a kézirat minden jellegzetességét: címzéseket, megszólításokat, pontos szövegüket néha az eredeti betoldásokkal, javításokkal, kiegészítésekkel együtt, ha idegen kéz írta, úgy legalább a hitelesítő eredeti aláírásokban, gyönyörködhetünk rajzos pecsétekben és más díszítésekben." Megjegyezzük persze, hogy az újkori források is különböző méretűek, még a 20. század második felében elterjedt szabványosítás után is különböző alakú papírokra írtak, illetve gépeltek. De a korábbi időszakból fennmaradt dokumentumokat mindenképp nagyítaní-kicsinyíteni kell, hogy egy kötetben, A/4-es formában ki lehessen adni azokat. (Még így is rendkívül különbözőek például a betűnagyságok.) Ez már önmagában sokat csökkent a szerkesztő által szándékolt eredetiség illúzióján, ha már olvasóját azzal az élménnyel akarja meglepni, ami a levéltári kuta-tószobában érheti dobozok vagy iratcsomók bontogatása közben. Magyarországon csak egy-két reprezentatív kiadványában fordult elő (például a századfordulón), hogy az eredetiséget méretben, irattípusban, sőt még a hasonló papír-minőségben is visszaadni akaró mellékletekkel jelentettek meg köteteket.

2 (Vagyis ezek akkor is csak illusztrációk, nem önálló források voltak.) A szándék mindenképpen szép: esztétikai élményben részesíteni a történelmi források iránt érdeklődő olvasót, kérdés csupán az, hogy hasznos-e. Az első kötet bevezetőjét Dobrossy ezekkel a szavakkal zárta: „Reméljük, sorozatunk darabjait örömmel veszik kézbe azok, akiknek szántuk: az eredeti dokumentumokat olvasni, dokumentumai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban. Miskolc, 1998. (Acta Archivistica 5.); G. JAKÓ MARIANN-HŐGYE ISTVÁN: Választási dokumentumok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban, 1848-1948. Miskolc, 1999. (Acta Archivistica 6.) 2 Csak megemlítünk egy esztétikai szempontból különösen jól sikerült kísérletet: GRACZA GYÖRGY: Az 184849-iki magyar szabadságharcz története. I-V. köt. Bp., é. n. [1898]