Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Kis Péter: Árpád-kori oklevelek a Heves Megyei Levéltárban. Diplomata aetatis Arpadaian in archivo comitatus hevesiensis conservata. Vál., ford., bev.: Kondorné Látkóczi Erzsébet. Eger, 1997.–Középkori oklevelek a Vas megyei levéltárakban I. Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleveleiről (1130) 1212–1526. Kész.: Kóta Péter. Szombathely, 1997. / 227–230. o.

Irodalom 229 megkönnyíti az eredeti forrásban való visszakereshetőséget. Az egyes diplomákhoz a latin szövegre vonatkozó kritikai-filológiai, a magyar fordításnál pedig esetenként értelmező-magyarázó jegyzetek csatlakoznak. A kötetet névmutató és az itt nyomtatásban is megtalálható eredeti oklevelek közül 16-ról készített facsimile-másolat zárja. Remélhetőleg a későbbiek folyamán sor kerül az 1300 utáni években keletkezett oklevelek publikálására is. Sok szempontból eltérő elveken alapul a Vas Megyei Levéltár által fémjelzett munka. Különbséget jelent az a körülmény, hogy ebben az esetben két intézmény okleveleiről van szó, hiszen a káptalani levéltár hiteleshelyi részét a megyei, míg a magánlevéltárit a Vasvár-szombathelyi Székeskáptalan levéltára őrzi (a Heves Megyei Levéltár egységesen letétként kezeli az egri főkáptalan 1945 előtti iratanyagát.); továbbá hogy itt nemcsak az Árpád-kori, hanem a vasvári káptalan archívumának összes Mohács előtt keletkezett darabjait adja közre. Az egyes tételeknél az előzőekben ismertetettéhez hasonló adatokat közlő apparátus található (jelzetek, kiadások, a külső ismertetőjegyek közül a pecsét, az oklevél anyaga, a hátlapi feljegyzések). Más utat követ az oklevélszövegek kiadásában is azzal, hogy azokat nem „in extenso", hanem tartalmi kivonat formájában teszi közzé. Nem feladata jelen recenziónak a két eljárásból meghatározni a hasznosabbat, mindkét módszer mellett szólnak érvek, így pl. az előbbi típusnál nem feltétlenül kell az eredetit vagy annak fényképmásolatát kézbe venni, amivel a forrásanyag feltárásának és feldolgozásának idejét megrövidítheti, a másik esetben viszont kevesebb költséggel és idő alatt több oklevél hozható felszínre, amelyeknek jelentős információiról (az oklevél tárgya, a benne foglalt névanyag, legfontosabb fogalmak stb.) tájékozódhat a kutató. Az oklevél-regesztáknak újabban két — egyébként fő szabályaikat tekintve nem eltérő — típusa van használatban, az egyiket az Szegedi Középkortörténeti Műhely gondozásában megjelent, illetve megjelenő Anjou-kori Oklevéltár képviseli, a másikénak reprezentánsa pedig a Zsigmond-kori Okmánytár eddig napvilágot látott utolsó három kötete. A Kóta Péter által készített kiadvány regesztázási metódusa ez utóbbi elveivel rokonítható, ami a megjelenítést (rövidítések alkalmazása, a középkori dátum elhelyezése, az apparátus adatainak csoportosítása), valamint néhány tartalmi szempontot illeti (pl. egyes speciális oklevél-formulák — arengák — meglétét nem tünteti fel, viszont a nyomtatásban még meg nem jelent határjárások szövegét — több oldalon — latinul szó szerint idézi; így a 79., 263. és 336. sz. alatt birtokosztályok esetében). A kötetet alkotó 728 regeszta közül 43 az Árpád-korból, 142 az Anjou-korból, 151 Zsigmond uralkodásának idejéből, a fennmaradó 392 pedig az 1438 és 1526 közötti időszakból valók. Ezek zömmel Vas, Zala, illetve Sopron, Pozsony és több dél-dunántúli megye területének történetét világíthatják meg jobban. Érdeklődésre tarthat számot egy — korábban máshol már megjelent — 1463-ból való, a kamara-haszna befizetésében elmaradó földbirtokosokat és portáikat felsoroló Vas megyei, alispáni kiadvány (437. sz.), valamint egy 1501. évi, az egyik vasi szolgabíró által egy hatalmaskodás tárgyában lefolytatott nyomozásról kiállított oklevél, amely a vizsgálat során elhangzott átkozódás szövegét is szó szerint rögzíti (564. sz.). Természetesen ezek az oklevelek sem voltak teljesen ismeretlenek korábban a kutatás számára, többek között a „Burgenlandi Okmánytár" négy kötetén kívül meg kell említeni, hogy tekintélyes hányadát (178-at