Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Blazovich László: A forrásfeltáró és oklevéltár-készítő Mályusz Elemér / 197–202. o.

Mályusz Elemér (1898-1989) 201 zen visszaadható szövegrészek. A kötetekben egy-egy fontosabb, addig kiadatlan oklevél teljes latin szöveggel kerül közlésre. A határjárásokat kezdetben latinul, rövidítésekkel próbáltuk leírni, azonban rájöttünk, hogy a kiadottak esetében felesleges, így csak a személyi és földrajzi neveket adjuk, azt is magyarul. Az egyes kötetek szerzői a regesztákat maguk készítik. Az országos levéltárban lévő segédletekből ritkán merítenek adatokat, nehogy bármiféle szerzői jogvita alakuljon ki az oklevéltár körül, illetve nehogy az elkészített regeszták befolyásolják és a könnyebbik út felé vigyék a kötetek összeállítóit. Rendelkezésükre áll viszont a számítógépes Dl. jegyzék és a Df. anyagról készült lista, ami módfelett megkönnyítette az oklevelek összegyűjtését, és segítségükkel gyorsan megállapíthatók a terjes és tartalmi átiratok, valamint a másolatok, amelyek felsorolása a regesztát követő jegyzetapparátusban szerepel a kancelláriai feljegyzések, valamint a hátoldali megjegyzések, korabeli és későbbkori regeszták feltüntetésével. Itt kapnak helyet a kiadásokra, fordításokra és az átírt oklevelek regesztakötetekbeli kiadására vonatkozó utalások. A jegyzetapparátus segítségével sokszor egész oklevéltörzsek könnyen felgöngyölíthetőek, a kutatás „összkomfortossá" válik. A regeszták készítését a könyvészeti anyag felgyűjtése előzte meg. A forráskiadványokban és sorozatokban szereplő oklevelekről és regesztákról egy-két soros feljegyzések készültek. A nagy forráskiadványokban lévő szövegekről természetesen nem. Az első kötet tartalmazza a kiadások bibliográfiáját a rövidítésjegyzékkel. Mivel az egyes kötetek szerzői eddig legalábbis Szegeden dolgoztak, az eredeti oklevelek fényképmásolatait kapják meg az országos levéltárból levéltári kölcsönzés útján, amit a budai és szegedi levéltár munkatársai zavartalanul és gondosan bonyolítanak. Az egyes kötetek készítői a velük kapcsolatos munkafolyamatok mindegyikét maguk végzik. Mivel maga Mályusz Elemér állapította meg: „...mindenki, aki középkori oklevelekkel foglalkozik, tudja, hogy azokat hibátlanul lemásolni nem lehet s még kevésbé kivonatolni", az eddig megjelent műveket Engel Pál és Érszegi Géza lektorálta azok nagy hasznára. Az Anjou-kori oklevéltárban mintaképéhez hasonlítva az egyes regeszták az oklevelekből általában több adatot hordoznak, ám ennek mutatója részletezőbb. Mélyebbre megy az egyes tisztségviselők kiemelésében, nem egy tárgyszót tartalmaz. Az előbbi készítői ezt nem vállalták fel, mondván: mások helyett nem dolgoznak. A regesztákban lévő összes személy- és helynév viszont helyet kapott a mutatóban az összes névváltozat feltüntetésével. A méltóságnévsorok adatai pedig minden kötet végén egy, Géczi Lajos ötlete nyomán szerkesztett táblázatba foglalva szerepelnek. A középkori levéltári forrásokat regeszta formájában közzétevő gyűjtemények három fajtáját lehet megkülönböztetni. A történész szemléletmód és szándékok hívták életre a Zsigmondkori és Anjou-kori oklevéltárakat. A diplomatikai szempontok erőteljes érvényesülése látszik a Szentpétery Imre által indított és Borsa Iván által befejezett Árpádházi oklevelek kritikai jegyzéke kötetein, a jogászi szemlélet érvényesül Bónis György: Szentszéki regeszták kötetén, amelyet Balogh Elemér rendezett sajtó alá. Mindháromnak megvan a szerepe és helye forráskiadásunkban. Az idők előrehaladtával e három ágú fa legerősebb hajtása az elsőként említett. Benne követhető leginkább nyomon a szemléletváltozás, amely során a szerzők a kihagyásokkal készülő kivonatos regesztákat adó kötetektől eljutottak a megjelölt évkörben fellelhető minden oklevelet teljes adatmennyiséggel közlő regeszta-kötetekig. E nagy