Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Koszta László: Mályusz Elemér, az egyháztörténész / 180–187. o.

182 Mályusz Elemér (1898-1989) történetírás problémáiról, feladatairól és megújulási lehetőségeiről. Támadta azt a magyar tudományban meggyökeresedett meggyőződést, hogy a magyar kereszténység középkori múltjával protestáns történésznek nem illik foglalkoznia. Továbbá, hogy a középkori egyháztörténet kizárólag a katolikus egyháztörténészeknek hatáskörébe tartozhat és csak a katolikus klérus tagjaiban lehet meg az igazi megértés a középkori egyház kultúrteljesítményei iránt. Véleménye szerint ez a felfogás a felekezeti békét bizonyosan erősítette, de a tudomány érdekei súlyos károkat szenvedtek. Ebben látta annak az okát, hogy a történeti diszciplínák közül kétségtelenül az a legelhanyagoltabb, amely a középkori magyar egyház múltjával foglalkozik. Igen fontos és akkoriban újszerűen hangzó követelményt fogalmazott meg azzal, hogy az egyháztörténetírás laicizálásának szükségszerűségét vetette fel. A javaslat igen érzékeny kérdést érintett, és a probléma aktualitása hosszú ideig jelen volt és talán még van is a hazai egyháztörténetírásban. Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején az egyháztörténeti témáknak a rendszerváltás után történt újbóli előtérbe kerülése kapcsán megint felvetődött: szabad-e, lehet-e a középkori egyháztörténetet katolikus teológiai végzettség nélkül kutatni. Mályusz Elemér 1933-as tanulmányának másik igen fontos jellemzőjét az alcíme: „A magyar egyházi műveltség problémája" mutatja. A dolgozat szerzőjének egyháztörténeti érdeklődése nem a korábban domináns intézménytörténeti megközelítés irányába mutat, hanem az egyházi műveltség, az egyházi kultúra érdekli elsősorban, Mályusz Elemér egyháztörténeti „bejelentkező" tanulmánya több szempontból is igen figyelemre méltó munka. Nagyon sokfajta forrástípust vont vizsgálat alá, amelyet ma interdiszciplináris megközelítésnek neveznénk. Mindenesetre szépen példázza szerzőjének sokrétű tájékozottságát. Másrészről a munka teljesen mentes volt a felekezeti mellékzöngéktől. A témaválasztás is szerencsés volt, mivel az Árpád-kor, a reformációtól még igen távol eső időszak, 11-13. század egyházi műveltségének értékelése nem jelentett olyan komoly veszélyt egy protestáns kutatóra, mint ami a késő középkor esetén fennállt volna. A kiváló cikkre gyorsan jött a katolikus válasz Ivánka Endre tollából. A vitacikk a katolikus történetírás hagyományainak megfelelően egy, a katolikus egyházhoz tartozó, egyébként igen színvonalas folyóiratban — Pázmány Péter Tudományegyetem Katolikus Theologiai Karának Lapja —, a Theológiában jelent meg és nem a laikus Századokban. Ivánka Endre válasza korrekt, tárgyszerű, forrásokra épülő vitacikk volt. Ivánka elismeri, hogy „Mályusz Elemér ... példás módon használja fel az 1092-es pannonhalmi könyvjegyzéket a XI. századi magyar műveltség jellemzésére (azonban) kissé többet vár el a pannonhalmi könyvtártól, mint amennyit egy XI. századi könyvtártól általában véve el lehet várni", és összességében jóval magasabb színvonalúnak tartotta az Árpád-kori egyházi műveltséget, mint Mályusz Elemér. Ivánka írása szintén mentes volt a felekezeti mellékzöngéktől. Az izgalmas vita után nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományos katolikus történetírás komoly és felkészült kihívóval került szembe. Mályusz Elemér egyháztörténeti érdeklődése egyre világosabban megmutatkozott. A középkori magyar egyház problémái nagy helyet kaptak a szellemtörténeti megközelítéssel, elsősorban Váczy Péterrel polemizáló két tanulmányában „A patrimoniális királyság" és „A karizmatikus királyság" címmel megjelentekben 1933-ban és 1934-ben. Ebben az időben kapta meg Mályusz az Akadémiától a felkérést, hogy készítse el a Te-