Levéltári Közlemények, 70. (1999)
Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - MÁLYUSZ ELEMÉR (1898–1989) : MÁLYUSZ-EMLÉKÜLÉS, MAKÓ - Mályusz Miklós: A Mályusz család / 167–173. o.
MÁLYUSZ MIKLÓS A MÁLYUSZ CSALÁD A 20. században nagyon kevés kiemelkedő magyar személyiségnek adatott meg, hogy egy hosszú életen át szinte mindig szerencséje legyen. Ha visszatekintek Apám életére, azt kell mondanom, hogy ő, minden őt ért sorscsapás ellenére, szerencsés ember volt. Ezt az állítást persze alá kell támasztanom. Beszédemmel most ezt kísérlem meg. Ahhoz, hogy Mályusz Elemér személyiségét megértsük, nem elégséges az, hogy tudományos életútját és kora történelmi viszonyait ismerjük. Szükségünk van családi hátterének ismeretére is, már csak azért is, mert Apám még abban a korban élt, amikor a Család, a klán, ahogy ma mondanánk, sokkal komolyabb szerepet játszott egy ember életében, mint ma. Mint a legtöbb családnak, így a Mályusz famíliának is vannak hagyományai. Ezek részben történelmileg nem bizonyíthatók, legfeljebb valószínűsíthetők. így pl. nem bizonyítható, hogy őseink Sziléziából vándoroltak volna be a Felvidékre, de nincs kizárva, mert protestánsok voltak, akiket a 16. században Sziléziában nem néztek jó szemmel. Csehország vagy a Felvidék jobb környezetet nyújthatott. Az első bizonyítható Mályuszt eredetileg Jablonovszky Pálnak hívták, iskolamester volt a 16. század végén a Horváth Stansits, majd a Thurzó család birtokain. Róla megbízható adataink vannak. Tanult ember volt, aki még hitvitát is folytatott, és követve az akkori divatot, a neve részét alkotó szláv „jabloko", alma szót Malus-ra latinosította. A 18. században már több Mályuszról is tudunk. Ezek akkor Breznóbánya szabad királyi város polgárai voltak, másutt nem voltak ismeretesek, a rendelkezésünkre álló adatok szerint jobb módúak lehettek. Besorolásuk az ősök sorába igen nehéz, mert egyrészt nincs meg minden anyakönyvi kivonatunk, másrészt akkoriban a család minden férfitagját kivétel nélkül Mártonnak hívták — evidensen Luther Márton után. Az elvhű protestánsság tehát jellemző volt a családra. A 19. század eleje óta már minden lényeges adatnak birtokában vagyunk: így megvan nekünk ükapánk — Mályusz Márton — szlovák nyelvű peres irata 1809-ből, majd idősebbik fiának, a későbbi dr. Mályusz Károly Mártonnak, dédapánknak számtalan receptje, levele, még orvosdoktori diplomája és disszertációja is. Mályusz Károlynál érdemes egy percre megállnunk. Ő is Breznóbányán született, Rozsnyón járt gimnáziumba, s utána a pesti egyetemen kitanulta az orvostudományt. 1837-ben doktorált, majd visszatért szűkebb hazájába, a Felvidékre, és Besztercebányán praktizált, ahol kétségkívül karriert futott be: Zólyom vármegye főorvosa, Szliácson fürdőorvos és gazdag ember lett. Jó kiállású ember volt. Előttünk teljesen ismeretlen okból kifolyólag a mai hivatalos Szlovákia őt nagy szlovák orvosnak tartja. Aki ismeri az új nemzetek problémáit, az ezen nem ütközik meg. Mi sem tiltakoztunk. 1842-ben kötött házassága gyermektelen maradván, első feleségétől az ötvenes évek elején elvált, és 1857-ben elvette hajniki Bezegh Emmát, aki nyilván minden követelményének megfelelt: hozzá képest tizennyolc évével nagyon fiatal volt, valami vagyonnal is rendelkezett. Nemes kisasszony volt, sőt, ősei között szerepelt az a Bezegh György, akit az eperjesi vértanúk sorában tart nyilván a magyar történelem. A protestáns vonal követhető. Dédapámék nagy házat vittek Besztercebányán, s igen nagy jómódban jól éltek. Mind a
