Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Kálnoki Kis Tamás: Reménytelen reménységben, avagy remény a reménytelenségben : Kelemen Lajos dokumentum(típus)ok az 1940-es évekből / 143–163. o.

148 Forrásközlések Kelemen Lajos tanári szolgálatának kezdetével (1907) csaknem egyidejűleg lett az Unitárius Egyház levéltárosa. Az egyház azonban — amint az levéltárismertető jelentéséből is megállapítható — egyrészt hozzá nem értésből, másrészt anyagi lehetőségeinek korlátai miatt nem fordított, fordíthatott gondot múltja írásos emlékeinek szakszerű megőrzésére, kezelésére. Pedig hívei, belső emberei sorában, nagy múltú kolozsvári főgimnáziumának tanári karában számos hozzáértő, olykor kimondottan szakember is akadt, aki, ha nem is közvetlen tevékenységével, első kézből, de tanácsai által bizonyára segítette, segíthette volna az egyház levéltárügyét. A bajok forrása leginkább az volt, hogy a mindenkori levéltáros tevékenységét elvben fő hivatása, foglalkozása (lelkész, tanár, jogász, egyéb világi értelmiségi) mellett végezte, a gyakorlatban azonban ezt mégsem tehette, mert ideje nem volt rá. Levéltáros megbízatása lelkiismeret-nyugtató beosztás, megtisztelő cím, az egyházi hierarchiában bizonyos jogosítványokkal járó pozíció volt. Kelemen Lajos saját életéből vett példákkal, vele 1949-ben történtek leírásával bizonyította fentieket, miszerint az egy évvel korábban elhatározott rendezés azért nem kezdődhetett el, mert az özvegy püspökné

14 bútorai találtak a levéltárban alkalmi menedékre, amely pedig amúgy is Augias istállójára emlékeztető rendben várta sorsának jobbra fordulását. Jellemző volt a körülményekre az, amit ekkor leírt: „... ha én most hírtelen meghalnék, senki el nem tudna igazodni ott." Hogy miért, arra is ő maga felelt. Nagyjában sem volt rendezve a levéltári anyag, amely pedig akkor legkevesebb negyed évnyi intenzív munkát igényelt volna. Egy alaposabb rend, általános helyrajzi mutató elkészítésével pedig másfél évnyi munkát kívánt volna meg tőle, nem is szólva a részletes helyrajzi mutatóról, tájékoztatóról, még kevésbé a „regesztrálásrór. „... legalább egy helyrajzi mutatót meg kell csinálnom az átrendezés után, ... Ezért szeretnék élni még 2-3 évet leginkább" — írta aggodalmaskodva az idő múlása miatt.

15 Egyébként ha egyházának levéltárügye szóba került, felfakadtak benne az amúgy már varas lelki sebek. Nevezetesen az egyházközségi monográfiák ügyének balkezes (el)intézése vagy a levéltári érdek és szellem ellen elkövetett sorozatos merényletek miatt. Ezeknek az alkalmazott elvből („rólam-nélkülem") következően, csakis a levéltáros és a levéltár lettek, lehettek vesztesei. Ezért közel a nyolcvanhoz még mindig a többszöri költöztetés, alkalmatlan elhelyezés(ek) és az 1944 őszi hívatlan vendégjárás szépséghibáin javítgatott. No és persze bizakodott. Abban, hogy utódjának már kevesebb gondja-baja és több-nagyobb szerencséje lesz az egyház jobb sorsra érdemes, becses levéltáraival.

16 Reménysége reménytelennek bizonyult. 14 Józan Miklós (Tordatur, 1869. dec. 6.-Kolozsvár, 1946. jan. 7.) unitárius püspök (1941-től haláláig) özvegye. 15 Kelemen Lajos — Gidófalvy Istvánnak. Kolozsvár, 1949. ápr. 5. Erdélyi Múzeum-Egyesület (Kolozsvár). 16 Kelemen Lajos — Herepei Jánosnak. Kolozsvár, 1955. nov. 27. Magyar Tudományos Akadémia Kézirattár Ms 5123/408.