Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK – TANULMÁNYOK - Guszarova, Tatjana: A sárosi követválasztás utójátéka az 1659. évi pozsonyi országgyűlésen / 3–22. o.

12 Közlemények sérelmei közé. A kéréssel más megyék is egyetértettek, mert olyan közös problémának tartották, amely az egész országot érinti. Erre a katolikusok azzal válaszoltak, hogy Sztankay András a katolikusok nevében ellenpanasszal lépett fel. Mentegette a főispán cselekedeteit, és a konfliktust azzal magyarázta, hogy a protestánsok gyűlölik a katoli­kusokat. Hasonló folyamodvánnyal fordult az országgyűléshez maga Rákóczi László, aki minden egyéb mellett azzal vádolta Dobay Andrást, hogy visszaélt a tisztségével. A nádor, hogy véget vessen az akadékoskodásoknak, mindkét fél sérelmeit magánügynek minősítette. Ezzel véget ért az incidens. Ami az alispán választásához kapcsolódó panaszt illeti, nem találjuk nyomát az országgyűlési törvényekben, még általánosító megfogalmazás­ban sem. Igaz, bekerült a protestánsok által összeállított sérelmek közé. Ezeknek az or­voslását viszont elhalasztották a következő országgyűlésre. 53 Azt nem tudjuk, vajon Berthóty Gábort elismerték-e követként. Libercsey Berthótyt „additusként" említette az országgyűlésre érkezett követek között. Az országgyűlésen július 21-én előterjesztett listán viszont nem találjuk Berthótyt. 54 A neve egyetlen egyszer nem szerepel a naplókban a három másik követ mellett. Görgey Ezekiel szep­tember 30-án kelt levelében ezzel szemben más megyei követekkel együtt egy küldött­ség tagjaként bukkant fel Berthóty Gábor neve. 55 Lehetséges, hogy végül maguk a pro­testáns követek sem voltak tisztában a helyzettel. Úgy tűnik, hogy az eredmény, amely született, túlontúl csekély a konfliktus heves­ségéhez képest. A megyei követek számára ez azonban elvi álláspont volt. Meg kellett őrizniük nemesi szabadságukat és kiváltságaikat, beleértve a szabad követválasztás jogát. Ahogy maguk a Sáros megyei követek hangsúlyozták: „Nihil aliud reservare volentes, quam unicam Comitatuum Nunciorum suorum liberam eligendi potestatem". Az iratokat eredeti nyelven és eredeti helyesírással, a rövidítések feloldásával közöljük. 1. Genuina Evangelicorum Comitatus Sarosiensis Ablegatorum Informatio Mi Nemes Vármegyének Vice Ispánnya néhai Pécsy György ur 56 , el múlt 11 április decedálván in subsequenti die 16. ejusdem mensis Április celebrálta Generáli Congregatione közönségessen a Széknek meg epitésére felöl, Groff Fö-Ispány Rákóczy László Urunk Eö Nagysága betsületessen requiraltatott, s pro interim az Vármegye petséttye a Szolga-Birák kezéhez, juxta articulum 62. anni 1550. ad conservandum assignáltatott. Primo : Vice Ispány választó Széknél terminussát is Eő Nagysága nem előbb, hanem diem 5 ta praeteriti Mensis July terminálta, melly Terminus alatt, és mostani Regalissa is Eő Felségének 53 Szeptember elején a követek már sejtették, hogy a vallási sérelmek orvoslására nem kerül sor ezen az országgyűlésen (MOL P 1194 3. cs. fol. 112.). 54 Országgyűlési Könyvtár. Gyurikovics György gyűjteménye. MO. I. ab. ... Nomina Ablegatorum comitatuum et liberarum civitatum ad generalia Regni Comitia pro die 21-a julii anni 1659 publicata, Posonium congregatorum Diarium et acta diaetae 1659. fol. 113. 5Í MOL P 1194 Máriássy család levéltára, 3. cs. fol. 117. 56 Pécsy (Péchy) György, Sáros megyei nemes, 1654 és 1659 között Sáros megye alispánja, az 1655. évi országgyűlés megyei követe.

Next

/
Thumbnails
Contents