Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
174 Közlemények Sőt akadt amikor nyíltan vállalták— legalábbis a visszaemlékezések során — hazafias érzelmeiket és nézeteiket. „Forradalmi dalokat énekelve vonultunk be a városokba. Ezen dalok közt voltak sértő, gúnydalok is, minők: megfutott a kulazér [kürasszír, azaz vértes], darum a darum stb., amellett, hogy Kossuth neve majd mindegyikben előfordult. Úgy látszott, a katonai kíséret tűrte, mert álláspontunkat különben is elég szomorúnak, kétségbeejtőnek találhatta, azután meg, gondola, nem sokáig fog tartani úgyis. Amint a magyar határon túl leszünk, majd más nótát kezdenek ők is." Vajda leír egy esetet, amikor majdnem lázadás tört ki a transzportban: történt, hogy egy részeg tizedes hangosan szidta a honvédtiszteket és ki akarta őket kergetni a már kiutalt éjszakai szálláshelyükről. A volt honvédtisztek viszont mind összegyűltek, megfékezték a dühöngő tizedest, és együtt mentek el a kapitányhoz, hogy tegyen igazságot közöttük. „Azt hívem, hogy ha a kapitány elégtételt nem ad, itt most véres és végzetes kravál [botrány] fog kifejlődni". Mikor a kapitány kijelenti, hogy „ha nem engedelmeskedünk e káplárnak, kitéteti a derest és mindnyájunkra ötvenet vágat", akkor az ott várakozó felháborodott honvédtiszt-társak le kívánták verni az őrséget, és a Bakonyba akartak menekülni. Végül azonban egy társuk lebeszélte őket erről, és a felingerelt katonák lenyugodtak. 83 A katonák a rossz ellátás, rossz kondíciójuk következtében nehezen viselték a gyakorlatok és hosszú gyaloglás fáradalmait: „10 millányi [mérföldnyi] mars után majdnem megfulladtam a bornyu terhe alatt. Vállaim dagadnak, tüdőm, melly gyermek kori kicsapongásaimban megromlott egyre gyengül." Gyakran megbetegedtek és kórházba kerültek. Kúthy a másfél év alatt háromszor került kórházba. 85 De beszámolt betegségről Görgey István, Szigeti Csehi és az „Egy hátszegi" írója is. Ha lázadások nem is törtek ki, a szökések gyakoriak voltak annak ellenére, hogy „30 bot és a szolgálati idő meghosszabbítása négy évvel volt a büntetése". A szökések azért sikerülhettek, mert „voltak felfogatott olaszok, akik kalauznak kínálkoztak a Ticinóig, a szabad szard földig s olasz paraszt ruhával is szolgáltak annak, ki a szökésre elszánta magát. Az ilyet nappal elrejtették valahol, éjjel pedig tovább kalauzolták. S el is tűnt egy-egy honvédtiszt, néha egy csoportban három is." Sokan viszont ellenezték a szökést, hiszen „innen haza kerülünk elébb-utóbb, de onnan [száműzetésből] soha." A hadseregtől való szabadulásnak több módja volt. Egyrészt alkalmatlansággal (mint Inczédy), másrészt a fent említett szökéssel, harmadrészt 500 forint lefizetésével és végül egyéni kérelem nyomán (mint szeretett volna Szigeti, 1. ott) lehetett tartós szabadságolást, illetve szabadulást kieszközölni. Vadnay szerint Radetzkyék minden orvosi felülvizsgálatra jelentkezőt elbocsátanak: „aki superarbitrirungra (felülvizsgálat) jelentkezik, ha olyan erős is mint a vasék, eleresztik, mint halb- vagy reál- invalidot [félig/teljesen alkalmatlant]", „mert féltik tőlünk ezredeiket. Egyet-kettőt már alaposan el is rontottunk (...) Mióta a Prohaska-ezredhez so82 VAJDA J: i. m. 145. 83 Uo. 146-149. Egy besorozolí, 36. 85 KÚTHY, 71, 92., 104. 86 VADNAY K.: i. m. 150. 87 V. (VADNAY KÁROLY): Egy besorozottról. Fővárosi Lapok, 25. (1888) jún. 8. 158. sz. 1154-1155.