Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.

170 Közlemények „a granicsárok [határőrök] csúfoltak, lökdöstek, vizet inni nem engedtek, szóval úgy bántak velünk mint gonosztevőkkel", ameddig fel nem eskették őket.

5 Az idő múlásával és a körülmények rendeződésével, az ellátás javulásával — amikorra már a győztes sereg és apparátus képes lett a rengeteg ember szálláshelyét, kosztját stb. elviselhető színvonalra hozni — a lelki szenvedések váltak egyre elviselhetetlenebbé: „így eljött egy nap, két nap, hetek s hónapok mi még sem eresztettünk ki." „Napjaink jövendő sorsunkról aggodalmak között folynak (...) Barát barátnak panaszkodik, legnagyobb része levert, mások még most is lég képek után kapkodnak."

55 „Nem volt ott a napoknak se minőségük, sem számjok, egyenlően mind a kín napjai voltak azok". Néhány ember „erőt vett magán, hogy alakoskodás, bohóckodás által megmegnevettesse, kedélyükkel oly ellentétes környezetbe jutott társait (...) Milyen keserű volt az a jókedv, milyen fájdalmasak azok a víg jelenetek."

56 Ebben a lelkiállapotban „lassanként ritkultak soraink. A volt császári tiszteket a várba szállíták, s ezektől úgy váltunk el, mint akikkel aligha fogunk többé ez életben találkozni." Az ottmaradottak nem tudták, mi történik majd velük, mi a célja az osztrák hatóságoknak. Az egymásnak ellentmondó híresztelések, találgatások csak fokozták a bizonytalanságot. Az „Egy besorozott" írója így élte meg ezeket a napokat: „October 16. Néhány nap olta azon hir, hogy névszerinti jegyzék küldetett fel hazabocsáttásunk végett kezdte könnyebben hivő barátainkat lelkesíteni, mig nem ma álmainkból a porba estek. Felügyelő hadnagyunk nyilatkozata szerint ugyanis parantso lat jött melly szerint szétosztva a cseh, lengyel és németh ezredekhez közvitézekül lennénk beosztva. Én erre ismerve a németh modort már Aradon el voltam készülve (...). oct. 18. Sejtelmem teljesülta német és cseh ezredekbe vagyunk beosztva (...) A nyomorultak azt hiszik, hogy megszökünk, ha valódi büntetésünket közlik, pedig koránsem, mert büntetésünkre minden szerentsétlenségei mellett is büszkék vagyunk, hisz ezt hazánkért szenvedjük, s ez rajtunk drága folt (...) oct. 19. Megtörtént valahára — beosztattunk. Én a b. Prohászka 7 számú gyalog Karinthiai ezredbe, oct. 20. Némi habozás után reggel 8 órakor Bruckból elindultunk".

58 A sorozó bizottság döntötte el, kit talál alkalmasnak arra, hogy közkatonaként szolgáljon a császári hadseregben. Sokakat alkalmasnak találtak és feleskettettek a császárra. Legtöbben ezt elkerülni nem tudván, keserűen vették tudomásul a büntetés e fajtáját („e perctől 8 kinos év tátong reám borzadalmival, mellyeket minden kísértések daczára férfiasan határoztam eltűrni").

59 Volt olyan is (például Podmaniczky), aki büszkén vállalta az eljövendő megaláztatásokat: „Az ujonczozás azonnal kezdetét vette (...) a „tauglich" [alkalmas] szóval megjelölteket besorozván, az „untauglich" [alkalmatlan] kitétellel jelzetteket elbocsátván, egy „Passier-Schein" [távozási engedély, menetlevél] átadása mellett. En nem vizsgáltattam meg magam, hanem mikor nevemen szólítottak, oda kiáltám: 53 PODMANICZKY F.: i. m. 309. ™ KÚTHY, 43. v Egybesorozott, 17. Világos után, 3. 57 VAJDA J.:i. m. 138. 58 Egybesorozott, 17-18.