Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.

Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások Pozsonyban és Sopronban 91 III. A háztartás szerkezete /. Családszerkezet Miután megvizsgáltuk az egyes családtagok helyét és szerepét a családon belül, azt is érdemes röviden áttekinteni, kik és hogyan éltek közös háztartásban. Ahogyan M. Mitterauer és R. Sieder megfogalmazták a családszerkezetről írott kitűnő tanulmányukban: ahhoz, hogy leszámoljunk az ipari forradalom előtti „ideális nagycsalád" romantikus előítéletével, a múltbeli családok méretéről és szervezetéről kell minél többet megtudni, hogy ezzel jobban megérthessük a jelenkori társadalom működésének problémáit is. A végrendelkezök természetesen nem foglalkoztak közvetlenül családjuk szerkezetének bemutatásával, de sok esetben rekonstruálhatjuk azt a testamentumokban említett örökösök köre alapján. Teljes mértékben igazat adhatunk E. Isenmann véleményének, aki a végrendeleteket kulcsfontosságú forrásoknak tekintette a korabeli családfelfogás megismerésére. „A család, mint legfontosabb társadalmi meghatározó, az egyes emberek számára olyan nagy volt, amekkoráról a végrendelekben megemlékeznek." Az általunk vizsgált forrásanyag megerősíti azt a képet, amely a közelmúltban kialakult a kutatásban a források jóval tágabb körének áttekintése után. A legjellemzőbb jelenség az egyszerű családos háztartások túlsúlya volt a pozsonyi polgárság körében is. A háztartások több mint 75%-a ebbe a típusba tartozott, azzal a fenntartással, hogy a szülök gyakran neveltek mostohagyermekeket korábbi házasságukból, vagy hosszabb-rövidebb időre befogadták elárvult rokonaikat. Az sem volt egyedi eset, hogy a férj halála után az anyáknak el kellett hagyniuk gyermekeiket, akiket aztán többnyire az apa oldalági rokonsága, esetleg egy azonos mesterséget űző barátja nevelt tovább. Péter List kereskedő például így rendelkezett menyével és unokájával kapcsolatban: „ha az lenne a helyzet, hogy fiam, Cristan List — Isten ne adja — korábban elhalálozik, mint Jorg fiam, akkor menyemnek, Cristan List feleségének egy hónapon belül ki kell költöznie a házból, és nem lakhat abban, az említett Cristan fiam gyermekeit pedig fiaim, az ő fivérei vegyék magukhoz".

63 Wolfgang Lachenperger végakaratában viszont éppen ezt a szokást igyekezett megakadályozni: „Továbbá lányommal, Annával kapcsolatban azt akarom, hogy ha meghalnék, maradjon az édesanyjánál, és nem akarom, hogy a rokonaim elvegyék őt tőle, mert ö a természet szerinti anyja."

64 Az is előfordult, hogy a végrendelkező feleség vette ki a férj hatásköréből a gyermeket: „A gyermekeket ne hagyják volt férjemnél ..." — írta Martha Reysnerin.

65 A kiterjesztett vagy többcsaládos háztartások száma viszont minimális volt a városokban. Fentebb a szülőkről szólva már feltűnt ritka előfordulásuk. Most hozzátehetjük, hogy három nemzedék tagjainak együttélése attól is függött, hogy a család életének mely szakaszához kapcsolódott. Pozsonyi példáink többségében a háromgenerációs családokban csak az egyik továbbélő szülő lakott együtt a fiatalokkal, de az irányítás a középső generáció kezében volt. Ez a modell sokkal elterjedtebb volt Nyugat- és Közép-Euró61 MITTERAUER, M.-SIEDER, R.: i. m. 25-27., GRANASZTÓL 1982. 611-612. 62 ISENMANN, EBERHARD: Die deutsche Stadt im Spatmittelalter. Stuttgart, 1988. 291. 63 PT 33v. A gyermekek elhagyásának szokásáról I. még: HERLIHY, D.: i. m. 153. 64 PT 347. Egy érdekes bécsújhelyi példa, ahol az örökhagyó férj felesége esetleges újabb házastársának is szabad kezet adott gyermekei nevelésére és vagyonuk igazgatására: STAUB F.: i. m. 482-483. C>S

PT407.