Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.

86 Tanulmányok tatják, hogy a leginkább az após, illetve anyós és a család többi tagja között számítottak konfliktusokra. A felmenő rokonságra vonatkozó adatok kis száma összhangban van azokkal a kora­beli elgondolásokkal, amiket a jogi és teológiai irodalom is képviselt és terjesztett, neve­zetesen a férj és a feleség szerepének növekedésével a családon belül a leszármazók ro­vására. 41 A már korábban elhunyt szülök az egyháznak, a lélek üdvére tett adományokkal kapcsolatban fordulhatnak elő, amikor azt az örökhagyó „ősei lelke üdvére" ajánlotta fel. /. táblázat. Szülők és unokák említése pozsonyi (1429-1529) és soproni (1393-1526) végrendeletekben rokonság szülő unoka örökhagyó apa anya fiú lány ismeretlen férfi Pozsonyban 11 22 14 9 9 Sopronban 3 9 6 2 4 nö Pozsonyban 9 13 2 14 3 Sopronban 2 6 1 7 4 összesen Pozsonyban 20 35 16 23 12 Sopronban 5 15 7 9 8 3. A következő generáció: adatok a termékenységről és a gyermekekről A végrendeletekből nem lehet pontos statisztikát összeállítani a kutatott időszakban végrendelkezők családjaiban született gyermekekről, mert az örökhagyók gyakran csak általánosságban írtak leszármazottaikról. Ezenkívül azokat a gyermekeket, akik a szüleik életében haltak meg, szintén nem említették meg, hacsak ezeknek maguknak nem voltak gyermekeik (tehát az örökhagyó unokái), akiket a vagyon felosztásánál figyelembe kellett venni. Például a fentebb már említett gazdag kereskedő, Albert Gailsam testamentumá­ban megemlékezett lányáról, Margaretröl (Marusch) és fiáról, Ludwigról, míg másik két gyermekét, Jeromost és Ursulát, akiket más forrásokból ismerünk, nem említette meg, ők tehát bizonyára időközben elhaláloztak. 42 A nagykorúságot megért gyermekek azonban, még ha már korábban illendő hozo­mánnyal ki is házasították őket, szinte kivétel nélkül előfordulnak a végrendeletekben, legalább azért, hogy további igényeiknek elejét vegyék. A kiskorú gyermekeket pedig azért volt fontos megemlíteni, hogy gyámról, eltartóról gondoskodjanak számukra, illetve az örökhagyó utasítja feleségét, hogy viseljen gondot anyósáról, de ha „nem szenvedhetik egymást", a fe­leség eltartási kötelezettségét megválthatja egy szölö átadásával az anyósnak. 41 OPITZ, CLAUDIA: Mutterschaft und Vaterschaft im 14. und 15. Jahrhundert. Frauengeschichte-Geschlech­tergeschichte. Ed.: KARÍN HAUSEN-HEIDE WUNDER. Frankfurt/Main-New York, 1992. 137-153., itt: 139. 42 PT 194r-196v, vö. KUBINYI, 1966. 244,

Next

/
Thumbnails
Contents