Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Oborni Teréz: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk.: Kovács András, Sipos Gábor, Bonk Sándor. Kolozsvár, 1996. / 279–283. o.

280 Irodalom sára fordíthassa minden energiáját. Személyében azonban továbbra is jelen van az erdélyi és a hazai történettudomány közéletében a legnemesebb kutatói erény, a legszigorúbb tudományosság, a legigényesebb levéltárosi-történészi hagyomány. A kötetben a két köszöntő mellett 43 román és magyar szerző tanulmánya olvasható az erdélyi történelem korszakaiból, a legváltozatosabb témákról. Az ókortörténeti tárgykörben BODOR ANDRÁS historiográfiai témájú dolgozata áttekinti az erdélyi ókorkutatás történetét a 19. század közepétől az első világháború végéig. FERENCZÍ ISTVÁN Torda várának történetét foglalja össze régészeti feltárások eredményeinek áttekintésével a római kori Potavissa településtől a népvándorláskori avarokon, onogur-bolgárokon át a magyar középkorig. A szerző a honfoglaláskori, valamint Árpádkori leletek ismertetésével és okleveles források elemzésével helyezi el Torda várát, leírja és rekonstruálja az átépítéseket. BALASSA IVÁN a székelyföldi kepe és oszpora, a köztudatban leginkább párbérnek nevezett egyházi adó értelmezésének kérdését, valamint az adónak a 16-18. századi Erdélyben szokásos fizetési rendjét elemzi igen széles körű történeti forrásbázis felhasználásával. BALÁZS MIHÁLY János Zsigmond fejedelem 1570-ben hozott „állítólagos" cenzúrarendeletét, annak keletkezési körülményeit vizsgálja. A fejedelem által alá nem írt és valójában Csáky Mihály által fogalmazott levél formájú írást a szerző összefüggésbe hozza az 1569. évi váradi hitvitával, illetve Melius Juhász Péter által korábban írott, a fejedelmet sértő vitairattal. Majd elemzi magát a rendelet szövegét a korabeli hitvitázó irodalom bizonyos sajátosságaival párhuzamban, s ennek révén érdekes gondolatokkal gazdagítja a fejedelem felekezetekkel szembeni politikájáról alkotott eddigi ismereteinket. BALOGH BÉLA a Máramarosszigeti Református Líceum könyvtárának történetét kíséri végig az 1774. évből fennmaradt első könyv leltártól a 20. századig. BENKŐ ELEK egy újabban napvilágra került székely rovásírásos emléket, a csíkszeredai múzeumban lévő siménfalvi rovásírásos ábécét és ezzel írt írásmintákat teszi közzé, elemzi és összehasonlítja a Kájoni-ábécé betűivel. Kutatása során a székely rovásírás kései, 16. század utáni történetét is új megvilágításba helyezi. BENKŐ LORÁND tanulmányában újabb adalékokkal szolgál a bihari székelység történetéhez. Anonymus székelyekről írott szövegét, a Bihar várának bevételére vonulók útját veti össze a gesta keletkezésének korában fennálló földrajzi és terepviszonyokkal, és megállapítja, hogy P. mester meglehetősen jól ismerhette a Bihar felé vezető utat, viszont eléggé csekély ismeretekkel rendelkezett magukról a székelyekről. A szerző újabb középkori víznév- és helynév-adatok elemzésével bizonyítja a Sebes-Körös völgyében megtelepedett székelység védelmi jelentőségét, valamint utal a bihari és udvarhelyszéki székelység ismert kapcsolatára is. BORSA IVÁN a leleszi konvent által kiküldött hiteleshelyi emberek és a királyi emberek melléktevékenységével ismerteti meg az olvasót. Az oklevelek hátlapjára írott és bizonyos fassiók megtételére vagy meg nem tételére vonatkozó, 1370-1417 közötti feljegyzések vizsgálata során a Szerző bebizonyítja: ezek arra utalnak, hogy a hiteleshely embere előtt küldetésének időtartama alatt, esetenként igen hosszú útja során tettek-e valamely fassiót vagy nem. Ha igen, akkor a vallomástévő képviselője a lefizetett díj fejében a kiküldött visszaérkezése után a hiteleshelyen vehette át a megírt és megpecsételt oklevelet.