Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban. Zalaegerszeg, 1996. / 271–275. o.

Irodalom 273 viselt. Ezen a diétán Batthyány elsősorban oly politikai kérdésekkel foglalkozott (pl. nyilvánosság problémája), ami a legszélesebb körű ellenzéki összefogásnak adhatta elvi alapját. Természetes emögött nem csak politikai taktikát kell látni; az a Szerző elemzéséből kitűnik, hogy itt a politikai fejlődéstörténet egyik állomásához érkeztünk. Batthyány ekkor még effektíve nem vett részt a polgári társadalom és a gazdasági átalakulás jogi feltételeinek kialakításában, pl. nem volt ott az önkéntes örökváltság, a szabad gyáralapítás, a csődeljárás szabályozásával kapcsolatos munkálatokban. Ugyanakkor a publicitás jelentőségét felismerve, az elhangzó beszédek gyorsírókkal történő rögzítése, a Főrendi Napló megjelentetése kérdésében fölöttébb sokat tett. Batthyány Lajos országgyűlési beszédei, szereplése — a Szerző óvatos fogalmazása ellenére is — vitathatatlanul Batthyány politikai „fejlődésrajzának" nagyon fontos forrásai. A kortársak által (joggal) eredménytelennek ítélt 1843/44. évi országgyűlésen már nem csak a háttérből irányította a főrendi ellenzéket, akkor szinte valamennyi főrendi ülésben jelen volt, és bár valószínűleg nyelvtudásuk miatt is a főrendek legnagyobb ellenzéki beszédeit br. Eötvös József és gr. Teleki László tartották, a Főrendi Napló regisztrációja szerint ő maga mintegy 200 alkalommal tett hozzászólást, beszédet. Ezekben korábbi törekvései folytatása mellett következetes liberális védelmezője lett a 19. századi országgyűlések során végighúzódó problémának, a vallásügyi kérdésnek. Személyisége ellentmondásosságához ad adalékot az a tény, hogy mélyebb elméleti, gyakorlati ismeretek nélkül a büntetőjog megújításáért tevékenykedő választmány ülésében — mely törvényelőkészítő tárgyalásaiban csak állandó látogatóként vett részt — alapvetően egyéni indulatok és presztízsokok miatt veszett össze az akkor alkancellári hivatalt viselő Apponyi Györggyel. Ugyanakkor az abszolutizmus és az alkotmányosság vitájaként megjelenő városi kérdésben (a belszerkezet átalakítása és a képviselői szavazatszám összefüggése) a választókat, választottakat, követutasításokat befolyásoló főfelügyelői status ellen kelt ki. A később az alsótáblán elbukott közteherviselés körüli vitákban szimpatizált a politikailag tőle akkor már távolálló Széchenyi földadó-tervével. A rendi ellenzék egyes tagjaival együttműködve kialakított, a háziadó elfogadására tett különjavaslata megbukott. Az országgyűlés exponált gazdaságpolitikai vitáiban a vasútépítési kérdésekben is felszólalt, a Vukovár-fiumei vaspálya ügyében Széchenyi szövetségese volt, és nagy szerepet játszott a két tábla ezügyben történt megegyezésében. A polgári átalakulás szempontjából nagyjelentőségű nem nemesi hivatalképesség ügyében is pártolólag szólalt fel. míg a nem nemesek birtokképessége ügyét a legfontosabbak egyikeként nyilvánította ki levelében. Az országgyűlést értékelő véleményében az elkövetkező diéta szempontjából is roppant fontos kormány kritikát tett, melyben — Széchenyivel szemben, aki inkább az ország monarchiához történő igazodását kívánta —, alkotmányosságot javasolt az osztrák örökös tartományoknak és a felelős miniszteri kormányzat szükségességét hangsúlyozta. A fenti összegzés is jelzi, hogy Molnár a reformkori politikai elképzelések, küzdelmek viszonyrendszerébe helyezve vizsgálta Batthyány politikai pályáját, külön elemezte ambivalens viszonyát gr. Széchenyi Istvánhoz (pl. a Pesti Hírlap kapcsán 1841 második felében Kossuthot védelmezve ellene fordult, de a gyáralapítások terén Kossuthtal szemben is kihangsúlyozta Széchenyi személyének, nézeteinek fontosságát). Kossuthoz fűződő politikai kapcsolatát szintén a pragmatikus politikus cselekvéseinek rendszerében jellemezte: sohasem felhőtlen kapcsolatukat a közös cél, a kormány megbuktatása és a hatalom megragadása tartotta össze.