Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Pálmány Béla: A magyar törvényhozás levéltárának rövid története és mai tagolódása / 223–244. o.

Pálmány Béla: A magyar törvényhozás levéltárának rövid története és mai tagolódása 225 Regni az 1723:45. te. rendelkezése értelmében a nádor felügyeletével működő bizottság útján köteles volt átvenni és megőrizni a bárki kezénél lévő, országgyűlési, „az ország közállapotát érintő" politikai és törvénykezési köziratokat, továbbá kamarai, bírósági okiratokat is. Az 1723:106. te. arról is rendelkezett, hogy az Országházát (Domus regnicolarum) Pozsonyból „az ország középpontjába

1

', Budára helyezzék és „ugyanott a levéltár őrzésére is házat kell felállítani". A törvény végrehajtása azonban a rendek sürgetése (1729:13. te.) ellenére évtizedeket késett.

4 Az Archívum Regni létrehozatalára csak 1756-ban került sor, amikor — Batthyány Lajos nádor főfelügyelete és pénzbeli támogatása mellett — kinevezték az első állandó alkalmazottat, Csintó Imre allevéltárnokot. A levéltár csak 1765-ben kapott intézményi kereteket, amikor az országgyűlés ismét alaposan tárgyalta az országot érintő köziratok összegyűjtésének és a törvényhozás, illetve a nádor felügyelete alá rendelendő levéltár személyi és elhelyezési feltételeinek a kérdését. Mária Terézia azonban a törvény elfogadása előtt kísérletet tett az intézmény vezetőjének saját felügyelete alá rendelésére, amit a magyar rendek saját jogaik védelmében csak úgy tudtak megakadályozni, hogy a törvény megszavazását levették a napirendről.

5 Fontos kiemelni, hogy az „Országos Levéltár" — az Archívum Regnicolare elnevezés is általánossá vált — nem tartozott sem a Királyi Udvari Kancellária, sem a Helytartótanács szervezetébe, hanem önálló volt, és fennállása első évszázadában az országgyűlés egyedüli és állandó hivatali szervezetét képezte. 1765-től Balogh László helytartótanácsi tanácsnokkal betöltötték a országos főlevéltárnoki státust, és az allevéltárnok mellett egy írnoki állást is rendszeresítettek. E három fő maradt 1874-ig az Országos Levéltár személyi állománya, bár takarékossági okokból II. József uralma után soha nem dolgozhattak teljes létszámban, hol az allevéltáros, hol az írnok állását nem töltötték be. Az 1784-ben Pozsonyból a budai várba, a II. József által megszüntetett klarissza kolostorba költöztetett kis intézmény szorgos tisztviselői — különösen Rudnyák András (1761-től bedolgozó, 1775-től fizetett alkalmazott, 1783-tól haláláig, 1813-ig levéltárnok), senkviczi Kovachich Márton György (Senkvic, 1743-Buda, 1821) kamarai levéltári lajstromozó, táblabíró (1802-1816) és fia, Kovachich József Miklós (Tata, 1798Bécs, 1878) bölcsészdoktor, 1825-től allevéltárnok, 1832-1870 levéltárnok közel 120 éven át végzett áldozatos munkájukkal megalapozták az Országos Levéltár pótolhatatlan nemzeti értéket képviselő gyűjteményeit. Az anyaggyarapítás kétirányú munkálat volt. Egyrészt a megalakulásuk utáni években összegyűjtötték előbb a korábbi, majd az évtizedek során az újabb országgyűlések, továbbá a nádorok, országbírók és kúriai bíróságok együttesen fennmaradt közérdekű iratait, megalapozva a három részleg, az Archívum regni, az Archívum palatinale, illetve az Archívum judicum curiale gyűjteményeit. Másrészt külső segítséggel elvégezték az országszerte szétszórt családi levéltárakban lappangó, szórtabb jellegű országgyűlési emlékek lemásolását, begyűjtését. Két tudós vállalkozott e hangyaszorgalmat igénylő feladatra. Kovachich Márton György bölcsészdoktor, a magyar közjog történetének fáradhatatlan búvára, aki a Magyar Királyi Kamara hatalmas archívumának iktató tisztviselője volt 1781 és 1804 között, ' Uo. 607., 645., 673. 1 VERES MIKLÓS: AZ Archívum Regni története. H65-1874. Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. sz. 31-65. Az intézmény történetére vonatkozó adatok az alábbiakban is e tanulmányból származnak.