Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: Várfeladók feletti ítélkezés a 16–17. századi Magyarországon : a magyar rendek hadügyi jogkörének kérdéséhez / 199–221. o.

210 Tanulmányok süket. Pethö és társai közben Babócsa és Kanizsa magyar, illetve német katonáinak újabb kihallgatását kérték Istvánffy Miklós nádori helytartótól és Thomas Müller bécsi ezredsoltésztől.

60 Az előbbieket Istvánffy birtokán, Vinicén, az utóbbiakat pedig a császárvárosban, egyaránt január 27-én vallatták ki.

61 A magyarok egybehangzóan azt állították, hogy Pethö az ostromot megelőzően a kanizsai főkapitánytól számos alkalommal hiába kért segítséget. Amidőn pedig a törökök körülzárták a várat, összehívta katonáit és végső kitartásra buzdította őket. A magyar és német végváriak ellenben— miként ezt maguk vallották — félelmükben összeesküdtek és közös megegyezéssel, kapitányuk belegyezése nélkül („sine consensu capitanei") feladták a várat. A német gyalogok hasonlóképpen tisztázták szinte teljességgel Baloghot, Pethőröl és Véghröl pedig azt állították, hogy azok végig készek voltak meghalni várukért. A tanúkihallgatási jegyzőkönyvek 1602 márciusának közepén érkeztek meg Pozsonyba, így a bezárásához közeledő országgyűlés a hosszú török háború problémáinak megvitatása közepette már nem volt képes az ügy megtárgyalására — ezért azt a rendek a következő diétára kívánták halasztani.

62 Sőt, végső határozatuk meghozataláig a három magyar főtisztet kezesség alatt szabadon akarták bocsátani, ebbe azonban a Haditanács nyomására Mátyás főherceg nem egyezett bele. Mindez ugyanis azt jelentette volna, hogy őket „újra" be kell idézni, ebben az esetben azonban már perújításról lett volna szó.

63 Ezen rendi törekvés mögött Pethö közben elkészült „mentséglevele" állt, mely olyannyira érdekes dolgokat tartalmaz, hogy még a terjedelmi korlátok ellenére sem foszthatjuk meg az olvasót megismerésétől.

64 Pethö elsőként azzal védekezett, hogy öt „ Magyarországnak minden törvénye ellen és az nemességnek szabadsága ellen ", idézés nélkül és a per előtt hét hónappal fogatta el az uralkodó, azt követően pedig Bécsben a főprofosznál tartatta fogságban. Mivel rabságában senkivel sem érintkezhetett, nem tudott felkészülni a tárgyalásra, ezért az uralkodótól szabadon bocsátását, majd rendes becitálását kérte, hiszen „nemo, nisi citatus fuerit, respondere teneatur". Csakhogy Pethö ezen érvelése figyelmen kívül hagyta a már idézett 1556. évi 46. artikulust, mely engedélyezte a várfeladók elfogását és letartóztatását, bármilyen rendűek is legyenek azok. Hasonlóképpen hiába kifogásolta az egykori főkapitány, hogy Kiskomárom, Lak és más várak védői az ellenséget meg sem várva futottak el, mindez ugyanis az ö vétkét nem csökkentette. Ugyanekkor jogosan kérte számon elítélésüket, továbbá azt, hogy az ostrom idején az utasításában előírt őrséglétszámnak csupán mintegy fele állt rendelkezésére és katonái tudta ellenére egyeztek meg a vár feladásáról a törökkel. Pethö mentségeinek legérdekesebbike azonban az a passzus, melyben azt próbálta bizonyítani, hogy „én az babócsai kastélyban őfelségének hites szolgája nem voltam, 60 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 208. fol. 529. Oan. 19.) fil A magyaroké: MOL P 235 Pethö cs. It. Mise. No. 718. (2 példány) és Uo. Ant. Mise. No. 57/3.. a németeké: ÖStA KA HKR Aktén Reg. 1601. Sept. No. 26. fol. 51., fol. 56-57. és fol. 60-61. 1,2 MOL P 235 Pethö cs. It. Mise. No. 719. és ÖStA KA HKR Aktén Reg. 1601. Sept. No. 26. fol. 68-71. Ugyanekkor a még mindig a város tömlöcében raboskodó négy kiskomáromi hajdúnak a magyar tanács szintén kegyelmet kért, melyet a Haditanács is támogatott. ' Uo. fol. 72-73. ..niemals breüchig gewesst auf Pürgschafft Maleficz- vnnd ainmal condemnirte Personen aufiZidassen. So bedarffes auch kainer newen rechts handlung, sondern nur ainer reuision. " 64 MOL P 235 Pethö cs. It. Ant. mise. No. 57/1-2.