Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi pecséthasználata a XIV. század közepéig / 51–60. o.

54 Koszta László A pecséttani szakirodalom a XVIII. század óta ismeri a pécsi káptalan második pecsétjét. Az új pecsét (2. ábra) a korábbihoz hasonlóan szintén ovális alakú, de mérete jóval nagyobb, 80x50 mm-es. Körirata: S(IGILLUM)«CAPITVLI»ECCL(ES)IE«QVINQVE«ECCL(ES)IEN(SIS) Pecsétképe: oszlopok tartotta, háromkarélyos ívvel záródó baldachin alatt gyöngysorból álló glóriával övezett trónoló Szent Péter. Az apostolfejedelem állatfejekkel díszített faldistoriumon ül, behajlított jobbkezében hatalmas kulcsot tart, baljában pedig könyvet. A patrónus alakja mellett jobbról és balról monogramja, az SJanctus] P[etrus] látható. A baldachin homlokzatát, Pécs középkori latin nevére — Quinqueecclesiae (Öttemplom) — utalva, öt árkádos épület díszíti, az épületeken fiatornyok figyelhetők meg. Az új pecsétet nagyobb mérete és súlya miatt két ponton erősítették fel az oklevelek plicajára. Ezzel akarták megelőzni azt, hogy leszakadjon a korábbinál nehezebb pecsét, amelynek súlyát egyébként is tovább növelte, hogy következetesen pólyaszerűen kialakított pecsétágyba nyomták be.

10 Az első pecsétet felváltó új pecsét felbukkanását a régebbi irodalom, így Pray György, Koller József, Jerney János és Czobor Gyula 1278-ra tette. Kumorovitz Bernát kutatásai nyomán az újabb irodalomban — Holub Józsefnél, Takács Imrénél — azonban már 1269 szerepel.

11 A pécsi káptalan okleveleinek teljes feltárása további finomításra ad lehetőséget. A pecsétváltás idejének viszonylag pontos meghatározása lehetővé teszi továbbá annak megállapítását, hogy miért volt szüksége a káptalannak új pecsétnyomóra. Az eredeti oklevelek átvizsgálásakor kiderült, hogy az eddig ismert 1269-es pecsét már korábban is előfordult két alkalommal. Először 1255 májusában,

12 majd 1267 októberében,

13 tehát a fennmaradt lenyomatok alapján 1248 márciusa és 1255 májusa között történt a pecsétváltás az eddig ismert 1244—1269 közötti időszak helyett. A pecsétváltás idején kiadott és később átírt oklevelek is közelebb vihetnek az új pecsét bevezetésének pontosabb meghatározásához. Sajnos a számbajöhető időtartamon belül kiadott oklevelek közül csak egyet írtak át. 1312. március 10-én a káptalan átírta saját 1248 augusztus havában kiadott privilégiumát, amelyről megjegyezték, hogy a régebbi pecséttel kelt,

14 tehát 1248 második felében is még az első pecsétet használták. Fentebb érintettem, hogy a második pecsétet súlya miatt szinte kivétel nélkül sodrott zsinórral két ponton erősítették fel.

15 A közel száz ismert esetből csak három alkalom10 Gyakran igen nagy pecsétágyat készítettek, például: 1267. DL. 91116.; 1278. DL. 76157; 1296. DL. 1436.; 1325. DL. 58480.; 1338. DL. 3150. A pecsétágy sötét, tehát többször melegített, használt, régi viaszból készült, míg a pecsétnyomót vékony rétegű, világosabb, új viaszba nyomták. A gyakorlat eredményeként két komponensű rész jött létre és emiatt könnyen kieshetett a pecsétágyból a pecsétlenyomat. Erre példa: 1267. DL. 91116.; 1278. DL. 76157; 1296. DL. 1436.; 1313. DL. 76230.; 1338. DL. 87083. Nagyon ritkán fordult elő, hogy a tipariumot közvetlenül a pecsétágy viaszába nyomták, 1328. DL. 24455. Két alkalommal figyelhető meg, hogy a pecsétpólya domború felében egy kör alakú mélyedést alakítottak ki, amelybe a megpecsételésnél a pecsételő betette az ujját, 1323. DL. 86134.; 1328. DL. 24455. A pecsétkészítés technikájára: Kovács B.: A középkori viasz függőpecsétek készítéséről. In: Magyar Herold I. Budapest, 1984. 209—223. 11 A szakirodalmat felsorolja, összefoglalóan idézi Takács 1992. 76—77; nem említi azonban Holub J.: Pécs város pecsétéi. Különnyomat a Janus Pannonius Múzeum 1958. évi évkönyvéből. Pécs 1958. 139. munkáját. 12 DL. 394. 13 DL. 91116. 14 Koszta L.: A pécsi káptalan kiadatlan oklevelei (1301—1325). In: Baranyai Történetírás 1990/1991. Pécs 1992. (a továbbiakban: Koszta 1990/91.) 7. 15 A felhasznált fonalak színe nagyon változatos. Leggyakrabban talán vörös, lila és fehér szálakból sodorták össze a szalagokat, de előfordultak sárga és zöld színűek is. Pl. 1255. lila és fehér, DL 394.; 1259. zöld, fehér és piros, DL. 488.; 1263. sárga és vörös, DL. 91111.; 1313. lila, vörös és sárga, DL. 76230.