Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Buzási János: A levéltári állományvédelem időszerű kérdései / 27–31. o.

30 Buzási János résre méltó. Az e területen adódó problémákat sem hallgathatjuk azonban el. Ezek közül csak jelzésszerűen említek meg néhányat. A technológiai fegyelem megsértése és az ellenőrzés felületessége együttesen azt eredményezi, hogy használhatatlan film kerül a filmtárba, és nem egyszer előfordult már, hogy ezt csak a kutató vette észre. A hibás film szerencsére ritka, de természetesen nagyobb feltűnést kelt, mintha hibátlan lenne. És hát kárba veszett a munka és a pénz. A kutató ilyenkor joggal kéri az eredeti iratot. Amit egyébként akkor is igényel, ha a film használható. És ez a másik probléma. Minket törvény kötelez a gondjainkra bízott levéltári anyag megőrzésére, és nem is lelkiismeretünk ellen való ezt a törvényt betartani. Ezért készítjük egyebek közt a pozitív mikrofilmmásolatot, sőt, a kutatók kedvéért fényképnagyítást és fénymásolatot is. Kimondtuk tehát, hogy ami ilyen másolatok formájában elérhető, annak eredetijét nem adhatjuk ki. Arra is van korrekt és világos szabály, hogy mikor adható ki mégis az eredeti. Sajnos, azok, akiknek dolga az eredetiben való kutatás engedélyezésének véleményezése, nem elég következetesek e szabályok alkalmazásában, és gyakran akkor is támogatják az ilyen kéréseket, ha azok teljesítése indokolatlan. Végül megemlítem, hogy — nem utolsósorban az említett szabály miatt — évről évre jelentősen emelkedik a filmkutató termek igénybevétele. Bár a befogadóképességet néhány évvel ezelőtt a korábbinak közel kétszeresére növeltük, ma már egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem jut mindenkinek hely, így hamarosan meg kell teremtenünk az újabb bővítés lehetőségét. Sokáig már nem halogatható a nem időtálló anyagból készült iratoknak, vagy legalább az információtartalmuknak a megmentése. A facsiszolat-tartalmú papír a savasodás miatt előbb-utóbb valósággal szétporlad. Az ilyen iratanyag akkora tömeget képvisel, hogy a savtalanítás vagy éppen restaurálás csak kivételes esetekben jöhet szóba, általános megoldást a magas költségek miatt nem jelent. Hasonló a helyzet a szintén nagy mennyiségű átütőmásolattal. Gyakran találkozhatunk alig 40—50 éves másolatokkal, amelyeken betűk helyett már csak elmosódott foltok láthatók. Előbb-utóbb mindegyikük erre a sorsra jut. Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs más megoldás, mint az ilyen iratanyag teljes mikrofilmezése. Itt még sok módszertani és szervezési kérdés vár tisztázásra, nem beszélve arról, hogy ki fogja ezt az egészet finanszírozni. Egy biztos: a dolog rendkívül sürgős. A levéltári állományvédelem időszerű kérdései közt okvetlenül foglalkozni kell a felvilágosítással és a képzéssel is. Képzésen itt nem a restaurátorképzést értem, mert az speciális dolog, amit a magyar levéltárügy egymagában nem tud megoldani, de más típusú közgyűjteményekhez kapcsolódva eddig még mindig volt rá lehetőségünk. Eredményként könyvelhetjük el, hogy az utóbbi időben az állományvédelem a felsőfokú levél tárosképzés és a tanfolyamrendszerű levéltári kezelőképzés tananyagába szervesen beépült, sőt az irattárosképzés is nyújt ilyen ismereteket. A problémát abban látom, hogy ez a képzés nem eléggé gyakorlatias. Szerintem kevesebb is elég lenne olyan elméleti ismeretekből,, amelyek inkább csak a restaurálásban hasznosíthatók, viszont többet nyújthatna a levéltári anyag fizikai-kémiai tulajdonságaival összefüggésben a raktározás, tárolás és kezelés helyes és helytelen módjairól, lehetőleg minél több szemléltetéssel és gyakorlattal. A restaurálást a végére hagytam, nem azért, mintha a többinél kevésbé fontos ügynek tartanám, hanem azért, mert az állományvédelem kérdéseinek logikai sorrendje így kívánja. Nem mondom, hogy az Állományvédelmi Osztályunk nem foglalkozik megelőző konzerválással és sok más egyébbel, tény azonban, hogy tevékenységének túlnyomó része szükségképpen a már bekövetkezett károk enyhítéséből áll. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az osztály munkája régtől fogva mind mennyiségében, mind színvonalában európai mércével mérhető, a legújabb kutatási eredmények ismerete, új anyagok, eljárások kipróbálása, adott esetben alkalmazása terén naprakész. Gondok persze itt is vannak. A tavalyi béralapelvonás például ezt az osztályt is érintette, és a restaurátor-létszám eggyel csökkent.