Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Varga János: Szavakba kövült történelem / 183–196. o.

Szavakba kövült történelem 195 nincs kialakult véleménye, finnugor származtatását valószínűtlennek, török eredeztetését tévesnek tekinti. Meglepő, hogy nyelvészeinknek az uszít korai előfordulásaival kapcsolatban nem tűnt fel egy érdekes jelenség. A szó ugyanis a legkorábbi forrásokban ,,huzitt", "huzet", ,,huszit'' alakban bukkan elő. Sőt Erdély bizonyos tájain a XIX. század első felében keletkezett iratokban ugyancsak gyakran szerepel „huszit" formában, a tájnyelv pedig Felsőőr vidékén haszit változatban őrizte meg. Mindez arra vall, hogy a szó élén, annak eredeti formájában a h kezdőhang állt, amely azonban mára lekopott. Ebből viszont magától adódik a következtetés: semmiképpen sem gyökerezhet olyan szóban, amelynek éléről a h hang eleitől hiányzott, így például az unszol-ból sem. Hiszen a magyar szófejlődés során inkább eltűnt a szókezdő és szóvégi h-k egy része, és nem ismerünk olyan esetet, amikor valamely, eredetileg magánhangzóval kezdődő szó később bővült volna ki szókezdő h hanggal. Egyébként a tájnyelv a szintén valamiféle biztatást kifejező uccu szónak ugyancsak ismeri h hangú változatát (huccu, hussz, huszu, husszu). Közelebb jutunk e jelenségnek, egyszersmind az uszít eredetének a megfejtéséhez, ha a szó jelentéstartalmából indulunk ki. Az uszít mindig az ingerel, lázít, bujtogat igékkel egytartalmú: olyan cselekvést fejez ki, amely közvetett formában ugyan, de mindig valaki vagy valami ellen irányul, annak kárát vagy hátrányát hivatott előmozdítani. Olyan személyeket viszont, akik valami vagy valakik ellen felléptek, velük szembefordultak, létezésüket helytelenítették, tetteiket és magatartásukat kárhoztatták vagy legalábbis kifogásolták, és ilyen meggyőződésüknek szóban vagy írásban a nyilvánosság előtt is hangot adtak, szép számmal ismer általában a történelem, de a magyar történelem is. Közéjük tartozik az egyik legelső egyházreformátor, a cseh Hus (ejtsd: Húsz) János. Hus tevékenysége és működése közismert. Hitelvei és tanai a római egyház dogmáiba ütköztek, a hivatalos egyházszervezet és az egyházi élet kinövései ellen irányultak, prédikációiban, közszerepléseiben az egyház megújítását sürgette, hallgatóit és híveit annak követelésére buzdította. Magától értetődő, hogy tevékenységét az egyház hivatalos szóvivői és a velük szövetkező világi hatalmasok lazításnak, bujtogatásnak, zendítésnek igyekeztek bélyegezni. Annál is inkább, mert tanainak életbe ültetése az uralkodó társadalmi-gazdasági rendre nézve súlyos, az uralom birtokosai és gyakorlói számára hátrányos, érdekeiket mélységesen sértő-csorbító következményekkel járt — járhatott — volna. Általánosan tudott az is, hogy Hus Magyarországon ugyancsak számtalan követőre talált. Szelleme és elvei értelmében még bibliafordítás is született hazánkban. A huszitizmus olyan mozgalommá terebélyesedett országunkban, amelyet csak erőszakkal, követői ellen szinte háborút viselve, sikerült elfojtani. Es az a Zsigmond császár, aki a cseh reformátort máglyára küldte, egyben a magyar koronát is viselte! Az egykori magyarok Hus-ellenes köreiben született meg huszít-uszít szavunk. Az ő megítélésük szerint Hus lázított, felforgatásra bujtogatta-ingerelte a tömegeket. Mindaz, aki hozzá hasonlót cselekszik, azaz Hus módjára jár el, ugyancsak lázít és bujtogat, tehát hus(z)it. E gondolattársítás útján keletkezett a nemcsak ingerlést kifejező, de egyúttal pejoratív tartalmú uszít szavunk őse, amely a további századok alatt fokozatosan elvesztette, és csak a tájnyelvben őrizte meg szókezdő hangját. E folyamattal párhuzamosan előbb elhalványult, majd feledésbe merült a szó eredete, ám megmaradt és széles körben elterjedt annak kezdeti jelentése. Még csupán annyit: nyilvánvaló, hogy az uccu, a tájnyelvben helyenként h-t is hordozó, ugyancsak buzdításra, noszogatásra használt indulatszavunk szintén a Hus-huszít etimológiai kör hajtása. Nem az uszít keletkezett az uccu-ból, hanem fordítva. Ősi változatában a huszít ige feltételezhető húszul — ingerlődik — párjának lehetett a felszólító módja: huszulj-uszulj'.