Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Varga János: Szavakba kövült történelem / 183–196. o.

Szavakba kövült történelem 191 feloldásához támpontot. Márpedig ha a labanc nem magyar eredetű, akkor csak valamelyik olyan európai nyelvből kerülhetett hozzánk, amelynek beszélőivel, vagy azok egy csoportjával őseink a XVII. század folyamán — mert hiszen a szó e század második felében bukkan fel — nemcsak futólagosan, egy-egy alkalomra szorítkozva érintkeztek, hanem vagy tartós, vagy ideiglenessége ellenére is viszonylag szoros kapcsolatot tartottak fenn. És váratlan ötletet szül a töprengés. Hátha nem is Mel kezdődik az eredeti szó; hátha a labanc első szótagja, a la, nem is az ősszó tagja, hanem annak névelője! Ezt a névelőt Európában csak az olasz és ófrancia nyelv ismeri. Az olasz nyelv átfésülése abból a szempontból, hogy tartalmaz-e olyan nőnemű szót, amely ba-vel kezdődik, névelőjével együtt azonban alakilag vagy fonetikailag a mi labancunkra emlékeztet, sikertelen marad. Am a francia nyelvben végre talál ilyent a kutató, és a vártnál is nagyobb meglepetéssel. Mert a francia szó: la banas! Még mellbevágóbban meghökkentő — hiszen annyira valószerűtlennek tűnik — a jelentése. Magyarul a la banas ugyanis császármadár! A császármadár nálunk ugyancsak ismert madárfajta. A XVI—XVIII. században forrásaink szerint nagy becsnek örvendett Magyarországon, mégpedig dús, színpompás tollazata és ízletes húsa miatt, amely a főrangúak és az ínyencek kedvelt — ám ritkasága miatt nem is oly gyakori — pecsenyéje volt. Ez a magyarázata annak, hogy egyik-másik urbáriumban évente megszabott számú császármadár beszolgáltatását is kötelezővé tették jobbágyaik számára a földesurak. A francia la banas a franciák számára nyilván ezt a létező madarat jelentette és jelenti. De a magyarok számára? Köztudott, hogy az európai politika alakulása folytán éppen a XVII. század második felében épültek ki a magyar bujdosók és az ugyancsak Habsburg-ellenes Franciaország kapcsolatai. Thököly táborában nemcsak francia tanácsadók és szakértők működtek, de kisebb francia egységek is harcoltak az osztrákok ellen a kuruc vezér oldalán. Feltehetően e franciák alkalmazták először gúnyból és átvitt értelemben a császári katonákra a la banas nevet. Ebben közrejátszhatott az is, hogy a császáriak dús parókája ugyancsak arra a császármadárra emlékeztette őket, amelynek francia nevét megváltozott tartalommal akasztották Habsburg-párti, valóban a császár zsoldjában harcoló ellenfeleikre. A kurucok azután, először talán nem is sejtve a szó eredeti jelentését, hiszen a közkurucok mit sem tudtak franciául, átvették és — többek közt a névelőt magát a szóba olvasztva — labanccá magyarították a francia la banas-X. Két ellenvetés merülhet fel e szófejtéssel szemben. Az egyik a második szótag a hangjának eltűnése a magyarban. Ha azonban arra gondolunk, hogy a német a szavak egész csoportjában elnyeli az utolsó magánhangzót, a francia pedig orrhangon ejti ki az utolsó szótagok tekintélyes hányadát, akkor e jelenség vagy fejlemény egyáltalán nem megmagyarázhatatlan. Sőt a másik ellenvetésre adható válasz még alá is támasztja annak valószínűségét. A másik kifogás ugyanis az lehet, hogy a francia nem ejti ki a magyarul sz-nek hangzó szóvégi s hangot. Csakhogy ma is vannak a franciában olyan — igaz, idegen eredetű — szavak, amelyek esetében a szóvégi s-t ejteni kell; elég, ha például a Hélios-ra vagy Fabius volt miniszterelnök nevére gondolunk. Továbbá: nincs biztos és hiteles ismeretünk arról, hogy a szóvégi s kiejtésével mikor szakítottak általánosan és végérvényesen a franciák. Egyáltalában nem kizárt, hogy a XVII. század második felében nyelvük fejlődésének e téren lezajló folyamata még korántsem zárult le, és a Magyarországra került katonák — vagy azok egy része — a la banas kimondásakor a s-t még nem hagyta el. Végül: az is lehetséges, hogy a la banas szó a franciába is idegen nyelvből került át, ezért az eredeti — a s = sz-t is kimondó-ejtésmód vele kapcsolatban tovább őrződött meg, mint az eredetileg is francia szavak esetében. (Vagy a latin banassa szó honosodott meg lerövidült formában a francia nyelvben. Az a banassa, amely a klasszikus latinban is, meg az ornitológia szaknyelvében ma is császármadarat jelent.) Ha a szóvégi s = sz-t még kiejtették a bujdosók