Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Varga János: Szavakba kövült történelem / 183–196. o.

190 Varga János védekezzenek a világuralomra törő oszmán hatalom: a török ellen, majd pedig egymás után arra is, hogy a török túlerőnek megadják magukat, és adófizetési kötelezettség vállalásával ismerjék el önmaguk felett a szultán hatalmát. E folyton terjeszkedő hatalom állami felségjelei közé tartozott, lófarkas zászlain ott díszelgett a. félhold képe. Akik tehát — lettek légyen országok, helységek vagy egyéb közösségek — felhagytak az ellenállással, lemondtak önállóságukról és kinyilvánították a török fennhatóság elismerését, azok egyszersmind a. félhold uralma alá adták magukat, azaz holdoltak vagy hódoltak. A török uralom pedig, amikor erővel vagy fölényének fitogtatásával önmaga elfogadására kényszerítette az útjába eső vidékeket vagy országokat, tulajdonképpen a félhold hatalmát fogadtatta el velük, azaz holdította vagy hódította, tehát a hold pártjára-oldalára késztette őket. A magyarság, amelyet egyre közelebbről érintett a török terjeszkedés, közvetlen tanúja volt a balkáni népek tragédiájának, a félhold hatalma alá kerülésének. Sőt: már a 14. század végén ő maga is kénytelen volt a szultán hadaival felvenni a küzdelmet, hogy azután több mint egy és negyedszázadon át olyan meg-megújuló harcot vívjon velük, amelynek kimeneteleképpen részlegesen rajta is beteljesedett a balkáni népek sorsa. A török előrenyomulása, a balkániak kényszerű magamegadása láttán, mindezek jelölésére született meg nyelvünkben a hódol-hódít igepár kényszerű jelentéstartalmat hordozó értelme. E szavainknak tehát olyan történeti eseménysorozat, illetőleg folyamat a forrása, amely évszázadokon át hatott ki őseink életére. III. Labanc A nyelvészet többször és számos formában tett kísérletet a labanc szó eredetének megfejtésére. Van, aki a „lándzsás zsoldos" jelentésű lantz német szó átvételének véli, mások a Dunántúlon használatos labancos vagy loboncos szónévből elvont főnévnek tekintik, ismét mások a lanz és lobonc keveredéséből eredeztetik. Sőt, olyan értelmezés is akad, hogy a „szaladj János" jelentésű „laufe Hans" felkiáltás magyarra torzításából keletkezett. De a nyelvfejlődés szabályai és törvényszerűségei sem arra nem adnak magyarázatot, hogy a lantz mi módon bővülhetett ki egy ba szótaggal, sem pedig arra, hogy — a laufe Hans esetében — a vélt eredeti kifejezésből magyar ajkon hogyan eshetett ki az u hang és miképpen alakulhatott át b-\é az/hang. Ezért sem az előbbi, sem az utóbbi megoldás nem fogadható el helyesnek, az utóbbi annak ellenére sem, hogy nyelvünkben a felszólító szerkezetnek névszóvá történő fejlődésére valóban akad példa. Ezért a tudományos közfelfogás mindmáig azt tartja, amit Bárczi Géza már 1941-ben leszögezett: a labanc szó bizonytalan és vitatott eredetű. Tény viszont, hogy a legtöbb kísérlet idegen, éspedig a német nyelvben keresi a szó forrását, mégpedig bizonyára azért, mert eredeti jelentése: egyrészt általában a Habsburgcsászár oldalán vagy zsoldjában álló, a magyar kurucok ellen harcoló katona, másrészt — tágabb értelemben — császár- vagy Habsburg-párti személy, osztrák érdekeket szolgáló politikus. Nincs viszont olyan német szó vagy kifejezés, amelyből a labanc szót megnyugtatóan lehetne levezetni. De a németen kívül más idegen nyelvek is vannak a világon! Miért ne lehetne hát a kutatást ezekre is kiterjeszteni? Mindenekelőtt a szomszédos vagy legalábbis közeli népek nyelvei jöhetnek számításba. Ám a horvát, szlovén, szerb, román, ukrán, orosz, lengyel, cseh és szlovák nyelvkincs vizsgálata negatív eredménnyel jár: egyikükben sem található olyan szó, amely a mi labanc szavunkkal akár alakilag, akár fonetikailag kapcsolatba lenne hozható. A német mellé sorolható több európai világnyelv / hanggal vagy betűvel kezdődő szavainak vallatása ugyancsak kudarccal végződik. A török szóállomány sem nyújt a rejtély