Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Nagy István: A magyar kamara adóigazgatási tevékenysége a XVI–XVII. században / 29–51. o.

48 Nagy István vetni, azt is csak az országgyűlések által megállapított esztendőkre. Ehhez járult az 1670 előtti évtizedekben már igen magas városi taxa, amely évi 60—80 ezer Ft-ra is rúghatott, de szintén csak az országgyűlésen megszavazott esztendőkre vonatkozóan. A városi taxával együtt kb. évi 90—120 ezer forintos kivetéssel szemben az esztendőnként igényelt 870 ezer olyan irreális Összeget jelentett, mely felülmúlta az örökös tartományoknak 1670-ig a magyarországinál valóban nagyobb megterhelését is. A bécsi udvar az adórendeletet követő egyre nagyobb elkeseredés és tiltakozás hatására egyhamar belátta, hogy a tervezett adó kifizetése a lehetetlen dolgok közé tartozik. Ezért 1671. június 6-án felére, azaz 436 ezer Ft-ra csökkentette az eredeti összeget. Az egy adóportára eső terhet 40 Ft-ban állapította meg, ennek felét a jobbágynak, felét a földesúrnak kellett fizetnie. A kb. 7200 porta után behajtható összeg így is csak kb. 288 ezer Ft-ot hozhatott volna. Ezért a fennmaradó, kb. 149 000 Ft-ot kitevő összeg előteremtése végett accisa néven fogyasztási adót vetettek ki, (erre portánként 20 Ft-ot irányoztak elő), a piaci forgalomba kerülő húsra, szeszesitalokra, esetleg gabonára. A királyi rendelet azt is közölte, hogy a jobbágyok a földesurak elleni jogos panaszaikkal orvoslás végett az uralkodóhoz fordulhatnak." Két jelentős mozzanat figyelhető meg az előbbi intézkedésekben. Az egyik a nemesség rendelet útján való megadóztatása, tehát kísérlet a nemesi adómentesség megtörésére. Az adóigazgatás addigi gyakorlata szerint a nemes adót csak akkor fizetett, ha a rendek egyes országgyűléseken önmagukat adóztatták meg. Ez 1670 előtt néha valójában megtörtént. Nemesre adót kivetni rendelet útján, hozzá még azzal a fenyegetéssel, hogy a fizetést megtagadók elvesztik nemességüket,

100 az egyik legfontosabb nemesi kiváltságjog sérelmét jelentette. Ez még a gubernium időszakában is a nemesség olyan ellenállását váltotta ki, hogy az udvar 1672 után már nem is erőltette a nemesi adóztatást.

101 A jobbágyvédelem szándékát sem lehetett komolyan venni, hisz az ellentétben állott a súlyos adóztatással, s az új kormányzatnak módja, ereje sem volt jobbágy védő intézkedések megtételére. Az accisa elnevezésű adóval eddig szokatlan adónem jelent meg a magyarországi pénzügyigazgatásban. A fogyasztási adók bizonyos fajtáit (pl. söradó) addig a szabad királyi városok vetették ki saját városuk lakosságára, állami teher formájában ez az adófajta nem honosodott meg. Az 1671—72. évi adórendeletek is elsősorban a szabad királyi városok és a kiváltságolt mezővárosok lakosságától igényelték ezt az új adót. A városokban lakó nemesek, papok, katonák sem mentesültek alóla.

102 A felére csökkentett repartitiót sem lehetett behajtani, ezért a portánként kivetett összeget 1673. január 1-én 60 Ft-ról 28 Ft-ra mérsékelték.

103 Ez az adókivetés maradt 1678-ig, amikor az összeget a kuruc mozgalom hatására 170 000 Ft-ra szállították le, ebbe bele kellett számítani az accisát is. Az adócsökkentést szabályozó 1678. június 9-i rendelet egyben általános amnesztiát is hirdetett a felkelés résztvevőinek, ha két hónap leforgása alatt visszatérnek a Habsburg uralkodó hűségére.

m A gubernium korszakát jellemző sajátosságot vizsgálhatunk azzal, ha felvázoljuk az adó kivetésének és behajtásának 1670 után megváltozott módját. A dicát 1670 előtt az országgyűlések szavazták meg, s országgyűlési döntés alapján a kamara vagy a rendi adósze99 Vö. a 89. sz, jegyzethez tartozó szövegrésszel; Benczédi L.: i. m. 542. 100 E 21. Ben. res. 1672. jan. 2. 606. k. 48. fol. A kivetett adóból portánként 5 Ft-ot kellett a földesuraknak fizetniük. 101 Benczédi L.: i. m. 543. 102 E 21. Ben. res. 1672. jan. 1., okt. 4. 606. k. 47., 68. fol. (Az iratok között a haditanács 1671. december 14-i átiratának a másolata. Ezt a magyar kancelláriához intézte.) 103 SzakályE: i. m. 332. 104 E 21. Ben. res. 1678. jún. 9. 607. k. 55—57 fol.