Levéltári Közlemények, 66. (1995)
Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Borsa Iván: A zágrábi püspökség prédiálisai a XV. század elején / 19–27. o.
20 Borsa Iván akkori püspökség prédiálisairól (egyházi nemeseiről) olyannyira, hogy külön monográfiát érdemelne e társadalmi réteg helyzetének bemutatása. Ha ezzel szembeállítjuk a magyarországi egyházi nemesekre vonatkozó töredékes adatokat, az eltérés különösen feltűnő. Ennek okát egyrészt abban kereshetjük, hogy a XVI—XVII. századi török terjeszkedés a magyarországi püspöki székhelyek egy részét levéltáraikkal együtt teljesen elpusztította (kalocsa—bácsi érsekség, pécsi, csanádi és váci püspökség), másik része még időben el tudott menekülni székhelyéről levéltárának egy részével (esztergomi érsekség, győri, veszprémi és egri püspökség), két püspökséget (váradi és gyulafehérvári) székhelyükön ért török pusztítás, a töröktől érintetlenül maradt nyitrai püspökség levéltárát pedig egyáltalában nem lehet bőségesen gazdagnak mondani. Zágráb mint szintén érintetlenül maradt levéltár, úgy vélem, másrészt azért is gazdagabb egyházi nemeseire vonatkozó adatokban, mert sajátos hűbéri rendszerük — amennyire ezt kb. 30 év levéltári forrásanyaga alapján meg lehet ítélni — szervezettebb volt, s így több írásbeliséget igényelt. A kapcsolódó iratanyag áttekintését utólag segítette a Monumenta historica episcopatus Zagrabiensis V. kötete (1395—1420), amelyet Andrija Lukinovic zágrábi érseki levéltáros 1992-ben adott közre Zágrábban Povijesni spomenici Zagrebacke biskupije címmel. Munkájából megállapíthattuk azt is, hogy a zágrábi érseki levéltárban vannak — leginkább későbbi átírásban fennmaradt — Mohács előtti szövegek, amelyek még nincsenek meg mikrofilmen a Magyar Országos Levéltárban, így nem kerülhettek még be annak Diplomatikai Fény képgyűjteményébe sem. Fenntartva azt az igényt, hogy a szlavóniai prédiálisok története lehetőleg a hűbériség teljes korszakára kiterjedően monográfiát igényelne, az alábbiakban igyekszem felvázolni, milyen volt helyzetük a XV. század első két évtizedében, tulajdonképpen Eberhardus püspök idejében, aki jó szervezőnek bizonyult nemcsak mint királyi főkancellár, hanem mint egyházi hűbérúr is. A prédiálisok társadalmi és gazdasági helyzetét a XIII. századtól az a püspöki birtokadomány határozta meg, amelyet Zágráb püspökétől szolgálataik fejében kaptak. Az Eberhard püspök által megerősített első ilyen adománylevelek a domonkos rendbeli Ágoston püspöktől (1303—1322) valók. Ágoston püspök birtokadományait még terra vagy possessio elnevezéssel illette, az elnevezés azonban a XIV. század végén már általánosan predium és erről kapták elnevezésüket azok, akik ilyen adományban részesültek, vagyis a prédiálisok. Vizsgált korszakunkban az ilyen adományokban nincs említés arról, hogy a megadományozottak milyen szolgáltatásokkal tartoznak, de Ágoston püspök oklevelében találkozunk ezekre történő utalással: datiis, debitis et servitiis consuetis, 2 Ez esetben — korrigálva Smiciklast — datia debita alatt a prédium jobbágyainak szolgáltatásait, servitia alatt pedig a birtokos hadjáratban való részvételi kötelezettségét kell érteni. Ágoston püspöktől számos ilyen adománylevél maradt ránk, s viszonylag sok közöttük az olyan adomány, amely örökös hiányában került vissza a püspök kezére. 3 A prédiumok adományozása a püspökség birtokaiból történt. Három példa ennek szemléltetésére. 1396. február 26-án (Farkasfalvai) László várnai püspök, aki a szepesi Szűz Mária apátság commendatora és gubernátor perpetuusa, egyben (Szepesi) János zágrábi püspök (és titkos kancellár) helytartója (locumtenens) volt, visszaadta Iwan fiának: Herbának az egykor a püspök hrasztovicai várához tartozott és (Smilo) János püspök által 2 Smiciklas, T[adaeus]: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Vol. VIII. Zagreb 1010. 104. 3 Uo. passim.
