Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Pajkossy Gábor: A reformkori Országgyűlési Tudósítások / 121–136. o.

132 Pajkossy Gábor jéig elődjétől teljesen eltérő szerkezetben jelent meg, általában hetente, és a korábbinál olcsóbb, 16 Ft-os előfizetési áron.

25 Nem tudni, Záborszky és támogatói a vállalkozás megindításakor mennyire számoltak avval, hogy a kormányzat a diéta megnyitását megelőzően lazít a hírlapokba felvehető tudósítások cenzúrájával kapcsolatos előírásokon. Az 1843. május 17-én megszületett (és rögtön életbe is lépett) uralkodói döntés Mednyánszky Alajos bárónak, a Központi Könyvbíráló Hivatal elnökének a javaslatán alapult, aki az országgyűlés elnöke, József nádor felszólítására fejtette ki véleményét. A rendelet (amelyet 1846-ban belefoglaltak az érvényes cenzúrautasításba) lehetővé tette, hogy a hírlapok az ünnepélyes aktusok leírása, a királyi leiratok, az üzenetek és feliratok szövegének közlése mellett „száraz kivonatban" beszámoljanak a vitákról is, anélkül azonban, hogy bármilyen formában utalnának az egyes szónokok személyére, illetve (akár kérdő- vagy felkiáltójelekkel) kommentálnák az elhangzottakat. A szerkesztőknek nem volt szabad közölniük az úgymond józan szólásszabadság határait áthágó beszédeket és hallgatniuk kellett a hallgatóság reakcióiról is. Az egyöntetűség érdekében a hírlapoknak vagy át kellett venniük a Pozsonyban megjelenő lapok tudósításait, vagy pedig a kiküldött tudósítóknak — akiknek egyébként 1843 augusztusától már állandó helyet jelöltek ki az üléstermekben — a Pozsonyban működő országgyűlési cenzorral kellett a lapjuknak küldendő tudósítás kéziratát láttamoztatni: e feladat ellátásával előbb ideiglenesen Schedel (Toldy) Ferencet, majd Czech János cenzort bízták meg.

26 Az utasítás értelmében nőtt a hírlapi tudósítók és a szerkesztők mozgástere, bár sok találékonyságot és fáradságot igényelt, hogy elkerüljék a beszámolókban az egyhangúságot, mivel a szónokok nevét nem is említhették.

27 Záborszky természetesen a szónokok 25 F. Kiss: i. m. 617.; az előfizetési felhívás Kazinczy Gábornak küldött példánya: MTAKKt. Tört. ívrét 86. III. — A Tudósítások és a Szemle általam ismert legteljesebb példánya: MOL Kossuth-gy. OgyT 5. t. (VA 734) (a Tudósítások 20. száma csonka, a 21—22. szám hiányzik); a Szemle teljes példánya: OK MO:VI:1843/44/l. Az OSzKKt. Quart. Hung. 1425. alatti egykorú, valószínűleg a kolozsvári kaszinó által készíttetett és beköttetett másolat a Tudósítások 1—22. számát és a Szemle 1. számát tartalmazza. Az OSzKKt.-ban a Tudósítások számos töredéke található. — Itt jegyzem meg, az eredeti lappéldányok jó részén — nyilván az elszámolás végett — ott szerepel a másoló neve: a Kossuth-gy. hivatkozott példányának 3. számán pl. Kolmár Józsefé, aki (vö. Hatvány Lajos: így élt Petőfi. 2., jav. kiad. Bp., 1967. 463., 468.) Petőfivel kapcsolatban ezt az emlékét meg is örökítette. így Záborszky lapjának esetében — elvileg — lehetőség nyílik arra is, hogy a másolók körét — legalább egy részük azonosításával — meghatározzuk. — Záborszky a példányszámról a Tudósítások 19., a Szemle 36. számában, az írnokok számáról a Tudósítások 13. és 19. számában ír. 26 MOL Regnikoláris levéltár. Archívum palatinale secretum archiducis Josephi (N 22). Diaetalia. 22. cs. 1843: XIII (Mednyánszky javaslata); MKanc. eln. 1843:377., 469., 513., 514., 666.; HHStA Konf.-A. 1843: 422., 595.; MOL Helytartótanácsi levéltár. Departamentum revisionis librorum. Normalia. 210. cs. 401—402. (József nádor a Helytartótanácsnak, 1843. május 21.) és 445 sköv. (A könyvvizsgálat tárgyában kibocsátott [l]836-ik évi kegyelmes általános utasítás pótléka, I—XVIJJ. §., /ismerteti: Ballagi Géza: Magyarország története 1815—1847. Bp., 1897. 700—701./); vö. még Tóth András: A pesti Egyetemi Könyvtár a modern fejlődés útján. (Toldy Ferenc igazgatóságának első évei) Tanulmányok Budapest Múltjából, XI. Bp., 1956. 246., 249., 271. és (a cenzúrálás körülményeire:) Csengery Antal — Szalay Lászlónak, 1844. június 27. OSzKKt. Levelestár. 27 Az előírások érvényesítése a cenzort is sokszor állította nehéz feladat elé, az olvasókról nem is szólva. Ezt példázza Konkoli Thege Pál ,,1839/40. évi országgyűlés" címmel Pesten, 1847-ben megjelent összeállításának 1845-ben cenzúra alá bocsájtott kézirata (MTAKKt. Jogt. Ogy. 4-rét 1., 2 kötet, itt: Szerk. Konkoli Thege Pál és István), amelyet az országgyűlési sajtótudósításokkal kapcsolatban 1843 és 1847 között érvényben volt előírásoknak megfelelően cenzúráztak. Példánk tehát az újságokra is alkalmazható. Bár a szerkesztők maguk is igyekeztek az előírásoknak megfelelni, és nem hozták a szónok, hanem csak a küldő megye nevét, a cenzor — az utasításnak megfelelően, de egyáltalán nem következetesen — törölt minden olyan megjelölést, amiből egyértelműen következtetni lehetett volna az ismertetett — öt-hat évvel korábbi (!) — álláspont képviselőjére. így az egyes követeket a cenzor kívánságára a következő fordulatokkal kellett jelölni: „az ezután felszólalt", ,,egy más", „egy harmadik", „a most következő" (követ), „volt követ, ki" vagy „azon megye követe ellenben, kire most került sor". A cenzori beavatkozás nyomán pl. Pest, Bihar, Csanád, Csongrád, Somogy, illetve Szepes megye helyett „középponti", „egy nagy", „egy kis", „tiszamelléki", „balatonvidéki" illetve „kárpáti", „kárpátvidéki" megye kellett hogy álljon, igaz, Deákot már „egy nagynevű követként", Palóczy Lászlót „az ősz kerületi jegyzőként", Pázmándy Dénest pedig „a dunamelléki ősz követként" volt szabad megjelölni. (Mindezeken túlmenően egyébként a cenzor — a szólásszabadsági sérelemmel kapcsolatos viták ismertetéséből — sokat törölt, sőt Wesselényi és Kossuth is csak neve kezdőbetűjével (!) szerepelhetett.)