Levéltári Közlemények, 66. (1995)

Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Wellmann Imre (1909–1994) / 290–291. o.

290 Krónika "Wellmann Imre (1909-1994) Súlyos csapás érte a magyar történettudományt és — hozzátesszük mi, levéltárosok — a magyar „levéltárügyet". Hosszas betegség után elhunyt Wellmann Imre, tudományos életünk büszkesége. Élete röviden az alábbiakban foglalható össze. 1909. március 22-én született Budapesten. Édesapja Wellmann Oszkár, a méltán európai hírű Állatorvosi Főiskola tanára, a magyar országhatárokon kívül is híres tudós volt. Mellszobra ma is díszíti az egykori Főiskola, ma már Állatorvostudományi Egyetem kertjét (több híres egykori professzor szobrával együtt). Wellmann Imre kivételesen szerencsés nevelést kapott. Először a mezőgazdasági tudományokban mélyedt el, majd a budapestei egyetemen Domanovszky Sándor professzor fogadta tanítványai közé. Domanovszky professzor 1928 körül alapította meg az elsősorban a XVIII. századi magyarországi mezőgazdaság történetét feltáró iskolát, amely felbecsülhetetlen értékű tanulmányokat hozott létre, kitűnő képességű tanítványokat nevelt. Ezek sorában is alighanem a legragyogóbb tehetségű Wellmann Imre. Doktori disszertációja (A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása. Bp., 1933.) példásan megírt munka. Erre a 24 éves ifjú által készített dolgozatra Szekfű Gyula a Magyar Történetben elismerő szavakkal többször is hivatkozik. A budapesti egyetem után két professzor (Domanovszky Sándor és Hajnal István) ajánlására egy évi lipcsei tanulmányút (1932—33) következett. Ezt az egyetemet a 30-as évek elején a világ legjobb egyetemei közt tartották számon. Ezután az Országos Levéltár tisztviselője lett Wellmann Imre és ott dolgozott kerek húsz éven át. Levéltári szolgálata második évtizedében történt az a szörnyűség, ami az ő tudományos pályáját is súlyosan megzavarta: Budapest két hónapig tartó ostroma, az Országos Levéltárban őrzött iratanyag csaknem felének pusztulása, és mindaz, ami ezzel járt. A tudományos elmélyedés helyett az iratanyag mentése, költöztetése, a pusztulás számbavétele évekre visszavetette Wellmannt is, mint kollégáit is abban, hogy tudományos tervei megvalósításával foglalkozhasson. E húsz év alatt, amit az Országos Levéltárban töltött, volt — többek közt — főigazgatói titkár, feudális kori levéltárak (magyar kir. kancellária, erdélyi kir. kancellária) referense, és osztályvezető (1949—1952 közt). Meg kell emlékeznünk arról is, hogy a hivatali munka mellett volt ideje a tudományt is művelni. 1938— 1942 közt társszerkesztője volt a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Századoknak. Hajnal István és Domanovszky Sándor mellett ő volt a legfiatalabb, neki kellett végezni a szerkesztőségi munka oroszlánrészét. 28 éves korában volt professzora, Domanovszky Sándor megbízta a készülő Magyar Művelődéstörténet egyik kötetének szerkesztői munkájával. („Barokk és felvilágosodás" a kötet címe, és a sorozat 4. köteteként jelent meg 1941-ben.) Mindenki természetesnek tartotta 1938 körül, hogy ha Domanovszky Sándor — aki ekkor már 61 éves volt — nyugalomba vonul, Wellmann lesz az utódja. Nem így történt, a szépen induló karriere megszakadt. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. (E sorok írója is jelen lehetett székfoglalóján, 1946 december havában.) Utána már nyilvánvalóvá lett, hogy az „új időkben" olyan tudósnak, mint Wellmann be kell érnie a szerényebb állással. Hiszen nemcsak hogy a régi értelmiségből származik, de ráadásul „osztályidegen" is, mert édesapja saját keresetéből egy közepes nagyságú birtokot vásárolt Somogy megyében. Immár szó sincs egyetemi tanárságról. 1952-ben a Fővárosi Levéltár igazgatója lett. Négy év múlva leváltották, mert 1956 őszén elvállalta a „Levéltári Forradalmi Tanács" elnöki tisztét. Beosztották a Pest Megyei Levéltárba főlevéltárnoki besorolással. Neki, aki a magyar mezőgazdaság történetének, a XVIII. századi parasztság életének világviszonylatban is élenjáró tudósa volt, végeznie kellett a levéltáros