Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Fodor Pál: A nagyvezíri előterjesztés (Telhis) : adalékok az oszmán központi adminisztráció működéséhez, 1566–1656 / 27–63. o.

54 Fodor Pál visszadobásának híre széltében elterjedt és hosszas szóbeszédre adott okot.

194 Mindennek következtében a nagyvezírek fokozatosan beletörődtek a szerepek újfajta elosztásába, és megtanulták, hogy mindenféle ügyben szultáni jóváhagyásért folyamodjanak. Jellegzetes tulajdonságukká vált a döntésektől való ódzkodás, olyannyira, hogy azt időnként még maguk az alkalmazkodást elváró uralkodók is megsokallták.

195 Ennek ellenére a nagyvezírek egyre tudatosabban törekedtek a felelősségtől való szabadulásra, hiszen még azt sem tudhatták mindig felmérni, hogy miképpen fog reagálni a szultán egy-egy lépésükre. A kiszámíthatatlanság, amely nagy súllyal telepedett a két vezető kapcsolatára, ily módon külön hozzájárult ahhoz, hogy a nagyvezírek önállósága csökkenjen, és ezzel arányosan telhistermelésük növekedjen (különösen áll ez az önálló nagyvezíri hivatal, apása kapusi vagy későbbi nevén a bab-i c

ali felállítása utáni időszakra, amikor az államigazgatás központja fizikai értelemben is távolabb került a palotától).

196 A telhis adminisztrációja és megőrzése A telhiseket a velük kapcsolatos bürokratikus eljárások szerint két nagyobb csoportra oszthatjuk. Az elsőbe sorolhatók azok, amelyeknek valamiféle pénzügyi vagy kancelláriai kihatása volt, s ennélfogva belekerültek a diváni bürokrácia ügymenetébe (a diván fogalmába természetesen a maliyét, a pénzügyigazgatást és a defier-i hakanit, a defter-regisztratúrát is beleértem). Az ide tartozó telhisék túlnyomórészt diWifc-adományozásra vonatkoznak, s az ügykezelés ezeknél már a mi korszakunkban nagyon hasonlított ahhoz, amit a Fekete vagy az ínalcik által közreadott dokumentumoknál láthatunk, bár a specializáció még messze nem állt azon a fokon, amelyre a XVII. század végén vagy a XVIII. században eljutott.

197 A bürokratizálódás mértékére érdemes megemlíteni, hogy a pénzügyigazgatás által kiadott rendeletek az 1600-as évek elején négy-öt fázisban készültek el, a XVIII. században viszont ugyanehhez már 22 lépcsőre volt szükség.

198 Az eljárás azonban nagyjából azonos logikai rend szerint folyt. Az első lépés az volt, hogy az eredeti kérelmet a nagyvezír telhisszel látta el, vagy tartalmi összefoglalót készített belőle. Ha a beadványt az uralkodó kedvezően bírálta el, akkor a nagyvezír elrendelte az illetékes írnokoknak, hogy a defterek és egyéb iratok segítségével tárják fel a kérelemben szereplő dirlik pénzügyi és birtokjogi helyzetét. Miután ennek eleget tettek, és a kigyűjtött adatokat és a megoldási lehetőségeket írásban (az eddigiekhez hasonlóan az eredetei ügyiraton) rögzítették, a nagyvezír ráírta a papírra az adományozást elrendelő buyuruldit. Ezt követően a Beurkundungsbefehl funkcióját betöltő buyuruldi-t (vagy annak tartalmi kivonatát) bevezették a ru 'ws-defterbe, s ezzel megkezdődhetett a várományos adománylevelének kiállításához vezető procedúra.

199 Az ügyintézésbe ilyen módon bevont telhisék és hatt-i hümayunok, lévén, hogy az alapul szolgáló irattól nem szakíthatták el őket, a továbbiakban is annak sorsában osztoztak. A dokumentumok archiválásáról megbízható korabeli leírásokkal nem rendelkezünk, 194 Pl. Tarih-i Selanikí, 731. 195 C. Orhonlu: Telhisler. 74. sz.; A. Refik: Sultan Murád. 133. 196 E tekintetben bizonyos kivételt képez a Köprülük kora, ugyanis Köprülü Mehmed 1656-ban azzal a feltétellel vállalta el a nagyvezíri megbízatást, hogy a palotában változtatás nélkül elfogadják az előterjesztéseit, Id. /. H. Uzuncarqth: Merkez. 116. ™ L. Fekete: Die Siyäqat-Schrift. I. 718-721. (1677-ből), 828-839. (1722—1731-ből); II. Taf. LXXXIV, XCVII—XCVIII; H. Inalok: Osmanh bürokrasisinde aklám ve muämelät. 6—11. (az összes irat XVIII. századi). 198 Rh. Murphey: The Veliyuddin telhis. 561.; L. Fekete: Die Siyäqat-Schrift. I. 68.: 2. jegyzet. 199 A rw'ttsba történő bejegyzésre: N. Göyiinc: XVI. yüzyilda ruűs ve önemi. 25—26.