Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - IRODALOM - Keresztessy Csaba: Dóka Klára: Térképgyűjtemények az egyházi levéltárakban. (Levéltári módszertani füzetek, 15.). Bp., MOL, 1992. / 209–212. o.

Irodalom 211 változása, másrészről a gondatlan kezelés, valamint a kamarai tisztségviselők tevékenysége. Ez utóbbi során sok régi térkép került a központi gyűjteményekbe. A legnagyobb birtokkal a veszprémi püspök rendelkezett, mégis igen kevés rajz maradt fenn a levéltár őrizetében. A viszonylag gazdag nyomtatott anyagon kívül mindösszesen 15 kéziratos egység és 2 kataszteri litográfia alkotja a gyűjteményt. Nem jobb a helyzet a többi püspöki levéltárban sem. A káptalani levéltárak gyűjteményeinek gerincét a birtokszerzéssel, jobbágyfelszabadítással kapcsolatos dokumentumok adják. A térképek elhelyezése — legtöbbször — a települések nevének betűrendjében történt. A szerző megállapítása szerint a káptalani levéltárak közül Pécsett találjuk a leggazdagabb térképanyagot, szám szerint 541 tételt, de részletes ismereteket szerezhetünk a többi gyűjtemény kialakulásáról, az egyes káptalanokhoz tartozó birtokok területi változásairól, valamint az ezeken dolgozó térképészek munkásságáról is. Dóka Klára a gyűjtemények ismertetését a rendi levéltárak térképeinek bemutatásával zárja. Köztük a legnagyobb a Pannonhalmi Bencés Gyűjtemény, melynek 557 tétele négy fő egységre van bontva (törzsanyag, utólag kiemelt térképek, a családi és a gazdasági levéltár térképei). Valamennyi állagban találhatók rajzok a kisebb apátságok területeiről is, azonban e dokumentációk korántsem teljesek. A Piarista Rend Levéltára 197 térképet őriz, melynek nagyobb része nyomtatott térképeket tartalmaz a XVII. század végétől az 1940-es évekig. Az Országos Levéltár őrzi az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok térképanyagát. A 84 tétel mindegyike a XVIII. századból származik és határtérképekre, valamint mezőgazdasági ábrázolásokra oszlik. A protestáns levéltárak térképgyűjteményeiben — a szerző megállapítása szerint — igen kis számú kéziratos térképet őriznek, s jobbára azok is térképkiadványok, illetve azok egyes lapjai, így jelentőségük csekély. A református térképanyag — a birtokok kicsiny volta miatt — elsősorban az iskolákhoz, közülük is leginkább az egyházkerületek székhelyén működő kollégiumokhoz kapcsolódik. Ezek mellett meg kell viszont említeni a személyi irathagyatékok között föllelhető számos térképet, melyek között szép számmal találhatók katonai vagy egy-egy külföldi városról, esetleg országról készült rajzok. Az evangélikus levéltárak összesen 122 darab térképet őriznek. A hatodik fejezetben a szerző a térképek kartográfiai jellemzőit a méretarány, a tájolás és a díszítettség vonatkozásában foglalja össze. Mivel a térképek között elsősorban birtoktérképeket találunk ahol a határvonalakra, valamint a telekbeosztásra fordították a nagyobb gondot, így ezeken a díszítés csak kevéssé volt jellemző. A vizsgált térképek jelentős része északi (EK, ENy) tájolásúnak bizonyult, déli vagy egyéb tájolás csak a kisebb birtokrészeket, egyes telkeket ábrázoló térképeken fordul elő. A méretarányok tekintetében — a XVIII. század első felében — a királyi öl (ulna regalis) volt a kiindulópont, majd a század folyamán áttértek a bécsi öl (orgia Viennensis) alkalmazására. A leggyakoribb méretarány a 100 öl=l hüvelyk, illetve ennek hányadosa vagy többszöröse volt. A zárófejezetben a szerző a térképek forrásértékét és felhasználásuk lehetőségeit elemzi. Megállapítása szerint a feltárt térképanyag az ábrázolt terület és a helynevek szempontjából is jól használhatók. A rajzok alapján vizsgálni lehetne az egyes helységek településszerkezetét, az uradalmi és egyéb birtokok határait, a főbb épületek, majorok, ipari létesítmények elhelyezkedését, az infrastruktúrát, a domborzati viszonyokat és a korabeli vízrajzot.