Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - G. Vass István: Bakach-Bessenyei György tárgyalásai az Egyesült Államok megbízottaival Bernben, 1943. augusztus 28. és 1944. március 19. között : a Kállay-kormány béketapogatózásainak újabb dokumentumai / 153–205. o.

Bakach-Bessenyey György 1943—1944. évi tárgyalásai az Egyesült Államok megbízottaival 187 Rakolczay kiküldetéséhez vezérkari főnök ragaszkodik. 141 Ugyanis R[akolczay]nek még az a feladata is van, hogy az Olaszországban megrendelt de még le nem szállított és különböző helyeken tárolt magyar hadianyagot leszállíttassa. Vele szemben egyelőre óva­tosság ajánlatos, bár hangsúlyozni kívánom, hogy Rómából objektíven jelentett és Máriás­syval szemben rendkívül lojális volt. T[yler]vel közölhető, hogy Wodiánernek Lisszabonban alkalma volt beszélni ottani amerikai ügyvivővel, 142 hangsúlyozottan magánjellegűén. Konverzáció közép-európai álla­mok helyzetéről folyt és elvi síkon mozgott. Hollánnak 143 alkalma volt beszélni Lisszaboni helyettes amerikai katonai attaséval Solborg 144 ezredessel, aki ugyancsak a Magyarországra küldendő katonai megbízottról be­szélt, illetve egy magyar katonatiszt lisszaboni kiküldetését kérte. E beszélgetések a Portu­gáliában élő Radvánszky Béla kezdeményezésére jöttek létre és hangsúlyozom, hogy kizá­rólag informatív jelleggel bírtak. Konkrét eredményük nem volt. 145 Nagyon remélem, hogy kapcsolatok nem fognak megszakadni, de kénytelen lennénk még ebbe is beletörődni, mert pillanatnyilag teljesítőképességünk igen határolt és amint azt Tfyler] úr talán maga is tudja, összeesküvésre nincsen különös készség bennünk. 146 T[yler]t bizonyára érdekeli, hogy németek Franciaországból 7, Olaszországból 3 had­osztályt az orosz harctérre irányítottak. Nincs értesülésünk Benes lépéséről a pápa Őszentségénél. Ghyczy s. k. Rejtjelezett szöveg gépelt átirata keltezés nélkül. A követ november 18-i válasza (Gépelt do­kumentumösszeállítás 19. sz.) szerint a miniszter levele a 17-i futárral érkezett. 18. sz. alatt felvéve a gépelt dokumentum-összeállításba. 141 Rakolczay Lászlót végül is 1943. december 1-jei hatállyal nevezte ki a honvédelmi miniszter a berni kö­vet mellé katonai és légügyi attasévá. Annak ellenére, hogy Bessenyey követ 1943. november 18-án ismételten til­takozott kinevezése ellen, s még azt a feltételezést is megfogalmazta, hogy Rakolczay előbb-utóbb , ,le fogja lep­lezni" a szövetségesekkel való összeköttetéseket, sőt hogy esetleg talán valakinek éppen ez a célja. Ez a félelem végülis indokolatlannak bizonyult (lásd: 24. sz. irat). Rakolczay László együttműködött az amerikaiakkal való kapcsolatteremtésben. Később ugyan a Sztójay-kormány idején is a helyén maradt, de éppen az ő segítségével tu­dott Bakach-Bessenyey 1944 nyarán is információkat eljuttatni Horthyhoz és köréhez. 142 Lásd: 118. sz. jegyzet. 143 Hollán Sándor (?—?) — diplomata. 1943-tól 1944. március 22-ig a lisszaboni követség tanácsosa. Wodi­aner Andor követ lemondása után a követség ideiglenes ügyvivője. 1944. október 1& — a nyilas hatalomátvétel — után ő is lemondott állásáról. 144 Solborg, Robert A. — amerikai katonai attasé Lisszabonban, egyben az amerikai hírszerzés, a G-2 munkatársa. 145 A Lisszabonban és Isztambulban folyó megbeszélésekről való tájékoztatás, illetve az adatok kölcsönös kontrollálása a továbbiakban is állandó témája a Budapest és Bern közötti üzeneteváltásoknak. A közölt iratokon túl lásd még pl.: a gépelt dokumentum-összeállítás 25. és 26. sorszámú iratát (Bp., 1943. dec. 20., illetve Bern, 1943. dec. 30.). 146 Bessenyey követ november 18-án kelt válaszában figyelmezteti a minisztert, hogy valószínűleg el fog jönni az idő, amikor ugyanezen kapcsolatok visszaszerzéséért nagy árat kell majd fizetni. (A szöveget a bevezető­ben idézem.) A miniszter november 21-én kelt — itt nem közölt — válaszában mintegy visszakozva írja: ,,Magyar Kormány kívánja kapcsolatot fenntartani, azonban csak kis részben fiigg tőle a tempó megszabása."

Next

/
Thumbnails
Contents