Levéltári Közlemények, 64. (1993)
Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - KRÓNIKA - Buzási János: Bakács István János (1908–1991) / 219
KRÓNIKA BAKÁCS ISTVÁN JÁNOS (1908-1991) 1991. február 15-én, életének 84. évében csöndesen elhunyt Bakács István János, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott osztályvezetője. A polgári középosztályból származó Bakács István János néhány évvel egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1934-ben lépett az Országos Levéltár alkalmazásába, s itt teljesített szolgálatot közel negyven éven át, megszakítás nélkül, egészen nyugdíjazásáig. Szolgálati előmenetelének főbb állomásai: 1946-tól a magánlevéltárak osztályának vezetője, 1950-től, az átszervezés utáni struktúrában, változatlan feladatkörrel, az újonnan alakított III. osztály helyettes vezetője, majd 1953-tól 1973. március 31-ig, nyugdíjazásának időpontjáig vezetője. Viszonylag korán, a harmincas évek második felében fordult érdeklődése a magánlevéltárak felé. Szabó István mellett ő foglalkozott legtöbbet a magánlevéltárak védelmének és feltárásának kérdéseivel. Nem túlzás azt kimondani, hogy a nemzetiségi, családi, uradalmi levéltárak rendszerezésének és rendezésének elveit Magyarországon 6 alapozta meg. Amikor a második világháború alatti és utáni viharos időkben szétzilálódott, meghiányosult családi, hitbizományi levéltárak megmentése és rendbehozatala azonnali cselekvést követelt, erre a feladatra ő volt a legfelkészültebb szakember. Hosszú pályafutása alatt sokat publikált, főként évkönyvekben, folyóiratokban, köztük a Levéltári Közleményekben is, a gazdaság- és birtoktörténet, a történeti statisztika és a levéltártudomány köréből. Emlékezetes munkája Hont megye középkori történeti földrajza. Társszerzője volt A történeti statisztika forrásai című tanulmánygyűjteménynek, részt vett az Úriszék című hatalmas forráspublikáció szerkesztésében. Közreműködött a Mohács előtti oklevelek regesztázási módszereinek kidolgozásában, s a regesztázás gyakorlati munkájában, amennyire ideje engedte, maga is rendszeresen részt vállalt. Mindig azt tette, amit a helyzet éppen megkövetelt — akár iratok értékének becslését, akár valamilyen szakvélemény adását, akár nehéz tárgyalások folytatását magánlevéltárak, gyűjtemények sorsának rendezése ügyében, akár mást — mindig lelkiismeretesen, szakszerűen és eredményesen. Egy dolgot nem szeretett: az ötvenes évek munkaterveinek és beszámolóinak számmisztikáját. Több mint negyedszázadon át irányította és végezte az Országos Levéltárban őrzött családi levéltárak rendezését és feltárását. Kereken húsz évig vezette a harmadik osztályt. Ez alatt az idő alatt a családi levéltárak és a gyűjtemények anyagáról tizenhat repertórium készült, s ebből nyolc teljes egészében az ő munkájának eredménye, további háromnak a társszerzője volt. Ez önmagában is ritka teljesítmény. Vezetőként szeretettel, türelemmel és csak minimális, de okosan adagolt szigorral elérte, hogy a HJ. osztály a reá bízott levéltári anyag rendezését és feltárását program szerint be tudta fejezni. Átélte 1956-ban felbecsülhetetlen értékű családi levéltárak pusztulásának traumáját, de megadatott neki egy nagyléptékű vállalkozás sikerének élménye is. Nyugdíjazása után nem szakadt el az Országos Levéltártól. Otthonában még sokáig dolgozott a Mohács előtti oklevelek időrendi mutatóján. Utolsó éveiben, amikor egészségének megromlása miatt munkát már nem tudott vállalni, teljes visszavonultságban élt. Emléke maradjon közöttünk, példaként fiatalabb pályatársainak. Buzási János