Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Archivio Segreto Vaticano. Firenze, 1991. / 202–203. o.

202 Irodalom így pl. Fejér megye is, az összegyűjtött anyag hasznosítására más, a helytörténeti lexikonnal nem egészen konform megoldást választottak, vagy egészen eltérő utat járnak. Talán nap­világot lát még egy-két, a Veszprém megyeihez hasonló helytörténeti lexikon, de a jelek sze­rint a teljes sorozatról — hacsak valami csoda nem történik — le kell mondani. Mindnyá­junk sajnálatára. Buzási János ARCHIVIO SEGRETO VATICANO A cura di TERZO NATALINI, SERGO PAGANO, ALDO MARTINI Presentazione di S. Em. ANTONIO MARÍA JAVIERRE ORTAS Prefazione di ALESSANDRO PRATESI Firenze, 1991. 286 p. Nem túlzás azt állítani, hogy a világ minden történészének van mit kutatnia a Vatikáni Titkos Levéltárban, hiszen ez az a nemzetekfeletti levéltár, amely szinte a világ minden tájá­ra vonatkozóan több-kevesebb információt őriz. A Levéltár kezdetei a IV. századra nyúlnak vissza, amikor még a pápák a Lateráni Palo­tában laktak, s levéltárukat is ott őrizték. Ebben az időben még nem került be minden irat a Levéltárba, s ennek következtében gyakran el is pusztultak az iratok. Későbbi korok máso­latai azonban sokuk szövegét megőrizték számunkra. A pápák levéltárának anyaga IQ. Ince (1198—1216) óta folyamatos. Ekkortól kezdődik a registrumoknak az a sorozata, amelyben a pápai udvarban írásba foglaltak szövegét re­gisztrálták. E registrumok közhitelét mi sem bizonyítja jobban, mint a II. András királyunk 1222-ben kiadott Aranybullája, amelyben a király úgy intézkedett, hogy az egyik példánya kerüljön bevezetésre a pápai registrumba. Büntették is, aki ezeket megcsonkította. Éppen ÜL Ince pápa volt kénytelen 1199-ben a győri püspökhöz és a bakonyi apáthoz fordulni, vizsgálják ki, milyen része volt P. mesternek, az esztergomi prépostnak és társainak a pápai registrumok megcsonkításában. Hogy jobban védjék a Levéltárat, a falakkal körülvett Vatikánba vitették a XIII. század pápái. Azonban hol Viterbóban, hogy Anagniban, hol pedig másutt tartózkodtak a pápák, s a levéltáruk követte udvarukat, ilyen körülmények között bizony nem maradhatott sértetlen egész a levéltár. Sőt V. Kelemen pápa (1305—1314) udvarával még Itáliát is elhagyta és Avignonba költözött, ahonnan csak XI. Gergely (1370—1378) idején került vissza Rómába. Amikor IV. Sixtus pápa (1417—1484) megalapítja a Vatikáni Könyvtárat, annak egy ré­szét, a Titkos Könyvtárat a Levéltár őrzőhelyének rendelte, ahol a registrumokat és pápai le­veleket őrizték. Az értékesebb dokumentumokat az Angyalvárba szállították, hogy bizton­ságosabb legyen az őrzésük. Az egy helyen központosított levéltár igénye már É. Gyula (1503—1513) és X. Leó (1513—1521) pápák idején megfogalmazódott. A központi levéltár hiányában szétszóródott anyag összegyűjtésére IV. Pius pápa tett kísérletet. A Cum nos nuper kezdetű 1565. szeptemer 28-án kibocsátott brévéjével kért mindenkit, hogy a szent­székkel kapcsolatos irataikat engedjék lemásolni. Ha nem is koronázta siker ezt a vállal­kozást, de megindította a szentszéki iratok számbavételének munkáját. V. Pius pápa (1566—1572) elrendelte a pápai levéltár leltározását, a másutt, így az Avignonban maradt le­véltári anyag begyűjtését. V. Pál pápa 1612. január 31-én kiadott Cum nuper kezdetű brévéjével elrendelte a régi levéltár valamennyi könyvének és dokumentumának az átszállítását a palotájában lévő új le­véltárba. Ezzel lényegében megszületett a Vatikáni Titkos Levéltár. Szinte az utolsó pillanat­ban kerülte el a francia forradalom lángjait az Avignonban rekedt levéltári anyag, amelyet

Next

/
Thumbnails
Contents