Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Lakos János: A régi–új Országos Levéltár / 3–9. o.

A régi-új Országos Levéltár 9 rűen átvegyük. Rendkívül fontos a külföldi levéltárakban őrzött magyar vonatkozású iratok feltárásának mielőbbi újjászervezése. Megalapozott reményünk van pl. a Kárpátaljai Állami Levéltár (Ukrajna), Oroszország és Törökország központi levéltárainak gyűjteményeiben található hungarikák feltárásának megkezdésére. Kezdeti sikerek után bízhatunk abban is, hogy a magyar emigráció birtokában levő irategyüttesek is mind gyakrabban kerülnek majd haza. Át kell alakítani eddigi állományvédelmi gyakorlatunkat. A már pusztulásnak indult iratok konzerválása—restaurálása és a biztonsági mikrofilmezés mellett a megelőző állományvédelemre az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnünk. A feldolgozási munkák hosszú sorából kiemelem a rendszerezési elvek újragondolásának szükségességét. Bár a számítógép alkalmazásával talán minden változtatás nélkül megoldható a levéltári anyag egységes nyilvántartása, hosszabb távon mégis elkerülhetetlen lépésnek látszik egy új, egységes fond- és állagnyilvántartási, jelzetelési rendszer kidolgozása a mai eltérő megoldás helyett (jelenleg a volt ÓL-anyagban a szekció, levéltár, fond és az állag, a volt UMKL-anyagban a fondfőcsoport és a fond a nyilvántartás alapja). Rövidesen befejezzük a Mohács előtti gyűjtemény számítógépes feldolgozásának I. ütemét. 1994-ben készen áll a Diplomatikai Levéltár és a Diplomatikai Fényképtár időrendi mutatólapjainak (,,kék cédulák") teljes gépi adatbázisa. Ezt követően megkezdhetjük a II. ütem munkálatait, az oklevélregeszták gépbe vitelét. A kiadványkészítésben több irányban is tovább kell fejleszteni az eddigi programokat. A kutatás elősegítése érdekében elengedhetetlen a segédletkiadás meggyorsítása, hiszen 1945 utáni anyagainkról, beleértve az MDP— MSZMP-iratokat is, a fond- és állagjegyzéken kívül — az Ipari Minisztérium repertóriumát nem számítva — nincs publikált segédletünk. Szabadjon még kiemelnem irattani és szervtörténeti kutatásainkat és forráskiadási terveinket, amelyekben a középkori oklevelek, a minisztertanács és az MDP—MSZMP vezető testületei jegyzőkönyveinek publikálása jelenti a súlypontot. Hosszan lehetne még sorolni a további feladatokat, amelyek az elkövetkező időszakban előttünk állnak. Kemény munkával bizonyára elérhetjük, hogy a Magyar Országos Levéltár elismert intézmény lehessen a hazai közgyűjtemények és a világ levéltárainak sorában.