Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Hermann Zsuzsanna: Miképp került Divény vára a Balassák kezére? / 61–70. o.

Miképp került Divény vára a Balassák kezére? 63 mesebb urunkat és királyunkat, kegyeskedjék levelében megtiltani a nádor úrnak, hogy a jogi eljárást mellőzve önkényeskedéssel ártson nekünk, vagy megengedje, hogy X Ferenc avagy más bántalmazzon és nyomorgasson minket. Mi pedig készek vagyunk arra, hogy mihelyt Szent Felséged szerencsésen visszatér országába, Magyarországra, minden nyolcados vagy rövid törvénykezési időszaktól függetlenül a bíróság előtt feleljünk Xés mások ez ügyben emelt bárminő vádjára, és Felséged színe előtt tegyük nyilvánvalóvá ártatlanságunkat. A dicsőséges Isten sokáig őrizze meg kívánságai szerint Felségedet gyermekeivel, legkegyelmesebb urunkkal és úrnőnkkel együtt, akiknek alázattal ismét örökre felajánljuk hűséges szolgálatainkat stb." Az ,,et cetera'' alighanem csak a lehagyott aláírásra (vagy aláírásokra) utal. Keltezését, a korabeli kérvények szokása szerint, valószínűleg az eredeti szöveg sem tüntette fel, de a dátum kiírása nélkül is szinte a szánkba rágta. Ha nem is kell szó szerint érteni a , »napokban" kifejezését, s a, ,múlt péntek" nem föltétlenül a közvetlenül elmúltra vonatkozik is, bizonyos, hogy a kérvényt legfeljebb néhány héttel a sajnálatos eset után írták. Annak napját pedig a címzett számára direkt, az utókor részére indirekt módon pontosan megjelölte a kérelmező, az utóbbi tudomására hozva, hogy kérésével a külföldön tartózkodó királyhoz fordult, vele meg közölve, hogy az esemény azon a pénteken történt, amelyen Szent Bálintot ünnepelték. Bálint napja, február 14-e 1511-ben esett péntekre, s ekkor II. Ulászló király, aki gyermekeivel 1510 novemberében a Magyarországon dúló, évek múltán is emlegetett pestisjárvány elől menekült el, éppen Boroszlóban tartózkodott (majd május elején, az országgyűlésre ,,tért vissza szerencsésen országába"). Sokat elárul a szöveg az 1511. február 14-én történtek főszereplőiről is. A sértett vagy ha úgy tetszik sértő, de mindenképpen sajnálatosan sérült fél személyazonosságát olyan sokoldalúan adja meg, hogy még akkor is nehéz lenne kilétét eltéveszteni, ha az írnok a formuláskönyv számára készített másolatában az utónevét és családja állandósult megkülönböztető nevének kezdőbetűjét is a ,,talis" (ilyen-olyan) rövidítéseként használt T — magyarul X Y — mögé rejtette volna. Egy pillantással a térképre megállapítható, hogy B. Ferenc mezővárosa a Ság, azaz Karancsság felé vezető úton Nagycsalomja (a mai szlovákiai Vel'ká Őalomia) és Kóvár közelében csakis Gyarmat lehetett, a később várossá fejlődő és a tulajdonos család nevét a magáéhoz ragasztó Balassagyarmat. Az azonosításhoz szinte már fölösleges a pillantás az emlegetett nádor családfájára, amelyből megtudható, hogy Perényi Imre nádornak ez időben egyeden sógora volt: Gyarmati Balassa Ferenc.

6 Az ,,et cetera " kódját ennyire megnyugtató biztonsággal feloldani nem lehet, jóllehet az első név beírása nem okoz nehézséget. A kérdőjel nem a névhez, hanem a jelzőhöz járul: az marad homályban, hogy e név az első vagy ez egyetlen aláírás volt-e. A zavart az első személyű névmás többes száma okozza, nem dönthető ugyanis el, hogy a ,,mi" valóban több személyt takart-e, vagy csak az „én" szerényebb kifejezésére szolgált (mert fejedelmi többes használatát feltételezni egy fejedelemhez címzett írásban nem lenne ildomos). E kérdőjelet meghagyva, bízvást kitölthető az első vagy egyetlen aláírás helye Szobi Mihály nevével. Magában a szövegben főképp azzal leplezte le magát, hogy testvérének nevezte a lakodalmát ünneplő Sági Balázst. A fráter megjelölésre, jelen esetben unokatest6 Balassa Ferenc harmadszorra nősült, amikor 1500 táján feleségül vette az 1504-ben nádorrá választott Perényi Imre nővérét, Dengelegi Pongrác Mátyás özvegyét, Orsolyát. Tőle született hét fia, köztük az „árulásáról" nevezetes Menyhért és János, Balassa Bálint apja. Ekkoriban azonban — miként erre a továbbiakban fény derül — még csak három fia volt, s az említettek nem tartoztak közéjük.