Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Engel Pál: Salgai Miklós / 15–26. o.

Salgai Miklós 23 sara fordíttassák, és arra kérte rokonát, hogy az őt illető másik részt is szánja erre. Ráhagyta okleveleit is, amelyeket magával hozott, ám oly kikötéssel, hogy nem kevesebb, mint ezer dukátot kell értük fizetnie a négy megbízottnak. (Szécsényi erre nyilván nem volt sem képes, sem hajlandó, ezért az iratok utóbb elkallódtak.

65

) Őt honti és nógrádi feluját, amelyek egyedül őt illették, a szécsényi Szt. László plébániára hagyta, budai házait pedig unokaöccsére, Losonci Lászlóra. Ingóságairól hosszan rendelkezett, elsősorban saját lelkiüdve érdekében, továbbá házanépe javára. Száműzetésében, mint örömmel tapasztaljuk, nem kellett nélkülöznie. Két magyar famulusán, Mihályon és Vincén kívül — a korábban csalással gyanúsított Pelsőciről nem esik szó a végrendeletben — hat rabszolga is a rendelkezésére állt, a hetediket, Júliát már korábban Mihálynak adta. Valamennyiről szeretettel gondoskodott, még öreg rabnőjével kapcsolatban is kikötötte, hogy „jómódú embernek" adassék el. Három fiatal rabnőjét felszabadította, és kiházasításukra fejenként 50 dukátot hagyott azzal, hogy férjhez menetelükig a házában, hagyatéka terhére tartsák el őket. (Örömei a három leány körében, hiába rendelkezett velük korlátlanul, nem lehettek felhőtlenek: miután nekik ajándékozta mindama holmikat, amelyeket korábban vásárolt a részükre, szükségesnek látta külön utasításba adni, hogy ,,Polixenának is vegyenek egy ugyanolyan lábbelit, amilyen Novellának már van". A viharos előzmények képzeletünkre vannak bízva.) Igen bőkezűen látta el két magyar cselédjét, különösen Mihályt, akinek 100 dukátot juttatott, a férfi rabszolgák közül azt, amelyiket választja, továbbá a jobbik páncélját, egy hímzett ruháját, két köpenyét, kalpagját és fehérneműit. Windecke a bizonyság rá, hogy a különös történet, amellyel megismerkedtünk, nagy port vert fel a maga korában. Ez érthető is, hiszen általában véve nem volt szokás az ország egyik első főurát jószágvesztésben elmarasztalni olyan ügyben, amelynek semmi köze sem volt a politikához. Zsigmond alatt ugyan ilyesmire is akad példa: 1435 előtt nem sokkal egy másik Sárkányos bárónak, Szántai Lack Jakab vajdának egyetlen fia vesztette el a Bihar megyei Sólyomkő várát és egész vagyonát,,gonosztettei miatt".

66 A két példa mégsem teljesen azonos, egyrészt mert Salgai sokkal gazdagabb, előkelőbb és ismertebb volt Lack Lászlónál, másrészt mert az ő bukásának hátterében olyan okokat lehet gyanítani, amelyek a másik esetben vélhetően nem forogtak fenn. Először is okunk van feltenni, hogy Salgai nemcsak bűnöző nem volt, hanem talán még bűnös sem. Kortársai afféle morál insanityaek láttatják velünk, aki nemcsak hamispénzverésre képes, hanem fosztogat és önkényeskedik, sőt rendre megmérgezi rokonait és jótevőit. A végrendeletében ellenben nincs semmi nyom, ami ilyesmire utalna. Tény, hogy a túlvilági üdvözülés módfelett foglalkoztatta és legtöbb intézkedése ennek biztosítását célozta, ez azonban végül is a haldoklók általános igénye a korban. Annál egyénibb — és megindító — az a megjegyzése, amit örökösének, Szécsényinek szánt: ,,Ne gondolja az én atyámfia, hogy a betegségem mérgezésből eredt vagy ered, és ne tartson miatta senkit vétkesnek, hanem vegye tudomásul, hogy Isten hozta azt rám, én pedig megnyugvással fogadom." Ez nem a megrögzött gonosztevő hangja, sokkal inkább egy ártatlan és jóindulatú keresztényé, aki legalább mást meg akar kímélni olyan szenvedésektől, amelyeket ő maga kénytelen volt átélni. Kijelentése önmagában is bizonyítaná, hogy a mérgezések vádjában ártatlan volt, de kiderül ez egyéb tényekből is. Tudjuk, hogy ő nevelte fel ama Szécsényi Lászlót, akinek apját a közhit szerint eltette láb alól, és bizonyára megfelelő gyám volt, mert jó kapcsolatuk sohasem szakadt meg, sőt gyámoltja volt az, aki, mint láttuk, megpróbálta földönfutó uno65 A Szécsényiek szép számmal fennmaradt oklevelei közül épp azok (pl. a Salgóra vonatkozó oklevelek) hiányoznak, amelyekről feltehető, hogy Salgai magával vitte őket. 66 Dl. 88317.