Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - KRÓNIKA - Kállay István: Székely Vera (1924–1991) / 230 - Bertényi Iván: Kumorovitz Lajos Bernát (1900–1992) / 230–232. o.

Krónika 231 zett. Tanulmányai utolsó esztendejében rendje gödöllői gimnáziumában nyert tanári beosztást, ahol csaknem negyedszázadon keresztül, 1949-ig tanított. 1939 és 1943 között gimnáziumi igazgatóként működött. Tanári tevékenységével párhuzamosan (HÉV-vel bejárva a Magyar Országos Levéltár kutatótermébe) megkezdte a diplomatika, a heraldika és a szfragisztika tudományos kutatását. 1933-ban és 1934-ben Bécsben, 1938-ban Rómában, 1939-ben Nápolyban folytatott ösztöndíjas tanulmányokat. 1938-ban oklevéltanból és pecséttanból habilitált a budapesti egyetemen, s magántanárként, majd címzetes egyetemi tanárként — rövid megszakítással — 80. életévéig oktatta a történelem segédtudományait a történelem-, majd a levéltár-szakos egyetemi hallgatók számára. A szerény, a legparányibb történeti forrásadat értékét a legcsillogóbb logikai konstrukció elé helyező paptudós érthetően nem nyerte el azok kegyeit, akik a II. világháborút követően a magyar történettudomány vezérlő posztjait elfoglalták. Igaz, ő maga sem törekedett erre... 1949-ben megvonták 4 évvel korábban kapott akadémiai levelező tagságát, 1950-ben feloszlatták a számára otthont adó Premontrei Kanonokrendeet, s egy időre egyetemi oktatói tevékenységét is be kellett szüntetnie. Több mint 50 évesen állás és állandó munkahely nélkül maradt, s volt idő, amikor azt sem tudhatta bizonyosan, hogy a következő éjszaka hol fogja álomra hajtani a fejét. Ilyen körülmények közt is megőrizte azonban lelki derűjét, s ha néhány évig alkalmi munkaként középkori oklevelek regesztázásából is kellett fenntartania magát, magasztos elveit nem adta fel. Egyházához, tudománya alázatos szolgálatához a nehéz körülmények közt is hű maradt. 1957-ben a Budapesti Történeti Múzeum tudományos munkatársaként végre sikerült állandó alkalmazást kapnia, s ezután pályája végső szakaszában a hosszú évtizedekig méltánytalanul megvont „hivatalos" elismerés is lépésről lépésre bekövetkezett. A Budapesti Történeti Múzeumban elnyert tudományos osztályvezetői beosztása mellé helyettes főigazgatóvá is kinevezték, 1975-ben bekövetkezett nyugdíjazása után pedig tudományos tanácsadóként segítette tovább korábbi munkahelyét. Hivatalos magyar állami kitüntetése mellett az 1988-as keszthelyi nemzetközi városcímer-konferencia, majd két évvel később a XIX. nemzetközi heraldikai és genealógiai kongresszus résztvevői táviratban köszöntötték 88., majd 90. születésnapján, a Nemzetközi Heraldikai és Genealógiai Konföderáció pedig 1991.-i cáceresi ülésén heraldikai tudományos életművéért emlékéremmel tüntette ki. Élete végén visszakapta a sztálinista kultúrpolitika által megvont akadémiai tagságát is. Kumorovitz Lajos Bernát tudományos tevékenysége több területen is korszakalkotó, úttörő jelentőségű. 1928-ban a leleszi konvent oklevéladó működéséről publikált bölcsészdoktori értekezésével, majd ezt követően néhány további, Leleszről írt tanulmányával a középkori hiteles helyek tevékenységének olyan példamutató, alapos feldolgozását nyújtotta, amilyent az egyes, őutána vizsgált káptalanok, konventek történetének magyar és szlovák kutatói csak követni tudtak, utolérni, meghaladni azóta sem sikerült. Az 1930-as években írt szfragisztikai tanulmányaival /Mátyás király pecsétjei. (Turul, 1932); Az authentikus pecsét. (Turul, 1936); A speciális praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában. (Domanovszky Emlékkönyv, 1937); A magyar királyi egyszerű és titkospecsét használatának alakulása a középkorban. (A... Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézete Évkönyve, 1937)./ tudományos alapokra helyezte az addig csak leginkább egy-egy konkrét pecsét leírásából álló kis cikkekkel szórványosan művelt magyar pecséttant. Több mint négy évtizeden át számos tanulmányban bizonyította, hogy a korszerű középkori diplomatikai és kormányzattörténeti kutatás elképzelheteüen alapos pecséttani vizsgálatok nélkül, hiszen pl. az Anjou-kori magyar királyi kancellária egyes osztályai, irodái csak az általuk használt különböző pecsétek segítségével különíthetők el biztonságosan. /A fenti tanulmányok mellett említhetők: A királyi kápolnaispán oklevéladó működése. (Regnum, 1942/1943); Kancellarska cinnost magistra Jana zo Sarisskych Sokoloviec, krónikára Ludovita I. (Slovenská Archivistika, 1981); Osztályok, címek, rangok és hatáskörök alakulása /. Lajos királyunk kancelláriájában. (Memoria Saeculorum Hungáriáé, 4., Bp. 1984)./