Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - IRODALOM - Tóth István György: Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 7.) Budapest, 1990 / 218–219. o.

218 Irodalom Dóka Klára áttekintésében a plébániai, gyülekezeti, hitközségi iratok sorsáról, jelenlegi levéltári elhelyezéséről kapunk képet, a függelékben az egyházi levéltárakról megjelent általános ismertetők és segédletek jegyzékével (217—222.). Gergely Jenő, a XX. századi katolicizmus közismert kutatója az 1950-ben, a szerzetesrendek feloszlatása körüli időkben működő, ún. Paritásos Bizottság jegyzőkönyveiről közöl rövid tanulmányt (223—228.). Thoroczkay Gábor SZŰCS JENŐ: A SZEPESI KAMARAI LEVÉLTÁR 1567-1813 Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. 279 p. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 7.) Az 1988-ban elhunyt kiváló középkorász, Szűcs Jenő, harminc évvel ezelőtt az Országos Levéltár fiatal munkatársaként írta ezt a könyvet, amelyet halála után Varga János készített elő kiadásra Pap Gáborné, Ress Imre és Fábiánné Kiss Erzsébet segítségével. A jó színész még a telefonkönyvet is izgalmasan tudja elmondani: egy olyan formátumú történész, mint Szűcs Jenő, még a levéltári ismertető leltár látszólag száraz műfajában is izgalmas olvasnivalót kínál. Egy hivatal, a Szepesi Kamara történetén keresztül egész Magyarország történetét megismerhetjük a XVI. század második felétől a XIX. század első éveiig. A szerzőnek sikerült a legnehezebb feladat: úgy ismertet meg a kamarai adminisztráció részleteivel, hogy jól láttatja közben az országos, sőt gyakran nemzetközi összefüggéseket is. Megismerjük a felső-magyarországi végvárak ellátásának apró-cseprő ügyeit, bepillanthatunk az ott működő élésházak és borkimérések életébe, ugyanakkor azonban világosan kirajzolódik az az ellentmondás, amely a kamarai bevételek, a német-római birodalomból és az örökös tartományokból várható segély nagysága és a végházak tényleges igényei között feszült. Az előadói előterjesztésekből és számadásokból emberi történelem bontakozik ki: javító szándékú kamarai tanácsosok és a pénzügyi helyzet reménytelenségét belátó végvári kapitányok története. A Szepesi Kamara Felső-Magyarország pénzügyeit intézte, uralkodói bevételeit kezelte. A könyv Felső-Magyarországnak, ennek a XVI. század derekán formálódó új földrajzi egységnek a meghatározásával indul: így nevezték az Erdélyi Fejedelemség és a Garam közötti területet. Szűcs Jenő jól érzékelteti, hogy ez a terület, a Szepesi Kamara illetékességi köre a XVI—XVJJ. század folyamán állandóan változott. A török mindjobban előrenyomult, és Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György, Thököly, majd a XVm. század elején EL Rákóczi Ferenc elfoglalták a Kamara székhelyét, Kassát. A XVEt. századi békék pedig előbb három, majd hét, aztán két vármegyét adtak az erdélyi fejedelmek uralma alá. A török kiűzése után az addig elvben a Szepesi Kamarához tartozó, ám a török hódoltságban fekvő vármegyék nem kerültek a kassai székhelyű hivatal fennhatósága alá, hanem azokat a budai, majd az aradi kamarai felügyelőségek alá rendelték. A szerző sikeresen elkerüli a formális megközelítés csapdáját, amelybe pedig oly könnyen beleeshetnek a történetírás művelői: jól érzékelteti a jog, illetve a tényleges helyzet kijelölte határok közti ellentmondásokat. A Kamara feladatai tükrözik az országrész történetében végbement változásokat. A XVI. században még fontos bányajövedelmek a XVII. századtól kezdve már csak elenyésző bevételt jelentenek. A Kamara működésének első száz évében, érthetően, a hivatal legfontosabb